Van egy különös bank Európa közepén. Nem kér fedezetet, nem számít fel késedelmi kamatot és nem küld fizetési felszólítást. Előre odaadja a pénzt, majd hónapokig vár arra, hogy az, akinek a számlát benyújtotta, elfogadja-e az elszámolást.
Ezt a bankot magyar költségvetésnek hívják.
Augusztusban a központi alrendszer 2311,2 milliárd forintos hiánnyal zárt. A Pénzügyminisztérium közlése szerint ebből 2186,9 milliárd forintot a Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszközhöz, vagyis az RRF-hez kapcsolódó programok előfinanszírozása okozott. E nélkül a havi deficit 124,3 milliárd forint lett volna. Az év első nyolc hónapjának pénzforgalmi hiánya így 5169,1 milliárd forintra emelkedett. A Pénzügyminisztérium gyorsjelentése
A szám önmagában valóban ijesztő.
De félrevezető volna úgy tenni, mintha augusztusban egyszerűen elégett volna több mint kétezermilliárd forint. A tárca szerint az uniós bevételek várhatóan decemberben érkeznek meg. Ha ez megtörténik, a nyár végi hiány jelentős része átmeneti finanszírozási kilengésnek bizonyulhat.
A hangsúly azonban az „átmenetin” és a „ha” szócskán van.
Mert a pénz addig is hiányzik a kasszából. Az államnak pedig ugyanúgy ki kell fizetnie a kivitelezőket, fel kell töltenie az érintett pénzügyi alapokat és teljesítenie kell a vállalt tőkeemeléseket. Ehhez adót szed, tartalékot használ vagy hitelt vesz fel. A hitel után kamatot fizet. Ezt a kamatot viszont az Európai Bizottság külön nem téríti meg.
A támogatás talán megérkezik. A várakozás költsége biztosan nálunk marad.
Nem ugyanaz a havi hiány és az uniós deficit
Először rendet kell tenni a fogalmak között. A 2311 milliárd forint pénzforgalmi hiány. Leegyszerűsítve azt mutatja meg, hogy az adott hónapban mennyi pénz érkezett be a központi költségvetésbe és mennyit fizettek ki belőle.
Az uniós összehasonlításokban használt, GDP-arányos államháztartási hiány ezzel szemben eredményszemléletű, úgynevezett ESA-mutató. Ez nem kizárólag azt nézi, mikor mozdult meg a pénz, hanem azt is, mikor történt meg az a gazdasági esemény, amelyhez a bevétel vagy a kiadás kapcsolódik.
Ha a magyar állam augusztusban kifizet egy uniós támogatásra jogosult fejlesztést, Brüsszel pedig decemberben megtéríti azt, a két időpont közötti különbség hatalmas pénzforgalmi hiányt okozhat anélkül, hogy ugyanekkora mértékben rontaná az egész éves ESA-egyenleget.
De csak akkor, ha a pénz valóban jár és meg is érkezik.
Az Állami Számvevőszék korábbi költségvetési értékelése ugyanezt a feltételt fogalmazta meg, az uniós kiadások és bevételek időbeli eltérése csak a pénzforgalmi egyenleget rontja, az eredményszemléletű hiányt nem, feltéve, hogy az Európai Unió utólag megtéríti a megelőlegezett összeget.
Ez a feltétel a teljes történet legfontosabb mondata.
Tízmilliárd euró, de nem mind ajándék
Az Európai Unió Tanácsa júliusban hagyta jóvá Magyarország átdolgozott helyreállítási tervét. Ennek alapján mintegy tízmilliárd euró érkezhet az országba: körülbelül 6,5 milliárd euró vissza nem térítendő támogatás és 3,5 milliárd euró kedvezményes hitel.
Ezt a két tételt politikailag gyakran egyetlen „hazahozott uniós pénzként” emlegetik, közgazdaságilag azonban nagyon nem ugyanazok.
