A klímaváltozás és a globális édesvízhiány leküzdése ismét egy szokatlan ötletre irányította a tudósok és a döntéshozók figyelmét. Ahogy az aszály, az elsivatagosodás és a vízhiány egyre súlyosabbá válik, a probléma a száraz régiókban – kiemelten az Arab-félszigeten – egyre égetőbbé válik.
Beszámolók szerint Szaúd-Arábia már az 1970-es években felvetette azt az elképzelést, hogy jéghegyeket vontassanak a sarkvidékekről az ott található édesvíz hasznosítása céljából. Bár a projekt a hatalmas technikai nehézségek és az óriási költségek miatt soha nem valósult meg, napjainkban, a klímaváltozás árnyékában újra megnőtt az érdeklődés iránta.
Egy szokatlan kísérlet
1977 októberében a szaúd-arábiai kormány egy nemzetközi konferenciát szervezett az Egyesült Államokban a jéghegyek hasznosításának lehetőségeiről. Az eseményen 18 ország mintegy 200 szakembere – köztük biológusok, mérnökök, tisztviselők és üzletemberek – vett részt.
A tanácskozás fő témája a jéghegyek sarkvidékekről a vízhiánnyal küzdő országokba történő szállításának lehetősége volt. Ez a kérdés különösen Szaúd-Arábia számára létfontosságú: az országnak gyakorlatilag nincsenek állandó természetes édesvízforrásai, így nagymértékben rá van utalva a rendkívül energia- és költségigényes sótalanító üzemekre.
Az ötlet a sarki jégben rejlő, felfoghatatlanul nagy mennyiségű megfagyott vízkészleten alapult. A tudósok becslései szerint pusztán az antarktiszi jégtakaró mintegy 6,5 millió köbmérföld édesvizet zár magába, ami a bolygó teljes édesvízkészletének nagyjából a 70 százalékát teszi ki.
A projekt megvalósíthatóságának tesztelésére a szakemberek egy kísérletet is végrehajtottak: egy körülbelül egytonnás jégtömböt szállítottak Alaszkából Iowába helikopter, repülőgép és hűtőkamion segítségével. A jeget gondosan szigetelték és szárazjéggel hűtötték. A művelet mintegy 8500 dollárba került, ami miatt a kísérlet alanyát csak „a világ legdrágább jégkockájaként” emlegették.
Szaúd-Arábia támogatása ellenére a jéghegyek vontatásának ötlete végül sosem jutott túl a tervezési szakaszon. A legfőbb akadályt a csillagászati költségek, a logisztikai kihívások, valamint a szállítás során fellépő hatalmas mértékű jégolvadás jelentették.
Az elképzelés azonban időről időre újra felbukkan a tudományos és politikai közbeszédben. Az éghajlatváltozás és az egyre fokozódó édesvízhiány miatt a sarki jégre egyre többen tekintenek úgy, mint bolygónk egyik legértékesebb potenciális ivóvízforrására.
A jéghegyek dinamikus és sokszor kiszámíthatatlan természetét jól mutatja az az eset is, amikor idén júliusban egy hatalmas jéghegy borult fel egy grönlandi város partjainál – írta az Unian.
