A Hormuzi-szoros újranyitásáról szóló hétnapos tervet mutatott be Irán az Egyesült Államoknak - tájékoztatott az iráni külügyminiszter.
A bejelentését pénteken idézte az amerikai sajtó.
Abbász Aragcsi New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés idején tett bejelentése szerint Teherán közvetítőkön keresztül tudatta Washingtonnal, hogy „amennyiben bizonyos feltételek teljesülnek”, a hetedik nap végén Irán újranyitná a szorost és ismét tárgyalóasztalhoz ülne az amerikai féllel - derül ki a New York Times című lap és a CNN hírtelevízió tudósításából.
Bár a tárcavezető nem tért ki magukra a feltételekre, leszögezte, hogy azok „semmivel sem többek, mint amiben a két ország már júniusban megállapodott”, a harci cselekmények leállítását is előirányzó egyetértési memorandumra célozva, amely augusztus közepén járt le, és amelyet a felek azóta sem újítottak meg.
Sajtóértesülések szerint amerikai és iráni tisztségviselők az ENSZ-közgyűlés idején ismét egyeztettek egymással, a megbeszéléseket egy magát megnevezni nem kívánó amerikai tisztségviselő pedig „pozitívnak és konstruktívnak” nevezte - írta meg az MTI.







