Nem távozik Sulyok Tamás
ĀA köztársasági elnök szerint az egyik legfontosabb feladata a nemzet egységének kifejezése
ĀA köztársasági elnök szerint az egyik legfontosabb feladata a nemzet egységének kifejezése
ĀA kormányfő a Sándor-palotánál tartott vasárnap délutáni szimpátiatüntetést értékelte
ĀMagyar Péter most olyan államfői rendet akar, amely később akár saját kormányának is fékje lehet. Ez a Sulyok-vita valódi, eddig kevéssé értett tétje
ĀAz egyeztetéseket megkezdték
ĀA közvetlen köztársaságielnök-választásért is felszólalt szerda este a Második Reformkor Párt (2RK) a Sándor-palotánál
ĀA miniszterelnök Facebook-posztban reagált
ĀA honvédelmi miniszter előterjesztésére történtek a kinevezések
ĀTechnikai szinten intenzív egyeztetések folynak a magyar SAFE-tervről
ĀA hétfő reggeli sajtótájékoztató előtt a miniszterelnök az igazságügyi tárca vezetőjével együtt járt a Sándor-palotában
ĀA köztársasági elnök vasárnap esti videójában az elnöki intézmény körül az utóbbi hetekben kialakult helyzetről beszélt
ĀMagyar Péter újra nyomást gyakorolt Sulyok Tamásra, de Ő nem mond le
ĀA volt miniszterelnök szerint egy valódi párbeszédre lenne szükség, nem egymás frusztrálására, bosszantására
ĀAz uniós alapértékek egyben alkotmányos értékek is
ĀSulyok Tamás aláírta a visszavonásáról szóló törvényt
Ā„A Kárpát-medencében össze van kötve a sorsunk, csak együtt boldogulhatunk"
ĀA volt államfőnek a kegyelmi ügyről kellene beszélnie
ĀA cél, hogy a közvélemény valós képet kaphasson a kegyelmi ügyben
ĀKülönleges fejezeteket is hallhatnak a résztvevők a palota történetéből
ĀMagyar Péter azt írta: a köztársasági elnök ne várjon a kormány utasítására!
ĀEgyüttműködnek a K. Endre ügyében született iratok nyilvánosságra hozatalában a kormánnyal
ĀA Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elvárásokat fogalmazott meg a miniszterelnök számára
ĀA köztársasági elnök nevezte ki őket
ĀAz eskü az egész politikai nemzethez köti, nem csupán a többséghez
ĀSulyok Tamás nem hajlandó lemondani. A vita most már nemcsak személyekről, hanem arról szól: hogyan lehet közjogi intézményt védeni egy politikai korszakváltás közepén?
ĀSulyok Tamás interjújára reagált a miniszterelnök
ĀMagyar Péter többször is lemondásra szólította fel Sulyok Tamást. Vajon az államfő képes-e egy korszakváltás után hitelesen megtestesíteni a nemzet egységét vagy éppen a maradása erodálja a köztársasági elnöki intézményt