A politikában a nászút nem akkor ér véget, amikor az ellenfél ezt bejelenti, hanem amikor a saját tábora először kezd halkabban tapsolni.
A Medián és a Publicus friss közvéleménykutatási adatai még nem kormányválságról, nem összeomlásról, nem visszarendeződésről szólnak. Aki ezt olvassa ki belőlük, az vagy nem érti a számokat, vagy nagyon szeretné már a történet végét. De az is önáltatás a mostani parlamenti többség vezetői számára, ha a Tisza úgy tenne, mintha semmi sem történt volna. Történt valami. A magyar politika április óta először kapott mérhető jelzést arról, hogy a győzelem lendülete nem azonos a kormányzás bizalmával.
A Publicus Népszavának készített kutatása szerint a Tisza továbbra is messze vezet a pártok rangsorában, de májushoz képest kategóriától függően 3-5 százalékpontot veszített. A Fidesz ugyanebben az összevetésben 1-3 ponttal erősödött. A teljes népességben a Tisza 52, a biztos szavazók között 55, a biztos pártválasztóknál 68 százalékon áll, miközben a Fidesz 18, 19, illetve 23 százalékot mutat. Magyar Péter személyes alkalmassági mutatója ennél látványosabban romlott. Májusban még 72 százalék tartotta alkalmasnak a miniszterelnökségre, most 62 százalék. Orbán Viktort 29 százalék látja alkalmasnak, ami ugyan némi javulás, de nem áttörés. A Medián HVG számára készített július 22–24-i mérése is megtorpanást jelez. A Tisza támogatottsága 3-5 ponttal csökkent a júniusi csúcshoz képest, a Fidesz stabilizálódott, a Mi Hazánk pedig erősödött. A teljes népességben a Fidesz 19, a választani tudóknál 22, a biztos szavazóknál 23 százalékon áll. A Mi Hazánk a teljes népességben 7, a választani tudók körében 9 százalékra kapaszkodott fel.
Ezek a szikár adatok. A politikai mögöttes jelentése ennél sokkal érdekesebb.
A legtöbb portál természetesen a kézenfekvő olvasatot emelte ki. A HVG és a 24.hu a Tisza megtorpanását, a Polgár Judit-ügy lehetséges hatását és a Fidesz stabilizálódását hangsúlyozta. A Portfolio óvatosabban fogalmazott, közeledést látott, de hatalmas Tisza-előnyt. A Magyar Nemzet a „zuhanórepülés” és Magyar Péter első komoly politikai vereségének irányából olvasta a számokat. Az Index és az Mfor főként azt emelte ki, hogy az elhamarkodott államfőjelölés még a Tisza-szavazók jelentős részében is rossz érzést keltett. Mindegyik olvasatban van igazság, de egyik sem elég mély válasz a kialakult helyzetre. A mostani adatsor nem pusztán arról szól, hogy Magyar Péter hibázott Polgár Judit jelölésekor.
Arról szól, hogy a rendszerváltó kormányzás első hónapjai után a választó elkezdte megkülönböztetni a lebontást az építéstől.
A Tisza áprilisi győzelme után természetesen alakult a mézeshetek időszaka. A győzteshez húzás ősi politikai ösztön. Aki nagyot nyer, annak egy ideig nemcsak szavazói, hanem nézői is lesznek. A Medián július közepi összegzése szerint a választás után a Tisza a teljes népesség 60 százalékáig, a biztos szavazóknál 73 százalékig emelkedett. Ez már nem egyszerű párttámogatottság volt, hanem társadalom-lélektani hullámverés. Az ország jelentős része hinni akarta, hogy az állam másképp is működhet, mint az elmúlt másfél (vagy esetleg három és fél) évtizedben. A kérdés most az, hogy négy hónap utáni természetes lehűlésről vagy a bizalom első repedéséről beszélünk.
A válasz óvatosan az, hogy mindkettőről.
A természetes lehűlés azért kézenfekvő, mert a kormányzás prózája mindig szegényebb, mint a győzelem költészete. Kampányban az ember ígéretet lát. Kormányon már rendeletet, személycserét, határidőt, hibát, sértett érdekcsoportot, morgó szövetségest és kellemetlen kompromisszumot. A választó ilyenkor kezdi számon kérni, hogy a nagy erkölcsi fordulatból lesz-e kiszámítható állam.
A Tisza esetében ez a szakasz különösen gyorsan jött, mert a kormány nem óvatos átmenetet, hanem rohamtempójú rendszerváltoztatást választott. Alaptörvény-módosítás, közjogi személycserék, állami intézmények átalakítása, vizsgálatok, elszámoltatási ügyek, új köztársasági elnök keresése. Mindez külön-külön indokolható, együtt viszont olyan sebességet mutat, amelynél már nem az a kérdés, van-e felhatalmazás, hanem hogy van-e fék.
