A Sándor-palota üres, az óra ketyeg, és a Tisza első látványos megtorpanása azt mutatja, hogy a rendszerváltó lendület nem pótolja az államépítés türelmét.
Vannak politikai pillanatok, amelyek nem bukásnak indulnak, csak egy túl gyors folyamatnak köszönhetően kudarcnak tűnhetnek.
Polgár Judit visszalépése, pontosabban a köztársasági elnöki felkérés el nem fogadása ilyen pillanat volt. Nem kormányválság. Nem hatalmi összeomlás. Nem a Tisza-korszak vége. De nem is apró kommunikációs kellemetlenség, amelyet egy újabb Facebook-poszttal el lehetne simítani.
Ez az első komoly jelzés arra, hogy a nagy rendszerváltó lendület találkozott az intézményépítés valóságával.
Magyar Péter nagyot akart húzni. A Sulyok Tamás távozásával megüresedett Sándor-palotába olyan nevet tett az ország elé, amely elsőre szinte támadhatatlannak tűnt. Polgár Judit, világhírű sakkozó, magyar büszkeség, nemzetközi tekintély, pártpolitikán kívüli személyiség.
A szándékban volt fantázia. Volt elegancia. Volt szimbolikus erő.
Csakhogy a köztársasági elnöki jelölés nem sakkfeladvány.
Itt nem elég megtalálni a látványos lépést. Itt előbb meg fel kell állítani a táblát, meg kell kérdezni a játékost, meg kell érteni a szerepet és csak utána lehet bejelenteni a taktikát.
Polgár Judit udvarias, méltóságteljes nemet mondott. Nem támadta Magyar Pétert, nem sértődötten utasította el a felkérést, nem politikai vitába állt bele. Azt üzente, hogy megtisztelőnek tartja a jelölést, de nem érez magában elegendő erőt ahhoz, hogy vállalja egy megosztott nemzet egyesítésének történelmi felelősségét.
Ez a mondat többet mond Magyarországról, mint elsőre látszik.
Mert Polgár Judit nem azt mondta, hogy nem akar protokolláris államfő lenni. Nem azt mondta, hogy nem vállalna ünnepi beszédeket, külföldi fogadásokat, kitüntetéseket és nemzeti jelképszerepet. Azt mondta ki, hogy a feladat lényege ma a megosztott nemzet egyesítése volna. Vagyis pontosan azt a súlyt érzékelte, amelyet a magyar politikai gépezet mintha túl könnyedén próbált volna ráhelyezni.
Ez nem személyes kudarc, hanem módszertani hiba
Polgár Judit visszalépését nem érdemes úgy értelmezni, mintha ő visszautasította volna Magyar Pétert. Inkább úgy, hogy nem engedte, hogy a saját tiszta életműve egy túl gyors politikai dramaturgia részévé váljon.
Ez bölcs döntés volt.
A hiba nem az volt, hogy Magyar Péter Polgár Juditban gondolkodott. Egy pártok feletti, világhírű, tiszteletet parancsoló magyar személyiség keresése önmagában jó irány. Sőt, a Sulyok-ügy után politikailag érthető volt, hogy a Tisza nem pártkádert, nem régi közjogi technikust, nem frakcióhoz kötődő embert akart felmutatni.
A hiba a jelölés sebessége és az előkészítés hiánya volt.
Egy köztársasági elnök jelölése nem lehet meglepetéskampány. Nem lehet társadalmi tesztüzem. Nem lehet úgy kezelni, mint egy politikai ötletet, amelyet bedobunk, aztán meglátjuk, hogyan reagál rá az ország. A köztársasági elnök nem influenszer-együttműködés, nem márkanagykövet, nem válságkommunikációs ikon.
A Sándor-palota közjogi intézmény, amelynek most éppen az volna a feladata, hogy bebizonyítsa: az új többség nem elfoglalni, hanem helyreállítani akarja az államot.
