Moldovában előzetes letartóztatásba helyezték az egyik ellenzéki párt vezetőjét
ĀA politikust szavazatvásárlással, választás során elkövetett korrupcióval és pénzmosással vádolják
Botrányos választási csalás az elnökválasztáson
ĀEgy külföldi diákot is engedtek szavazni Michiganben
Az első számú közellenség
ĀElső számú közellenségnek lenni néha megtisztelő állapot, de sohasem kellemes. Megtisztelő akkor, ha az elnyomással szembeni küzdelemben vívja ki valaki ezt a státuszt
Tutu lógatja az orrát
ĀA kommunisták pontos tervet készítettek, amelynek értelmében 208 ezer hamis szavazatot kellett leadnia tizenkétezer embernek. Egy aktivistának átlagban tizenhetet
Pénzbüntetést javasol az ügyészség egy férfi ellen, aki hamis ajánlásokat adott le az országgyűlési választásokon
ĀAz íveken 52 aláírás nem a névtulajdonosoktól származott, 13 ajánlóként feltüntetett ember pedig már korábban elhunyt
Trump: Biden csak azt tudja, hogyan kell választásokat manipulálni
ĀJelenleg a volt amerikai elnököt tartják a verseny favoritjának
Felmérés – Egyre több amerikai véli úgy, hogy Biden csalással került hatalomra
ĀTízből csak hat amerikai hiszi, hogy Joe Biden 2020-as megválasztása tisztességes volt
Rendőrök sérültek meg, tüntetőket állítottak elő Belgrádban
ĀVucic pártja tagadja, hogy bármilyen választási csalás vagy szavazatlopás történt volna
Szerbiai választások – Választási csalásról beszél és tiltakozást jelentett be a baloldali ellenzék
ĀA választási bizottság hétfő este közli előzetes eredményeit, csütörtök estig pedig várhatóan végleges eredményeket is közölnek
Naranja legendája címmel mesekönyvet írt a 2020-as választásokról egy republikánus szenátor
ĀNarancs-Trump és Banános Joe harca Gyümölcsország elnökségéért egyelőre nem mozgatott meg tömegeket, de figyelemre méltó próbálkozás a gyerekek bevonására a politikába
Donald Trumpot a börtön sem állíthatja meg
ĀA volt elnök a rácsok mögül is versenybe szállhat a Fehér Házért - Nagy Áron írása
Választási csalások a demokratikus világban
ĀA berlini alkotmánybíróság egy év elteltével a 2021-es választásokat érvénytelennek minősítette, mert súlyos rendszerszintű hiányosságokat állapított meg
