Fél év alatt három olyan választást tartottak két különböző kontinensen, amely után a politikai térképet újra kellett rajzolni. Áprilisban Magyarországon tizenhat év kormányzás után bukott meg az Orbán-rendszer. Vasárnap Szerbiában a hallgatói tiltakozásokból kinőtt mozgalom győzte le Aleksandar Vučić hatalmi gépezetét. Brazíliában pedig Luiz Inácio Lula da Silva az első fordulóban elszenvedett vereség után fordított és megakadályozta, hogy a Bolsonaro-dinasztia visszafoglalja az elnöki palotát.
Könnyű volna mindebből azt a következtetést levonni, hogy a világban megfordult a politikai széljárás és megkezdődött a nacionalista, populista vagy szélsőjobboldali rendszerek visszaszorulása. Csakhogy a történelem ritkán ilyen udvarias, nem áll be egyetlen sorba és nem menetel ugyanabba az irányba.
A szerb diákmozgalom nem hagyományos baloldali párt. A magyar TISZA jobbközép, nemzeti és Európa-párti erőként győzött. Lula pedig nem új kihívó, hanem a latin-amerikai politika egyik legrégebbi szereplője, aki hivatalban lévő elnökként nyert újabb mandátumot. A három eredmény közös nevezője ezért nem az ideológia.
Hanem az a pillanat, amikor a választók egy kritikus tömege úgy dönt, hogy a megszokott politikai rend fenntartása nagyobb kockázat, mint a változás.
Szerbiában nem párt, hanem társadalmi lázadás győzött
A szerbiai eredmények még nem véglegesek, de a politikai következtetés már egyértelmű. A választási bizottság 8392 szavazóhelyből 8077 feldolgozása után az Egyetemista Listát 52,54 százalékon, Aleksandar Vučić Egyesült Szerbia nevű szövetségét pedig 39,29 százalékon mérte. A részvétel 68,78 százalékos volt: 4,21 millió választó adta le voksát.
A mandátumbecslések a 250 fős parlamentben 139–140 helyet jeleznek az Egyetemista Listának. Ez kényelmes abszolút többség, bár nem alkotmányozó felhatalmazás. Vučić már a választás estéjén elismerte vereségét. Saját becslése szerint ellenfelei 135–140 mandátumot szerezhetnek.
A számok önmagukban is történelmiek. A valódi földindulás azonban az, hogy ki győzött.
A mozgalom a 2024 novemberében történt újvidéki tragédiából született. A felújított vasútállomás előtetőjének összeomlása tizenhat ember halálát okozta. A gyász rövid idő alatt politikai kérdéssé vált. Vajon egyszerű műszaki hibáról volt szó, vagy a korrupcióval, az ellenőrzés hiányával és a politikai kapcsolatokkal átszőtt állam működése vezetett a katasztrófához?
A diákok először iratokat, felelősségre vonást és átláthatóságot követeltek. Amikor azonban azt tapasztalták, hogy az intézmények nem adnak megnyugtató választ, követeléseik már magának a rendszernek a működését érintették. Gyalog és kerékpárral járták be az országot, személyesen keresték fel azokat a kisebb településeket, ahol a kormánypárt addig szinte érinthetetlennek számított.
A kampány egyik legeredetibb döntése az volt, hogy a mozgalmat elindító diákok nem saját magukat tették a lista élére. Szakembereket, oktatókat, gazdákat, sportolókat és művészeket jelöltek. Az üzenet világos volt, nem új személyi kultuszt kívánnak építeni a régi helyére, hanem az egyszemélyes politikai rendszer ellenében közösségi felhatalmazást kérnek.
Ez persze még csak ígéret.
A vezető nélküli tiltakozás ereje könnyen a kormányzás gyengeségévé válhat, amikor költségvetést kell készíteni, miniszterelnököt választani, Koszovóról tárgyalni, az Európai Unióhoz való csatlakozást előmozdítani és az Oroszországhoz fűződő viszonyt rendezni. Utcai menetben könnyebb egy irányba haladni, mint egy kormányülésen.
Szerbia azonban vasárnap bebizonyította, hogy csaknem teljes médiatúlsúly, az állami erőforrások fölötti rendelkezés és a bejáratott helyi hálózat sem mindenható, ha a részvétel megközelíti a hetven százalékot. A választás tisztaságával kapcsolatban ugyanakkor maradtak kérdések. Független megfigyelők szavazólapok lefényképezéséről, választói nyomásgyakorlásról és szavazatvásárlási kísérletekről is beszámoltak. Ezek kivizsgálása az új korszak első jogállami próbája lesz.
Brazíliában a vesztes fordított, de az ország kettészakítva maradt
Brazíliában egészen más típusú választás zajlott. Lula da Silva nem egy hosszú ideje uralkodó rendszert döntött meg, hanem hivatalban lévő elnökként védte meg tisztségét Flávio Bolsonaróval, Jair Bolsonaro volt elnök fiával szemben.
