A Kreml győzelmét előre lehetett látni. A győzelem méretét azonban már nem. Az orosz parlamenti választás előzetes eredményei szerint az Egységes Oroszország nem csupán megtartotta hatalmát, hanem minden korábbinál nagyobb frakcióval foglalhatja el az Állami Dumát.
A választás előtt azt írtuk, hogy nem a győztes neve lesz az igazi hír, hanem az, mekkora részvételt képes megszervezni az állam, mit mutat az elektronikus voksolás, mekkora mandátumbónuszt termelnek az egyéni körzetek és kiket emel be a Kreml a háború utáni vagy inkább a háborúval együtt élő Oroszország politikai elitjébe.
Ez az állítás kiállta a választás próbáját. Egy fontos ponton azonban korrigálnunk kell magunkat: alábecsültük az orosz állam mozgósítóerejét. A rendszer nem fáradtabbnak, hanem szervezettebbnek mutatta magát, mint amire a választás előtt számítani lehetett.
A kérdés persze változatlan: azt láttuk-e, mit gondol Oroszország, vagy azt, hogy az orosz állam milyen képet tud előállítani saját társadalmáról?
Rekordméretű többséget kapott Putyin pártja
A szeptember 21-én rendelkezésre álló, még nem végleges adatok szerint a jegyzőkönyvek több mint 95 százalékának feldolgozása után az Egységes Oroszország 57,83 százalékon állt. A kommunisták 13,81, az LDPR 8,98, az Új Emberek 7,96 százalékot kaptak. Az Igazságos Oroszország az ötszázalékos küszöb körül mozgott, majd a feldolgozottság növekedésével kevéssel fölé került.
A döntő adat azonban nem a listás százalék, hanem a mandátumok száma. Az AP adati szerint az Egységes Oroszország jelöltjei a 225 egyéni választókerületből 208-ban vezettek, így a választási bizottság előzetes számítása szerint a kormánypárt 355 helyet szerezhet a 450 tagú Dumában. Ez nemcsak biztos alkotmányozó többség, hanem az Egységes Oroszország történetének legnagyobb parlamenti frakciója lehet. A végleges eredményt szeptember 25-én állapíthatják meg, ezért valamennyi mostani mandátumszámot előzetes adatként kell kezelni.
A hivatalos részvétel 59,32 százalék lett, ami több mint 62,6 millió választót jelent. Ez jóval meghaladta a 2021-es 51,72 százalékot, és az elmúlt több mint egy évtized legmagasabb duma-választási részvétele.
A korábbi cikkünkben idézett, Kremlhez közeli várakozás mintegy 50 százalékos részvétellel és 55 százalék körüli kormánypárti eredménnyel számolt. Mindkét értéket túlteljesítették. Az idézett számok nem a mi választási jóslataink, hanem a rendszernek tulajdonított teljesítménycélok voltak, az elemzésünk azonban érzékelhetően közelebb számított hozzájuk, mint a most megjelent adatokhoz.
Őszintén fogalmazva, a győzelem természetét jól, a mozgósítás nagyságát kevésbé pontosan mértük fel.
Az egyéni körzetek valóban megsokszorozták a fölényt
A predikció egyik legfontosabb megállapítása pontosnak bizonyult. Az Egységes Oroszország listás eredménye önmagában is fölényes, de nem adna közel négyötödös parlamenti többséget. Ehhez az egyéni választókerületek szinte teljes letarolása kellett.
A kormánypárt a listán a voksok kevesebb mint háromötödét szerezte meg, mégis a mandátumok csaknem négyötödét viheti el. Ebben nincs önmagában jogi rendellenesség, a vegyes választási rendszer működéséből következik. Politikai jelentősége viszont óriási. A rendszer a társadalmi támogatás fölényéből parlamenti teljhatalomhoz közeli erőt állít elő.
2021-ben az Egységes Oroszország 49,82 százalékos listás eredménnyel 324 mandátumot szerzett. Most mintegy nyolc százalékponttal jobb listás teljesítményből előreláthatóan további 31 helyet nyer. A Duma eddig sem volt a Kreml ellensúlya, az új összetétel azonban még kevésbé kényszeríti majd alkura az elnöki központot.
Putyin nem egyszerű többséget kapott. Olyan parlamentet kapott, amelyben a hatalomnak saját táborán belül sem kell különösebben egyezkednie.