Ehhez pedig nem elég a jó név. Jó eljárás is kell.
A Tisza első kudarca? Inkább az első kijózanító pofon
A kérdésünk jogos tehát, ez a Tisza-kormány első kudarca?
Ha kudarcon azt értjük, hogy a kormány politikailag végzetes hibát követett el, akkor nem. A Tisza kétharmados parlamenti többsége megvan. A köztársasági elnök megválasztásának formális feltételei kezelhetők. Polgár Judit nemet mondott, de nem fordult szembe a kormánnyal. A helyzet javítható.
Ha viszont kudarcon azt értjük, hogy egy nagy ívű politikai terv az első nyilvános ütközésnél megmutatta saját gyengeségét, akkor igen, ez bizony kudarc volt.
Nem személyi, hanem kulturális kudarc.
A Tisza eddig nagyon sokszor abból merített erőt, hogy gyors, látványos, korszakzáró lépéseket tett. Közmédia, közjogi tisztségek, mandátumkorlát, Sulyok távozása, intézményi átrendezések. A lendület sok választó számára felszabadító. Tizenhat év (vagy Harminchat év) után érthető, hogy az ország jelentős része nem aprólékos reformmenetrendet, hanem korszakhatárt akar látni.
De a rendszerváltás nem folyamatos robbantások halmaza.
Egy idő után nem elég lebontani. Építeni kell. Az építkezés pedig lassabb, unalmasabb, egyeztetős, kompromisszumokra épülő és kevésbé látványos. Nem mindig fér bele egy erős posztba. Nem mindig ad ki címlapképet. Nem mindig lehet megnyerni egyetlen nagy névvel.
Polgár Judit visszalépése azért fontos, mert megmutatta: a tiszta szimbólum sem pótolja az eljárási bizalmat.
Az ellenzék most könnyen találhat fogást
A Fidesz reakciója kiszámítható: Sulyok eltávolítását eleve illegitimnek tartja, ezért a Polgár-ügyet úgy fogja keretezni, mint az új hatalom kapkodását. A volt kormánypárt számára ez ajándék. Azt mondhatja: előbb alkotmánymódosítással kiüresítették a Sándor-palotát, aztán jelöltként bedobtak egy világhírű sportolót, aki néhány óra alatt nemet mondott.
Ez az érvelés politikailag hatékony lesz, még akkor is, ha a Fidesz közjogi felháborodása sokak számára hiteltelennek tűnik a saját kétharmados múltja miatt.
De a Tisza nem háríthatja el a kritikát azzal, hogy „a Fidesznek nincs erkölcsi alapja beszélni”. Lehet, hogy nincs. De attól még a kérdés valós, a köztársasági elnöki jelölésnek méltóbb, nyugodtabb, átgondoltabb eljárásra van szüksége.
Egy új hatalomnak nem az a dolga, hogy könnyedén leleplezze az ellenfél képmutatását. Hanem az, hogy akkor is magasabb mércét kövessen, amikor az ellenfél nem érdemelné meg.
Harminc nap, nem hosszú idő, de elég lehet egy jó fordulathoz
Az Alaptörvény idő előtti lemondás esetére harminc napot ad az új köztársasági elnök megválasztására. Ez nem sok, de elegendő is lehet. A Tisza most kétféleképpen reagálhat.
Az első út a rossz út így nézhet ki. Gyorsan keresni egy újabb nagy nevet, lehetőleg még ismertebbet, még kevésbé támadhatót, majd ugyanazzal a módszerrel újra bejelenteni. Ez újabb kockázat volna. Mert a probléma nem az volt, hogy Polgár Judit neve nem volt elég erős. Hanem az, hogy a jelölés nem tűnt eléggé előkészítettnek, közjogilag kimunkáltnak, társadalmilag megérleltnek.
A második út lenne a véleményünk szerint a helyesebb: Magyar Péternek most le kell lassítania.
Nem visszavonulni. Lassítani.