A Polgár Judit-ügy ezért nem önmagában fontos. Polgár Judit személye tiszteletet parancsoló, a magyar nemzeti teljesítmény egyik legcsillogóbb neve. Éppen ezért volt különösen érzékeny hiba, hogy az államfőjelölés körül a kormányzati kommunikáció villámsakkban gondolkodott.
A beígért társadalmi egyeztetés elmaradása, a gyors felkérés, majd a visszautasítás olyan benyomást keltett, mintha a Tisza még mindig kampánylogikával kezelné az állam legméltóságosabb tisztségeit. Magyar Péter később vállalta a felelősséget, ez politikailag tisztességes gesztus volt. De a közvélemény-kutatás azt mutatja, hogy a gesztus nem törli el a negatív benyomást. A választók nemcsak azt nézik, ki hibázik, hanem azt is, milyen típusú hibát követ el. Az államfőjelölésnél elkövetett kapkodás a Tisza legfontosabb ígéretét, a méltóság helyreállítását érintette.
Itt nyílik meg a mélyebb, más portálok által kevésbé kibontott elemzői kérdés. A Tisza nem azért kezd veszíteni a fényéből, mert túl keményen számoltat el, hanem mert nem mindig látszik világosan, hogy a keménységet milyen önkorlátozó államépítési elv fogja össze.
A választók jelentős része elvárja a közpénzügyi, büntetőjogi és politikai felelősség tisztázását. Az elmúlt tizenhat év hatalomgyakorlása körül számos olyan ügy, intézményi gyakorlat és közpénzfelhasználási kérdés halmozódott fel, amelyet egy demokratikus államnak nem lehet szőnyeg alá söpörnie. De a számonkérés akkor marad jogállami, ha nem válik „revansszínházzá”. Ha a Tisza nem tudja naponta megmutatni, hogy a vizsgálatok, a személycserék és az intézményi bontások nem a bosszú, hanem a tartós szabályállam felé vezetnek, akkor akaratlanul is segíti a Fidesz legfontosabb új narratíváját. Azt, hogy a volt kormánypárt üldözött ellenzékké változott.
Ez a Fidesz számára politikai aranybánya lehet, még akkor is, ha a közvélemény-kutatások egyelőre nem mutatnak nagy visszapattanást a bénultságból. Orbán Viktor Tusványoson már megadta a keretet. Ellenállásról, jogállami veszélyről, új önkényről beszélt. A Magyar Hírlap is úgy jellemezte korábbi elemzésében ezt a helyzetet, hogy a Fidesz a Tisza intézkedéseit politikai leszámolásként értelmezi, miközben a kormány korrupcióellenes és jogállami helyreállítási mandátumra hivatkozik. A Fidesz kommunikációs esélye tehát nem abból fakad, hogy a választók hirtelen elfelejtették a régi hatalmat. Hanem abból, hogy ha a Tisza túl gyorsan, túl személyre szabottan, túl ingerülten cselekszik, akkor a régi hatalom áldozati jelmezt találhat magának. És a magyar politikában tudjuk, hogy a mártírjelmez néha kényelmesebb, mint a kormányzati mérleg.
Mégsem a Fidesz a mostani adatsor igazi nyertese. A Publicus szerint Orbán Viktor ebből személyesen alig profitált. A Fidesz stabilizálódása fontos, de nem népszerűségi áttörés. A párt inkább megállította a nyílt sebének vérzését, mintsem visszanyerte volna elvesztett acélos izomzatát. A valódi figyelmeztető piros lámpa a Mi Hazánk erősödése. Ha a Medián szerint Toroczkai László pártja a teljes népességben 7, a választani tudóknál 9 százalékon áll, miközben a Publicus 5-6 százalékos sávot jelez, akkor nem diadalmenetről, de valós politikai térnyerésről beszélhetünk. A Mi Hazánk nem pusztán a Fidesztől vehet el csalódott jobboldaliakat, hanem azoktól is szavazatot kaphat, akik a Tiszában egyre inkább új elitpolitikát, túl gyors központi akaratot és provokatív kormányzati stílust látnak.
Ez a Tisza számára kellemetlenebb, mint egy kis Fidesz-erősödés. A Fidesz a régi rendszer emléke, a Mi Hazánk viszont tipikusan egy protestpárt. Ha a rendszerváltó többségből valaki csalódni kezd, nem biztos, hogy visszamegy Orbánhoz. Lehet, hogy egy radikálisabb, tisztábbnak gondolt, establishment-ellenes hangot keres. A Mi Hazánk ezért nem egyszerű mellékszereplő. Ő a csalódottság második kijárata. Ha a Tisza elveszíti a mértéktartás képét, a Fidesz kap mártírtörténetet, a Mi Hazánk pedig elégedetlen választót.