Az elektronikus szavazás meglepetése
Előzetes elemzésünk helyesen jelölte meg az elektronikus voksolást a választás egyik kulcsterületeként, de egy technikai pontosítást szükséges megtennünk. A szövetségi rendszert végül 32 régióban alkalmazták, Moszkvában pedig külön elektronikus rendszer működött.
A szövetségi távszavazásra regisztrált 4,03 millió választó közül 3,65 millióan adták le voksukat, ami 90,87 százalékos részvétel. Moszkvában további mintegy 3,45 millió elektronikus szavazatot regisztráltak. A technológia tehát már nem kiegészítő lehetőség, hanem az orosz választási infrastruktúra egyik fő eleme lett.
Az eredmény ugyanakkor nem az intuitív forgatókönyvet követte. Az Interfax adatai szerint a szövetségi elektronikus szavazásban az Egységes Oroszország 49,14 százalékot kapott, vagyis lényegesen kevesebbet, mint az országos összesítésben. Az Új Emberek viszont 15,41 százalékot értek el, majdnem kétszer annyit, mint országosan.
Ebből nem következik, hogy az elektronikus szavazás tisztasága igazolást nyert volna. A résztvevők életkora, lakóhelye és politikai összetétele eltérhet a teljes választói népességtől, Moszkva pedig külön rendszerben szerepel. Azt viszont érdemes rögzíteni, hogy az elektronikus voksok nem egyszerűen ráerősítettek a kormánypárt országos eredményére. Ez eltér attól a képtől, amelyet sokan előre feltételeztek.
A valódi probléma továbbra is az ellenőrizhetőség. Nem az bizonyítja egy rendszer megbízhatóságát, hogy tetszik-e az általa közölt szám, hanem az, hogy független szereplők képesek-e ellenőrizni az adat útját a választótól az összesítésig.
Megfigyelők helyett egymásnak ellentmondó beszámolók maradtak
A nemzetközi megfigyelésről szóló előrejelzésünk maradéktalanul beigazolódott. Oroszország nem hívta meg az EBESZ Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatalát, így nem készült olyan átfogó jelentés, amely nemzetközileg elfogadott módszertan alapján minősíthetné a folyamat egészét.
Ez nem bizonyítja automatikusan, hogy minden leadott voks hamis. Azt jelenti, hogy a kételyeket nem lehet független, országos ellenőrzéssel megnyugtatóan eloszlatni.
Az orosz választási bizottság szerint komoly jogsértés nem történt, panasz pedig alig érkezett. Ezzel szemben a kommunista párthoz kötődő megfigyelőközpont azt állította, hogy legalább 1175 delegáltjuk nem kezdhette meg munkáját és 21 régióból érkeztek bejelentések megfigyelőket érintő akadályozásról. Egy másik civil megfigyelőplatform több mint 900 panaszt összesített, ezek körülbelül harmada a megfigyelők jogainak sérelméről szólt. Ezek nem függetlenül bizonyított országos csalási adatok, hanem ellenzéki és civil szervezetek dokumentált állításai, amelyeket a hatóságok részben vagy egészben vitatnak. Meduza
A választás hitelességi problémáját éppen ez az ellentmondás mutatja. Az egyik oldal szinte eseménytelen választásról beszél, a másik tömeges kizárásokról. Független országos megfigyelés nélkül nincs közös mérce, amely eldönthetné a vitát.
Nem bizonyíték a háború támogatására
A Kreml a választást a társadalmi egység és a háborús politika támogatásának bizonyítékaként mutathatja be. Az eredmény erre politikailag használható, társadalomtudományi értelemben azonban nem alkalmas.
A Jabloko országos listáját kizárták, miközben ez volt az egyetlen bejegyzett párt, amely egyértelmű háborúellenes programmal indult volna. Az orosz választó tehát szavazhatott különböző gazdasági, szociális és személyi ajánlatokra, de nem kapott valódi, országosan választható „háború vagy béke” alternatívát.
A magas részvétel mögött egyszerre állhat valódi támogatás, hazafias mozgósítás, munkahelyi szervezés, állami függőség, félelem, megszokás és az a meggyőződés, hogy az eredmény egyébként sem változtatható meg. Ezek arányát a hivatalos szám nem árulja el.
