Az összeg önmagában talán nem tűnik nagynak, a történet azonban soha nem csupán ötezer forintról szólt. Sok vállalkozó évek óta azt kérdezte, hogy : ha kötelező fizetni, pontosan mit kap ezért cserébe? Most nemcsak egy befizetés tűnhet el, hanem megnyílhat az út a teljes kamarai rendszer újragondolása előtt is.
„Döntött a kormány. Eltöröljük a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara számára kötelezően fizetendő 5000 forintos kamarai hozzájárulást” – jelentette be szerdán Magyar Péter miniszterelnök. A kormányfő közlése szerint az intézkedés megközelítőleg 900 ezer vállalkozásnak jelent könnyítést.
Ha ezt a vállalkozói létszámot vesszük alapul, az évi ötezer forintos kötelezettség összesen nagyjából 4,5 milliárd forintos nagyságrendet jelentett. Egy-egy cég kasszájában persze nem ezen az ötezer forinton múlt a túlélés. A probléma inkább elvi volt. Egy olyan kötelező befizetésről beszélünk, amelyet akkor is teljesíteni kellett, ha a vállalkozás nem volt önkéntes kamarai tag, és egyetlen kamarai szolgáltatást sem vett igénybe.
Nem ugyanaz a kamarai tagdíj és az ötezer forintos hozzájárulás
Egy fontos félreértést érdemes tisztázni. Magyarországon 2000-ben megszűnt a kereskedelmi és iparkamarai kötelező tagság. A 2012-ben bevezetett ötezer forint ezért nem klasszikus kamarai tagdíj volt.
A gazdálkodó szervezeteknek azonban 2012. január 1-jétől kötelezővé tették a kamarai regisztrációt, és ehhez társult az évi ötezer forintos kamarai hozzájárulás. A törvény szerint ezt a kamarai közfeladatok finanszírozására kellett fizetni, vagyis egy vállalkozó mondhatta azt, hogy nem kíván kamarai tag lenni, az ötezer forintos befizetéstől ettől még nem mentesült.
De mit kellett volna kapnia érte a vállalkozónak?
Az a kijelentés, hogy a vállalkozások jogilag „semmit sem kaptak” az ötezer forintért, nem lenne pontos.
A jogszabály ugyanis meghatározta azokat a szolgáltatásokat, amelyeket a kamarának térítésmentesen kellett biztosítania a regisztrált vállalkozások számára. Ilyen volt többek között a gazdasági, pénzügyi, adózási és hitelhez jutási tanácsadás, az üzleti partnerkeresés, valamint a pályázatfigyelés.
A probléma inkább ott keletkezett, hogy sok vállalkozó ezeket a szolgáltatásokat nem használta, vagy nem érzékelte úgy, hogy az éves kötelező befizetésért olyan közvetlen segítséget kapna, amely számára valódi hozzáadott értéket jelent.
Ez nem pusztán utólagos kritika. Az MKIK jelenlegi vezetése maga is jelezte, hogy a vállalkozások gazdasági súlyához jobban igazodó, arányosabb finanszírozási rendszerben gondolkodna, és a mikrovállalkozások terheinek mérséklését is szükségesnek tartja.
Miért vezette be az előző kormány?
Az ötezer forintos hozzájárulás bevezetése mögött eredetileg jól körülhatárolható elképzelés állt.
Az Országgyűlés 2011 novemberében fogadta el a szabályozást, amely 2012-től kötelező kamarai regisztrációt és kamarai hozzájárulást írt elő. Az akkori rendszer célja egyrészt a kamarai közfeladatok finanszírozása, másrészt egy országos vállalkozói nyilvántartás kiépítése volt.
A kamarai tájékoztatás szerint a nyilvántartástól azt várták, hogy javítja az üzleti forgalom biztonságát, és olyan adatbázist teremt, amelyből a vállalkozások és a kormányzat egyaránt hasznos információkhoz juthatnak.
Az eredeti elképzelés tehát nem egyszerűen pénzbeszedés volt: egy erősebb, több közfeladatot ellátó kamarai struktúrát kívántak létrehozni.