Magyar Péter stílusa ebben kulcskérdés. A provokatív, ütköző, nyers politikai beszéd a kampányban hatékony fegyver volt. Segített áttörni a közönyt, megbontani a Fidesz kommunikációs páncélját, mozgósítani azokat, akik már nem hittek a halk intézményi nyelvben. Kormányon azonban ugyanaz a stílus más fényt kap. Ami ellenzékben bátorság, hatalomban könnyen türelmetlenségnek látszik. Ami kampányban igazságbeszéd, kormányon lehet személyeskedő fölény. A választó nem azt várja, hogy Magyar Péter elszürküljön. Azt várja, hogy a lázadóból államférfi legyen, anélkül, hogy elvesztené az elszámoltatás erejét.
Ez a mostani kutatások legfontosabb üzenete. A Tisza előnye továbbra is óriási, de a politikai immunitása csökken. A választók már nem mindent fogadnak el azzal, hogy „legalább nem a Fidesz”. A kétharmados többség önmagában nem mentség a kapkodásra. A régi rendszer hibái nem adnak biankó csekket az új rendszernek. A számonkérés nem lehet állandó rendkívüli állapot. Az államépítéshez ritmus kell, rend kell, méltóság kell. Aki minden nap forradalmat hirdet, az előbb-utóbb elfárasztja azokat is, akik vele akartak új országot építeni.
A friss adatok alapján három politikai következtetés vonható le. Először, a Tisza még mindig toronymagasan vezet, tehát a magyar társadalom többsége nem visszarendeződést akar. Másodszor, Magyar Péter személyes megítélésének tízpontos romlása már nem statisztikai zizegés, hanem vezetői figyelmeztetés. Harmadszor, a Mi Hazánk erősödése azt üzeni, hogy a csalódottság nem feltétlenül a Fideszhez tér vissza, hanem kereshet radikálisabb csatornát is.
A Tisza mostani megtorpanása mögött ezért egy mélyebb történelmi várakozás is felsejlik. A választók jelentős része nem egyszerűen kormányváltást akart áprilisban, hanem azt remélte, hogy a hűbéri állam után végre polgári állam épül. Az elmúlt tizenhat év Orbán-rendszere sokak szemében nem pusztán politikai kormányzás volt, hanem egy szűk, lojalitásra, vagyonosodásra és udvari közelségre épített új elit megszervezése. Nem országépítés a szó klasszikus, polgárosító értelmében, hanem udvarépítés: birtokokkal, kegyencekkel, vazallusi függésekkel, közpénzből növesztett magánhatalmakkal. A Tisza felhatalmazása ezzel szemben azt az ígéretet hordozta, hogy Magyarország végre kilép ebből az udvari logikából, és harminchat évvel 1989 után valóban megpróbál nyugati értelemben vett polgári államot építeni, ahol a siker nem a hatalom közelségéből, hanem teljesítményből, szabályból, jogbiztonságból és társadalmi bizalomból fakad.
Éppen ezért veszélyes, ha a Tisza kormányzása a polgári államépítés helyett időnként maga is udvari tempót vesz fel. A régi hűbéri világ lebontása önmagában még nem polgárosodás. Attól, hogy más neveket írnak az ajtókra, még nem születik jogbiztonság. Attól, hogy a régi klientúrát kiszorítják, még nem épül teljesítményelvű állam. A rendszerváltó remény lényege nem az, hogy új udvar költözzön a régi helyére, hanem hogy végre ne udvar legyen. Ezért a mostani közvélemény-kutatások valódi üzenete talán nem is az, hogy a Tisza veszített néhány százalékpontot, hanem az, hogy a választók már most figyelik, hogy polgári Magyarország épül-e, vagy csak a hűbéri állam új személyzeti táblája készül.
A Tisza akkor jár jól, ha nem bagatellizálja a számokat, de nem is ijed meg tőlük. A jó kormányzás nem közvélemény-kutatások után szalad, hanem komolyan veszi a társadalmi visszajelzést. A mostani visszajelzés világos. Nem a rendszerváltás igénye gyengült meg, hanem a rendszerváltás stílusával kapcsolatban jelentek meg kérdőjelek. Nem az elszámoltatást utasítják el a választók, hanem azt akarják látni, hogy a számonkérés mögött szabály, az intézményi átalakítás mögött terv, a politikai erő mögött önkorlátozás áll.
Ha Magyar Péter ezt megérti, a mostani megtorpanás hasznos figyelmeztetés lehet. Ha nem, akkor a mézeshetek vége nem egy nyári epizód lesz, hanem egy hosszabb bizalmi erózió kezdete. A győzelem után négy hónappal még nem az a kérdés, ki nyerné a holnapi választást. A kérdés az, hogy a Tisza képes-e úgy kormányozni, hogy közben ne adja vissza a Fidesznek az áldozati szerepet, és ne nyisson szélesebb kaput a Mi Hazánk protestpolitikájának. Mert Magyarországon már sokszor láttuk, hogy a hatalom nem akkor veszít először, amikor megbukik. Hanem amikor a saját hívei először érzik úgy, hogy a nagy cél jó, csak az út kezd túlságosan ismerős lenni.