A választás ezért nem bizonyítja, hogy az orosz társadalom közel hatvan százaléka a háború folytatását választotta. Inkább azt bizonyítja, hogy a Kreml háborús körülmények között is képes volt több tízmillió ember részvételét megszervezni, miközben a háborúellenes politikai választást kivette a szavazólapról.
Nem az derült ki, hogy Oroszország a háborút választotta. Az derült ki, hogy a rendszer nem engedte pontosan megmérni, választaná-e a békét.
A háború már nem háttér, hanem személyzeti politika
A korábbi cikkünk azt is valószínűsítette, hogy az új Duma névsora többet mond majd a Kreml szándékairól, mint a pártok százalékai. Ez a jóslat különösen pontosnak bizonyult.
Az előzetes adatok szerint legalább 86 ukrajnai háborús veterán kerülhet az új parlamentbe. A választás előtt közel kétszáz olyan jelölt indult, aki katonai szolgálatot teljesített Ukrajnában. A Kreml őket Oroszország „valódi elitjének” részeként mutatta be.
Ezt nem szabad automatikusan önálló katonai lobbi megszületésének tekinteni. A jelöltek jelentős részét maga a hatalmi rendszer választotta ki, politikai jövőjük így inkább a Kremlhez való hűségtől, mint saját választói bázisuktól függ.
A változás mégis jelentős. A háború már nem csupán költségvetési tétel, televíziós üzenet vagy külpolitikai vállalkozás, hanem politikusi életrajzzá és előmeneteli csatornává vált. Az állam azt üzeni a katonáknak, hogy a fronton szerzett múlt belépő lehet a hatalomba; a társadalomnak pedig azt, hogy a háború nem átmeneti kisiklás, hanem az új orosz rend egyik szervezőelve.
Hol helyezkedik el ez Putyin választásainak történetében?
2003-ban az Egységes Oroszország 37,6 százalékkal és 223 mandátummal lett a legnagyobb párt. 2007-ben, a gazdasági felemelkedés és Putyin személyes népszerűségének csúcsán 64,3 százalékot és 315 helyet szerzett. A 2011-es visszaesés, a 49 százalék körüli eredmény és a 238 mandátum után tömegtüntetések robbantak ki a választási csalások gyanúja miatt. 2016-ban már 343, 2021-ben 324 mandátumot kapott a kormánypárt.
A mostani eredmény listás arányában nem múlja felül 2007-et, mandátumban azonban rekordot dönthet. Történelmi jelentőségét mégsem pusztán ez adja.
A 2007-es választás egy emelkedő, olajbevételekből gazdagodó Oroszország önbizalmáról szólt. A 2011-es még látható társadalmi ellenállást termelt. A 2016-os választás az intézményesített fölényt, a 2021-es az ellenzék előzetes felszámolását mutatta meg.
A 2026-os választás mindezeken túl a háború normalizálásának voksolása lett. Először választottak új Dumát a teljes körű ukrajnai invázió kezdete óta, és először vonták be a választásba az Oroszország által megszállt, de nemzetközileg Ukrajnához tartozó négy régiót is.
Putyin rendszerének fejlődéstörténetében ez nem egyszerűen egy újabb állomás az autoriter lezáródás felé. Ez az a pont, ahol a háborús állam parlamenti formát kapott.
Európa nem az eredménytől, hanem annak felhasználásától tarthat
Az új Duma aligha változtatja meg az orosz külpolitikát. Nem lesz önálló döntési központ, amely Putyint háborúra kényszeríti vagy békére szorítja. A jelentősége abban áll, hogy gyorsan és nagy többséggel törvénnyé alakíthatja a Kreml következő döntéseit.
Ez érintheti a katonai költségvetést, az újabb személyi mozgósítást, a gazdaság további haditermelésre állítását, a véleménynyilvánítás korlátozását és az elfoglalt ukrán területek orosz államszervezetbe illesztését. A választási eredményből nem következik, hogy új mozgósítás biztosan készül. A politikai akadálya azonban kisebb lett, mert a Kreml minden korábbinál nagyobb parlamenti felhatalmazásra hivatkozhat.
Az Európai Unió szeptember 21-i közös nyilatkozata a demokrácia további oroszországi eróziójáról beszélt, kifogásolta az EBESZ távol tartását, és közölte, hogy nem ismeri el a megszállt ukrán területeken megszervezett szavazást vagy annak eredményét. Az unió további szankciókat is kilátásba helyezett azokkal szemben, akik részt vettek e voksolások megszervezésében.