Tizennégy év tapasztalata után azonban joggal lehet feltenni a kérdést: ugyanannak az ötezer forintnak van-e értelme egy egyszemélyes mikrovállalkozásnál és egy több százmilliárdos árbevételű nagyvállalatnál? És indokolt-e kötelező befizetést kérni attól a vállalkozótól, aki a kamara szolgáltatásait egyáltalán nem veszi igénybe?
Éppen ezt a problémát ismeri el lényegében maga a kamara is, amikor most egy, a vállalkozások gazdasági súlyához jobban igazodó rendszer lehetőségéről beszél.
Fellélegezhetnek a kisvállalkozások, de van egy fontos kérdőjel
A döntésnek elsősorban a mikrovállalkozásoknál van szimbolikus jelentősége. Egy több milliárdos cég számára az évi ötezer forint észrevehetetlen tétel, egy katás, átalányadózó vagy néhány százezer forintos havi bevételből dolgozó egyéni vállalkozó számára viszont minden kötelező befizetés számít.
Ráadásul nemcsak a pénzről van szó.
A kisvállalkozók rendszeresen találkoznak adó-, járulék-, iparűzésiadó-, könyvelési, banki és különböző adminisztrációs kötelezettségekkel. Ebben a rendszerben még egy viszonylag kis összegű, külön nyilvántartandó befizetés megszüntetése is egyszerűsítést jelenthet.
A részletszabályokat azonban még nem ismerjük.
Mivel a 2026-os kamarai hozzájárulás befizetési határideje március 31. volt, a vállalkozások nagy része az idei összeget már befizette. Egyelőre nem derült ki, hogy az eltörlés mikortól lép hatályba, mi történik a korábbi kamarai tartozásokkal, változik-e a kötelező kamarai regisztráció, illetve szóba kerülhet-e bármilyen visszatérítés. Maga az MKIK is azt közölte, hogy várja a jogszabály-módosítás részleteit.
Ezért jelenleg azt lehet biztosan mondani: a kormány politikai döntést hozott az ötezer forintos hozzájárulás megszüntetéséről, a végrehajtás pontos módját azonban majd a jogszabályból lehet megismerni.
Milyen kamarára lenne szükség?
Az ötezer forint eltörlésénél talán fontosabb kérdés, mi történik ezután a kamarával.
Egy modern gazdasági kamara valódi értéke aligha abban mérhető, hány vállalkozástól tud automatikusan évente pénzt beszedni. Sokkal inkább abban, hogy hány vállalkozás fordul hozzá önként, mert segítséget, tudást, kapcsolatot vagy érdekképviseletet vár tőle.
Egy XXI. századi kamara a vállalkozó számára gyors és használható adózási és jogi tanácsadást, pályázati segítséget, finanszírozási információt, üzleti partnerkeresést, exporttámogatást, digitalizációs és mesterségesintelligencia-tanácsadást, képzéseket és valódi érdekképviseletet jelenthet.
És talán mindenekelőtt visszacsatolást.
Ha egy új szabály ellehetetlenít egy mikrovállalkozást, ha egy adminisztrációs előírás fölöslegesen bonyolult, vagy ha egy ágazatot olyan szabályozás fenyeget, amelyet az íróasztal mellől nem lehet megfelelően felmérni, akkor egy gazdasági kamarának éppen az lenne az egyik legfontosabb feladata, hogy ezt időben és határozottan jelezze a döntéshozóknak.
Ehhez azonban bizalom kell. A bizalmat pedig nem lehet törvényben előírni, és nem lehet évente ötezer forinttal automatikusan beszedni.
A vállalkozónak azt kell éreznie, hogy van értelme a kamarának, mert amikor problémája van, kap segítséget; amikor jogszabály készül róla, van, aki megkérdezi; amikor piacot keres, kap kapcsolatot; amikor fejlődni akar, kap tudást.
Ebben az értelemben az ötezer forintos kötelezettség eltörlése nem feltétlenül a kamarai rendszer végét jelenti, hanem éppen ellenkezőleg. Lehetőséget teremthet arra, hogy végre világossá váljon, mire való egy gazdasági kamara.
Mert egy jó kamarának nem abból kellene tudnia, hogy létezik egy vállalkozás, hogy megérkezett-e tőle az ötezer forint, hanem abból, hogy ismeri a problémáit.