A 6,5 milliárd eurós támogatást nem kell visszafizetni, ha Magyarország szabályosan teljesíti a hozzá kapcsolódó vállalásokat. A 3,5 milliárdos hitel viszont adósság. Kedvezőbb lehet a piaci finanszírozásnál, kiválthat drágább állami kötvényeket, de ettől még nem bevételi ajándék. Később kamattal együtt kell törleszteni.
Az sem pontos, hogy az RRF egyszerűen összegyűjti a beruházások számláit, majd azokat automatikusan kifizeti. A helyreállítási alap teljesítményalapú rendszer. Az Európai Bizottság azt vizsgálja, hogy Magyarország teljesítette-e az elfogadott reformokat, mérföldköveket és célokat. Ha valamelyiket nem látja megfelelően teljesítettnek, részben vagy egészben visszatarthatja a kapcsolódó kifizetést.
A kormány augusztus végén bejelentette, hogy minden szükséges feltételt teljesített. Ez fontos politikai és szakmai eredmény lehet, különösen azért, mert az előző terv jelentős része az időveszteség és a megváltozott körülmények miatt már végrehajthatatlanná vált. A teljesítés bejelentése azonban még nem azonos a bizottsági jóváhagyással és főként nem azonos a banki átutalással.
A Bizottságnak át kell vizsgálnia a dokumentumokat. A pénz a kormány várakozása szerint december 31-ig érkezhet meg. Addig a magyar állam nem uniós támogatást költ, hanem saját forrásból áthidalja az uniós támogatás hiányát.
Mennyi lehet a várakozás kamata, tesszük fel a nagyon-nagyon drága kérdést?
A költségvetés finanszírozása nem úgy működik, hogy az Államadósság Kezelő Központ minden egyes uniós beruházáshoz külön kötvényt bocsát ki. Ezért nem lehet teljes pontossággal kijelenteni, hogy az augusztusi 2186,9 milliárd forint után pontosan mekkora kamat terheli az adófizetőket.
A finanszírozási költség azonban megbecsülhető.
A magyar állam júliusban hárommilliárd euró értékben bocsátott ki devizakötvényeket. Az ötéves papír hozama 3,62, a tízévesé 4,282 százalék volt. A Pénzügyminisztérium korábbi tájékoztatása szerint a kibocsátás egyik oka éppen az RRF-hez kapcsolódó, átmeneti finanszírozási szükséglet volt. A forintadósság rövidebb piaci hozamai szeptember elején ennél magasabban, öt százalék fölött jártak.
Ha pusztán szemléltetésként azt feltételezzük, hogy a teljes 2186,9 milliárd forintos összeget négy hónapig 3,6–5,5 százalék közötti éves költséggel kell finanszírozni, akkor a várakozás ára nagyjából 26–40 milliárd forint lehet.
Ez nem hivatalos kamatszámla, hanem érzékenységi becslés. A tényleges összeg függ attól, mikor történt az egyes kifizetések finanszírozása, milyen forrást használt az állam, mennyi pénz érkezik meg decemberig, és abból mennyit fordítanak az adósság csökkentésére.
A nagyságrend azonban egyértelmű és világos, minden további hónap akár többmilliárd forinttal növelheti a finanszírozási terhet.
Ennyiből iskolákat lehet korszerűsíteni, rendelőket felújítani vagy mellékutakat javítani. A kamat ezzel szemben nem épít vasutat, nem vesz trolibuszt és nem szigetel lakást. Pusztán annak az ára, hogy a bevétel és a kiadás időben elszakadt egymástól.
Mi történik, ha Brüsszel nem fogad el mindent?
Itt óvatosan kell fogalmaznunk. A jelenlegi információk alapján nem állítható, hogy az előfinanszírozott összeg veszélyben van és még kevésbé azt, hogy elveszett. Az új magyar tervet a Tanács jóváhagyta, a kormány pedig azt közölte, hogy a mérföldköveket teljesítette.