A választás így nem új orosz politikát teremtett, hanem öt évre megerősítette a jelenlegi irány intézményi hátországát. Európának nem váratlan fordulatra, hanem a háborús politika hosszú távú fenntartására kell készülnie.
Magyarország számára ez már nem elméleti külpolitikai vizsga
A múlt heti cikkünkben azt írtuk, hogy Budapest első mondata fontosabb lehet, mint maga az orosz eredmény. Ez a mondat részben már megszületett.
Önálló, részletes magyar kormányzati értékelést cikkünk lezárásáig nem találtunk. Magyarország ugyanakkor részese az Európai Unió közös álláspontjának, amely nem tekinti demokratikusan ellenőrizhetőnek a folyamatot, és kategorikusan elutasítja a megszállt ukrán területeken lebonyolított voksolást.
Ez lényeges változás az előző magyar külpolitikai korszakhoz képest. A TISZA-kormány nem különálló magyar formulával próbálja felpuhítani az uniós mondatot, hanem egy olyan közös európai állásponthoz csatlakozik, amely egyszerre beszél az oroszországi politikai verseny hiányáról és Ukrajna területi integritásáról.
A választási eredmény ugyanakkor figyelmeztetés is Budapestnek. Az új orosz Duma rekordméretű kormánypárti többsége és katonai hátterű képviselőinek növekvő száma azt jelzi, hogy Moszkva nem átmeneti epizódként rendezkedik be a háborúra. A magyar külpolitikának ezért nem személyes jó viszonyra, hanem intézményekre, szerződéses biztosítékokra, energiaforrásainak fokozatos diverzifikálására és szövetségeseivel egyeztetett biztonságpolitikára kell épülnie.
A diplomáciai csatornákat ettől még nem kell bezárni. Magyarországnak továbbra is vannak energiaellátási, nukleáris, gazdasági, konzuli és kárpátaljai érdekei. De minél centralizáltabb és háborúsabb lesz az orosz politikai rendszer, annál kockázatosabb volna ezeket az érdekeket egyetlen vezető szavára vagy a korábbi személyes kapcsolatok örökségére bízni.
Az érett realizmus nem Moszkva szeretetét vagy gyűlöletét jelenti. Azt jelenti, hogy Magyarország tudja, milyen Oroszországgal ül tárgyalóasztalhoz.
A jóslatunk lényege bevált, a rendszer erejét alábecsültük
A választás előtti elemzésünk helyesen jelezte, hogy a győztesnél fontosabb lesz a részvétel, az elektronikus szavazás, az egyéni körzetek mandátumbónusza és az új Duma személyi összetétele. Pontos volt az a megállapítás is, hogy a Jabloko kizárásával a Kreml nem egyszerűen egy ellenfelet, hanem a társadalmi békeigény mérésének egyik eszközét távolította el.
Amit nem láttunk elég pontosan, az a mozgósítás mérete volt. A Kreml nem csupán bebiztosította a győzelmet, hanem a hivatalos számok szerint növelni tudta a részvételt, javította pártja listás eredményét, rekordméretű frakciót hozott létre, és a háborús veteránok beemelésével saját jövőképét is felrajzolta.
Ez még nem bizonyítja, hogy az orosz társadalom egységes, lelkes vagy háborúpárti. Azt bizonyítja, hogy az állam továbbra is rendkívüli erővel képes megszervezni az egység látszatát, és közben egyre kevesebb lehetőséget hagy annak ellenőrzésére, mennyi ebből a meggyőződés, mennyi a függőség, és mennyi a félelem.
A választás előtt azt kérdeztük, valóban erős-e az orosz rendszer, vagy csak egyre nagyobb erőfeszítéssel képes erősnek mutatni magát. A válasz most árnyaltabb: a rendszernek valóban komoly szervezőereje van, de ezt már nem a politikai verseny megnyerésére, hanem a verseny szükségtelenné tételére használja.
Putyin tehát nemcsak választást nyert. Olyan parlamentet kapott, amely öt éven át törvénybe foglalhatja a háborús állam akaratát. Az orosz választó pedig szavazhatott arról, ki képviselje ezt a rendszert, de arról már nem, akarja-e magát a rendszert.