A második forduló végeredménye rendkívül szoros lett. A brazil Legfelsőbb Választási Bíróság hivatalos adatai szerint Lula 64 256 232 szavazatot, az érvényes voksok 51,79 százalékát kapta. Bolsonaro 59 826 041 szavazattal 48,21 százalékot szerzett. Több mint 128,2 millióan járultak az urnákhoz; a távolmaradás aránya 19,2 százalék volt, vagyis alacsonyabb az első fordulóban mértnél. Az adatokat a brazil választási bíróság hivatalos összesítése rögzíti.
Lula győzelme azért különleges, mert az első fordulót még Bolsonaro nyerte. A jobboldali jelölt 56,1 millió voksot szerzett, több mint 2,2 millióval megelőzve az elnököt. Brazília demokratikus korszakában most először fordult elő, hogy az első forduló második helyezettje végül megnyerte az elnökséget.
A fordulat mögött nem egyszerűen pártpolitikai átrendeződés állt. Lula a második fordulóban sikeresen alakította át a választást a megélhetésről, közbiztonságról és korrupcióról szóló versenyből a demokrácia, a nemzeti önrendelkezés és a Bolsonaro-korszak visszatérésének kérdésévé. Mozgósította a fiatalokat és az alacsonyabb jövedelmű rétegeket, miközben az Egyesült Államok kereskedelmi nyomását Brazília szuverenitása elleni beavatkozásként keretezte.
Flávio Bolsonaro nem ismerte el a vereséget és a választás megsemmisítését kérte arra hivatkozva, hogy a szavazás idejét az utolsó pillanatban két órával meghosszabbították. A hosszabbítást azonban mindkét jelölt kérte. Lula a tömegközlekedési problémák, Bolsonaro a déli államokat sújtó esőzések miatt. A választási bíróság elnöke – akit egyébként Jair Bolsonaro jelölt korábban a legfelsőbb bíróságra – közölte, hogy a változtatás nem befolyásolta az eredményt. Az Associated Press összefoglalója szerint a megsemmisítéshez a vesztes jelöltnek bizonyítania kellene, hogy a történtek sértették a választói akarat szabad kifejezését.
Lula tehát győzött, de a bolsonarizmus nem bukott meg. Közel hatvanmillió választó szavazott ellenfelére, a kongresszusi választásokon pedig tovább erősödött a konzervatív jobboldal. Az elnöknek negyedik ciklusában egy vele szemben bizalmatlan törvényhozással kell együtt kormányoznia. Brazíliában ezért nem rendszerváltás történt, hanem megakadályozták egy politikai dinasztia visszatérését – egyetlen választási ciklus erejéig.
Budapest, Belgrád, Brazília: nem ugyanaz a történet
A három választás közül a magyar és a szerb eredmény között a legerősebb a párhuzam.
Magyarországon április 12-én 79,56 százalékos, rendszerváltás utáni rekordrészvétel mellett ért véget a Fidesz tizenhat éves kormányzása. A TISZA a listás szavazatok 53,18 százalékával 141 mandátumot szerzett a 199 fős Országgyűlésben. A választás egyszerre jelentette a kormánypárt vereségét, a korábbi ellenzéki szerkezet összeomlását és egy alig néhány éves politikai erő alkotmányozó többségét.
Szerbiában hasonlóan hosszú, tizennégy éves korszak ért véget. Mindkét országban olyan kormányoldal szenvedett vereséget, amely hosszú idő alatt összefonta a pártot az állammal, meghatározó befolyást szerzett a médiában, erős gazdasági klientúrát épített és saját vezetőjét a nemzeti stabilitás nélkülözhetetlen biztosítékaként mutatta be.
A választók mindkét esetben nem egyszerűen kormányt cseréltek. Azt az állítást cáfolták meg, hogy nincs élet az uralkodó párton túl.
Brazília eltérő történet. Ott a hivatalban lévő elnök győzött, az állami intézményrendszer pedig – minden vita és rendkívüli körülmény ellenére – képes volt levezényelni a választást és kihirdetni az eredményt. A brazil tanulság nem a hatalom leválthatósága, hanem az, hogy egy erősen polarizált társadalomban a demokratikus közép és a baloldal még képes lehet megállítani a szélsőséges jobboldal visszatérését.
Nem baloldali fordulat zajlik, hanem lázadás a politikai kisajátítás ellen
A három választásból nem rajzolható ki egyszerű, világszintű baloldali hullám. Latin-Amerika több országában az elmúlt két évben éppen jobboldali vagy keményvonalas jelöltek győztek. Európában is erősödnek a radikális pártok, az Egyesült Államokban pedig Donald Trump politikája továbbra is jelentős nemzetközi vonzerőt gyakorol.
Valami azonban valóban közös Budapest, Belgrád és Brazília történetében.
Először: a magas részvétel ismét megmutatta, hogy a bebetonozott rendszerek legnagyobb tartaléka gyakran nem saját táborukban, hanem az ellenfeleik reménytelenségében rejlik. Az ilyen hatalom addig tűnik legyőzhetetlennek, amíg milliók gondolják úgy, hogy úgysem érdemes elmenni szavazni. Amikor a passzivitás politikai energiává alakul, a jól szervezett kisebbség fölött megjelenhet egy mozgósított többség.