Kockázat azonban megmaradt.
Ha a Bizottság valamely cél teljesítését nem találja kielégítőnek, részleges kifizetés mellett felfüggesztheti a vitatott összeget. Az RRF általános szabályai normál helyzetben korrekciós időt biztosítanak, de a program 2026-os lezárása miatt most rendkívül szűk a mozgástér. A reformokat és beruházásokat augusztus végéig kellett teljesíteni, a kifizetéseket pedig az év végéig le kell zárni.
Ha egy már kifizetett hazai program végül nem fér bele az uniós tervbe, annak költsége nem tűnik el. A beruházás elkészült, a kedvezményezett megkapta a pénzt, a kivitelező benyújtotta a számlát. A hiányzó uniós támogatást ekkor a magyar költségvetésnek kell pótolnia, vagy – szabálytalanság esetén – megpróbálnia visszaszerezni az érintett szereplőtől.
A végső kockázat tehát az államnál marad. Az állam mögött pedig igen, ahogy már nagyon jól megtanultuk, az adófizető áll.
A régi kormány késedelme, az új kormány felelőssége
A mostani helyzet nem egyetlen augusztusi döntés következménye. Magyarország éveken keresztül nem jutott hozzá a rendes RRF-kifizetésekhez, mert nem teljesítette a korrupcióellenes és jogállamisági szupermérföldköveket. A korábbi kormány 2024-ben és 2025-ben is elveszített hozzávetőleg egymilliárd eurónyi, más uniós programhoz tartozó forrást, miközben a helyreállítási terv végrehajtása egyre nagyobb késésbe került.
Az új kormány ezért nem kényelmes menetrendet, hanem egy lejáró órát örökölt. A terv átalakítása és a feltételek teljesítése nélkül az ország jóval nagyobb összeget veszíthetett volna el. Az előfinanszírozás ebből a szempontból nem feltétlenül felelőtlen költekezés, hanem pénzmentő kényszerművelet.
A kényszer azonban nem szünteti meg az elszámoltathatóságot.
A kabinetnek nem elég azt közölnie, hogy „minden uniós pénzt hazahozunk”. Nyilvánosságra kellene hoznia, mely programokra ment el az augusztusi 2186,9 milliárd forint, ezekből mennyi vissza nem térítendő támogatás és mennyi hitel, mikor várható az egyes összegek megtérítése, valamint mekkora hazai finanszírozási költség kapcsolódik hozzájuk.
Minden előfinanszírozott beruházás mellé két árcédula kellene. Az egyik megmutatná, mennyibe került maga a projekt. A másik azt, mennyibe került addig finanszírozni, amíg az uniós pénz megérkezett.
A finanszírozási hídnak is van teherbírása
Magyarország tehát nem szó szerinti értelemben lett Brüsszel bankja. Az Európai Bizottság nem vett fel hitelt a magyar költségvetéstől és nem vállalt kamatfizetést a várakozási időre. A helyesebb kép az, hogy a magyar állam saját pénzből hidat épített a hazai kifizetések és a későbbi uniós bevételek közé.
Ez a híd szükséges lehet. Akár kifejezetten jó döntés is, ha a végén több ezer milliárd forintnyi támogatás érkezik meg rajta.
De minden hídnak van építési költsége, fenntartási ára és teherbírási határa. A magyar költségvetés pedig 7,5 százalékra emelt hiánycéllal és 77,5 százalékra növekedő államadósság-rátával nincs olyan helyzetben, hogy a várakozás árát jelentéktelen aprópénznek tekintse.
Decemberben ezért nemcsak azt kell majd figyelni, megérkezett-e Brüsszelből az átutalás. Azt is meg kell kérdezni, mennyit fizettünk azért, hogy kivárhassuk.
Mert az uniós támogatás lehet ingyenpénznek nevezett forrás vagy politikai vita tárgya. Az idő azonban egyik sem.
Az idő mindig kamatozik.