Ki kell mondania, hogy Polgár Judit döntését tiszteletben tartja és az tanult esetből. Meg kell hirdetnie egy rövid, de valós elnökjelölési konzultációt. Nem népszavazási színházat, nem online szavazós játékot, hanem komoly közjogi egyeztetést: frakciók, alkotmányjogászok, egyházak, tudományos és kulturális élet, határon túli magyar szervezetek, civil intézmények, érdekképviseletek bevonásával.
Nem azért, mert mindenkinek vétójoga van. Hanem mert a köztársasági elnök nem a Tisza tulajdona.
A jelöltnek három feltételnek kellene megfelelnie, ahogy azt Magyar Péter miniszterelnök parlamenti felszólalásában a hallhattuk.
Először: legyen pártok feletti, de ne politikailag üres. Tudjuk róla, mit gondol alkotmányosságról, nemzetegységről, hatalmi fékekről, jogállami önkorlátozásról.
Másodszor: legyen elég erős ahhoz, hogy a Tiszának is nemet mondjon. A Sulyok utáni államfő nem lehet hálás kinevezett. Ha az új elnök első politikai ösztöne a kormány iránti lojalitás, akkor az egész folyamat elveszíti erkölcsi értelmét.
Harmadszor: legyen megszólítható a vesztes politikai oldal számára is. Nem kell Fidesz-barát jelölt. De olyan személy kell, akiről egy jobboldali választó is elhiheti: nem ellene választották.
A tanulság az, hogy a köztársasági elnököt nem megtalálni kell, hanem kellően érlelni a jelölését
Magyar Péter most egy fontos leckét kapott. A politikai zsenialitás nem mindig a váratlan húzásban van. Néha abban, hogy az ember nem lép azonnal.
A Polgár-jelölés azért volt csábító, mert minden megvolt benne, amit egy kommunikációs korszak szeret. Erős név, nemzetközi figyelem, tiszta szimbólum, sakkmetafora, női példakép, magyar büszkeség. Csak egy valami hiányzott belőle, az a lassú, közjogi méltóság, amely egy államfői jelölést valóban országos üggyé tesz.
Ez most még pótolható.
Sőt, ha Magyar Péter jól reagál, még erősebben is kijöhet ebből. Mert egy politikus nem attól lesz államférfi, hogy nem hibázik. Hanem attól, hogy a hibáját nem eltakarja, hanem tanul belőle.
Most azt kell mondania az országnak, hogy nem újabb meglepetésjelöltet keresünk, hanem olyan köztársasági elnököt, akinek személye, gondolkodása és kinevezésének folyamata is bizonyítja, hogy a Sándor-palota nem hadizsákmány.
A köztársaság nem szereti a kapkodást
Polgár Judit nemet mondása nem tragédia. Inkább figyelmeztetés.
Figyelmeztetés arra, hogy a nemzeti egységet nem lehet egyetlen nagy névvel megoldani. Figyelmeztetés arra, hogy a közjogi méltóságok nem kommunikációs űrkitöltők. Figyelmeztetés arra, hogy a rendszerváltó kormányzásnak is vannak határai: az intézmények nem csak akkor fontosak, amikor akadályozzák a régi hatalmat, hanem akkor is, amikor lassítják az újat.
A Tisza most válaszúthoz érkezett.
Vagy úgy tesz, mintha semmi nem történt volna, és gyorsan előhúz egy újabb nevet. Vagy megérti, hogy a Polgár-ügy nem Polgár Juditról szól, hanem a kormányzás stílusáról.
A magyar köztársaság most nem sakkmattot vár.
Hanem nyugalmat, méltóságot, eljárást, önkorlátozást és olyan jelöltet, akinek nemcsak neve van, hanem államfői karaktere is.
Polgár Judit nemet mondott.
Most Magyar Péteren a sor, hogy igent mondjon valamire, nem egy újabb politikai húzásra, hanem a köztársasági elnöki intézmény valódi szerepének komolyan vételére.
