A Föld történetében öt olyan tömeges kihalási eseményt tartanak számon, amelyek alapjaiban változtatták meg az élővilág fejlődését. Egy új kutatás azonban megkérdőjelezi, hogy ezek közül három valóban olyan hirtelen és drámai pusztulással járt-e, mint ahogyan azt a tudósok eddig feltételezték.
A kutatók mesterséges intelligenciát alkalmazó módszerrel vizsgálták újra a fosszilis leleteket, és eredményeik arra utalnak, hogy egyes kihalási események sokkal hosszabb idő alatt, fokozatosabban zajlottak le.
A tömeges kihalások közül a legismertebb a kréta időszak végén bekövetkezett esemény, amelynek során egy hatalmas aszteroida csapódott a Földbe, és a nem madár dinoszauruszok mellett számos más élőlénycsoport is eltűnt. A földtörténet egyik legsúlyosabb katasztrófája azonban ennél is korábban, a perm időszak végén történt, amikor a fosszilis leletek alapján az akkori fajok rendkívül nagy hányada kihalt. A hagyományosan számon tartott öt nagy kihalás közé tartozik még az ordovícium végén, a késő devonban és a triász végén bekövetkezett pusztulási hullám is.
A kutatók eddig elsősorban a kőzetrétegekben megőrződött fosszíliák alapján rekonstruálták ezeket az eseményeket. Ha egy faj egy adott földtörténeti időszakban még gyakran előfordult, a fiatalabb kőzetekben viszont már nem találták meg, akkor arra következtettek, hogy az adott faj időközben kihalt. A probléma az, hogy a fosszilis leletek hiányosak, és a hagyományos módszerek gyakran csak millióéves időléptékben teszik lehetővé a változások vizsgálatát. Ez pedig elfedheti, hogy a fajok valójában milyen gyorsan tűntek el.
A kínai Nankingi Egyetem professzora, Shen Shuzhong és munkatársai ezért a OneStrata nevű, gépi tanulást alkalmazó rendszer segítségével próbálták pontosabban meghatározni az egykori élővilág változásainak időrendjét. A modell világszerte mintegy 31 ezer rétegtani szelvény adatait dolgozta fel, összesen 2,8 millió fosszília vizsgálatával. A kutatók így körülbelül 110 ezer faj kihalásának időpontját becsülték meg, akár ezeréves időszakaszokra bontva az eseményeket.
Az eredmények szerint az öt nagy kihalásból három jóval fokozatosabb lehetett, mint azt a korábbi rekonstrukciók sugallták. A késő devonban, a triász végén, valamint a kréta időszak végén bekövetkezett kihalási események egyes mintázatai arra utalnak, hogy a fajok eltűnése nem feltétlenül egyetlen rövid időszakra koncentrálódott. A modell ráadásul azt jelezte, hogy miközben bizonyos fajok eltűntek, újak is megjelentek, így az élővilág átalakulása részben folyamatos fajcseréhez hasonlíthatott.
Különösen a kréta időszak végi kihalás értelmezése lehet meglepő, hiszen ezt az eseményt hagyományosan az aszteroida-becsapódás következményeivel hozzák összefüggésbe. A kutatók azonban nem állítják, hogy a tömeges kihalások nem történtek meg. Az eredmények inkább azt vetik fel, hogy az egyes események időbeli lefolyása összetettebb lehetett, és a kihalások üteme, valamint az új fajok megjelenése közötti kapcsolatot is érdemes újragondolni.
A tudományos közösség egyelőre óvatosan fogadja a következtetéseket. Erin Saupe, az Oxfordi Egyetem kutatója arra figyelmeztetett, hogy az új módszer által kirajzolt időbeli mintázatokat még nem szabad túlságosan szó szerint értelmezni. A kutatás eredményeit egy geológiai konferencián mutatták be, a tanulmány pedig a cikk megjelenésekor még nem jelent meg lektorált tudományos folyóiratban.
A felfedezés azért is jelentős lehet, mert a múltbeli tömeges kihalások segítenek megérteni, hogyan reagál az élővilág a környezeti változásokra. A korábbi események okai között gyakran hatalmas vulkáni kitöréseket és az ezekkel járó éghajlati, illetve környezeti átalakulásokat feltételeznek. Ha azonban a kihalások lefolyása eltért az eddig gondolttól, az arra is utalhat, hogy az egyes élőlénycsoportok különbözőképpen reagáltak ugyanazokra a környezeti hatásokra.
Mindez a napjainkban zajló biodiverzitás-csökkenés megítélése szempontjából is fontos. A tudósok között vita folyik arról, hogy az emberi tevékenység következtében zajló fajpusztulás már a hatodik tömeges kihalásnak tekinthető-e. A kutatók szerint a múlt eseményeinek pontosabb megértése segíthet megfelelő összehasonlítási alapot teremteni, és jobban felmérni, milyen mértékű veszély fenyegeti jelenleg a Föld élővilágát.
A mesterséges intelligenciával támogatott elemzés tehát nem feltétlenül írja át a földtörténet legnagyobb kihalásainak teljes történetét, de új kérdéseket vet fel azzal kapcsolatban, milyen gyorsan és milyen folyamatok révén alakult át az élet a bolygón. A további vizsgálatok dönthetik el, hogy az új időrend mennyiben módosítja majd a tudomány eddigi elképzeléseit - írj az IFLScience.