Másodszor: a hagyományos ellenzéki márkák elveszítették kizárólagos szerepüket. Magyarországon egy volt rendszerbeli szereplőből lett kihívó szervezte egységbe a változást akarókat. Szerbiában pártpolitikusok helyett diákok építettek országos mozgalmat. Brazíliában pedig Lula nem csupán saját pártjára, hanem a Bolsonaro-visszatéréstől tartó sokkal szélesebb választói körre támaszkodott.
Harmadszor: a korrupció már nem pusztán ellopott pénzről szól. Újvidéken tizenhat ember halála tette kézzelfoghatóvá, hogy az intézmények gyengeségének ára emberélet is lehet. Magyarországon az állam és a politikai-gazdasági holdudvar összefonódása vált a választás egyik központi kérdésévé. Brazíliában mindkét tábor ellenfele családi és politikai hálózatait vádolta visszaélésekkel.
A választó azonban egy ponton már nem azt kérdezi, pontosan hányadik oldalon szerepel egy szabálytalan szerződési kitétel. Azt kérdezi, hogy működik-e még az állam az ő érdekében?
A részvétel nemcsak szám, hanem bizalmatlansági indítvány
A politikai gépezetek általában az ismert választóval tudnak jól bánni. Tudják, hol él, mit néz, mitől fél, milyen támogatást kap, és milyen üzenettel lehet mozgósítani. A rendkívüli részvétel azért veszélyes számukra, mert olyan emberek jelennek meg az urnáknál, akik addig kívül maradtak ezen a kiszámított világon.
Magyarországon csaknem 5,99 millió ember szavazott. Szerbiában a részvétel tíz százalékponttal haladta meg a 2023-as parlamenti választásét. Brazíliában a második fordulóban csökkent a távolmaradás és Lula több mint tízmillió új szavazatot szerzett az első körhöz képest.
A magas részvétel önmagában természetesen nem demokratikus garancia és nem mindig a változást segíti. De amikor egy hosszú ideje uralkodó rendszer ellenében ugrik meg, valójában országos bizalmatlansági indítványként működik.
Nem azt mondja, hogy mindenki ugyanazt akarja. Azt mondja, hogy elegen akarják ugyanannak a korszaknak a végét.
A szerb fordulat Magyarország közvetlen ügye
Belgrád változása Budapest számára jóval több külpolitikai érdekességnél. Az Orbán–Vučić-kapcsolat az elmúlt években személyes politikai szövetséggé vált, amelyre energetikai, közlekedési, biztonságpolitikai és kisebbségpolitikai együttműködés épült. Most fél éven belül mindkét oldalról eltűnt ennek a tengelynek a két főszereplője.
A TISZA-kormánynak ezért nem az a feladata, hogy felszámolja a szerb–magyar együttműködést, hanem hogy személyes barátságból intézményi kapcsolattá alakítsa át. A Budapest–Belgrád vasút, a déli határ védelme, az energiaellátás, Szerbia uniós csatlakozása és a vajdasági magyarság helyzete olyan államérdekek, amelyek nem függhetnek két politikus jó viszonyától.
Külön figyelmeztetés a Vajdasági Magyar Szövetség eredménye. Az első mandátumbecslések szerint a párt három helyet szerezhetett, szemben korábbi hat mandátumával. Megőrizte parlamenti jelenlétét, de a támogatottság csökkenése azt jelezheti, hogy a vajdasági magyar választók egy része sem kizárólag a régi kisebbségi párt és a szerb kormánypárt szövetségében képzeli el érdekei védelmét.
Az új magyar külpolitikának ezért nem pártot kell védenie Szerbiában, hanem közösséget. A kettő nem mindig ugyanaz.
A rendszert könnyebb legyőzni, mint leváltani
A vasárnapi eredmények reményt adnak azoknak, akik szerint a választások az egyenlőtlen feltételek között is képesek politikai korszakokat lezárni. De veszélyes volna győzelmi jelentést írni a demokrácia végleges diadaláról.
Szerbiában a régi rendszer gazdasági hálózatai, médiapozíciói és helyi függőségei nem tűntek el vasárnap este. Brazíliában a vesztes jelölt nem fogadta el az eredményt, tábora pedig az ország csaknem felét képviseli. Magyarországon pedig az áprilisi kétharmad után is hónapokba, talán évekbe telik az állam és a korábbi kormánypárt összenövésének szétválasztása.
A választási győzelem csak a politikai ajtót nyitja ki. A rendszerváltás akkor kezdődik, amikor az új hatalom belép rajta, és nem rendezi be ugyanúgy a szobát.
Budapest, Belgrád és Brazília közös üzenete ezért nem az, hogy a világ hirtelen balra, jobbra vagy középre fordult. Hanem az, hogy a személyre épített rendszerek sebezhetővé válnak, amikor a félelem elveszíti mozgósító erejét, a korrupció mindennapi tapasztalattá válik, és a választók tömegei visszakérik maguknak az államot.
A legyőzhetetlen rendszer ugyanis többnyire addig legyőzhetetlen, amíg az emberek elhiszik róla. Vasárnap Szerbiában és Brazíliában sok millióan döntöttek úgy, hogy ezt többé nem hiszik el.
