A boszniai választáson beigazolódott, hogy Milorad Dodiknak már nincs szüksége közhivatalra a hatalom megtartásához. Lettországban viszont nem vált valóra a Moszkva látványos beavatkozásától tartó forgatókönyv. A Nyugat- és Ukrajna-párti kormányfő fölényesen győzött. Korábbi előrejelzésünk Boszniát pontosan olvasta, Lettországnál azonban a cím erősebbre sikerült, mint amit az eredmények indokoltak volna.
Vlagyimir Putyin valóban nem szerepelt egyik szavazólapon sem. Bosznia-Hercegovinában mégis győzelmet ünnepelhetett egyik legközelebbi balkáni szövetségese. Lettországban ezzel szemben az orosz árnyék nem tudta eltakarni a választási térképet, az ország Nyugat-párti iránya nemcsak megmaradt, hanem parlamenti értelemben meg is erősödött.
A két választás eredménye ezért együtt cáfolja azt a kényelmes magyarázatot, hogy Moszkva Európa minden gyenge pontján ugyanolyan módszerrel és ugyanolyan sikerrel tud terjeszkedni. Boszniában politikai személyiségekhez, intézményi vétókhoz és etnikai törésvonalakhoz kapcsolódik. Lettországban az információs tér sebezhetőségét keresi, de ezúttal nem sikerült bizonyíthatóan belenyúlnia a választásba.
A különbség nem az, hogy az egyik országban létezik orosz veszély, a másikban pedig nem. A különbség az állam védekezőképessége, az intézmények hitelessége és a társadalom politikai szerkezete.
Dodik nélkül is Dodik győzött
Bosznia-Hercegovinában az előzetes eredmények alapján az első forgatókönyv valósult meg, nem az ellenzéki áttörés és nem is a teljes bizonytalanság, hanem a Dodik-rendszer egyértelmű továbbélése.
Az SNSD jelöltje, Željka Cvijanović a szavazatok több mint 55 százalékával nyerte el a háromtagú boszniai államelnökség szerb helyét, hozzávetőleg harminc százalékponttal megelőzve legközelebbi ellenfelét. A Boszniai Szerb Köztársaság elnöki tisztségéért induló Savo Minić szintén meggyőző győzelmet aratott, az SNSD pedig a Republika Srpska parlamentjében is megőrizte vezető szerepét. Az eredmények még előzetesek, a választási folyamat lezárása és a mandátumok véglegesítése hátravan.
A korábbi cikkünkben azt írtuk, hogy a választás valódi kérdése nem az, visszatérhet-e Dodik valamely tisztségbe, hanem az, szüksége van-e egyáltalán közhivatalra a hatalom megtartásához. Erre most világos válasz érkezett: nincs.
A jogerős ítélet elvette tőle a Boszniai Szerb Köztársaság elnöki székét, a politikai rendszerét azonban nem bontotta le. A jelöltek az ő emberei voltak, a kampányt ő uralta, a győzelmi beszédet ő mondta el. A párt struktúrája, a helyi intézményrendszer, a politikai hűség és a választói identitás erősebbnek bizonyult a személyes tisztségviselésnél.
Dodik immár nem egyszerűen politikai vezető. Márkanév, hálózat és hatalmi nyelv egyszerre. A széket ki lehetett húzni alóla, de a terem továbbra is hozzá igazodott.
A jóslatunk nyertes része és a tévedésünk
A boszniai hatalmi logikát jól olvastuk. Pontosan az történt, amit a folytonossági forgatókönyvnél felvázoltunk. A személyek részben lecserélődtek az intézmények élén, a hatalom valódi központja azonban változatlan maradt.
Abban viszont tévedtünk, hogy a széttöredezett, elhúzódó alkudozást neveztük a legvalószínűbb forgatókönyvnek. Országos szinten továbbra is bonyolult koalíciós tárgyalások várhatók, Bosznia politikai rendszere ettől még nem lett egyszerűbb. A Republika Srpskában azonban az eredmény jóval egyértelműbb lett annál, mint amit az óvatos előrejelzésünk valószínűsített.
Az ellenzék nem ütött rést a Dodik-rendszeren. Éppen ellenkezőleg, az SNSD megmutatta, hogy vezetőjének jogi meggyengítése képes politikai mozgósító erővé válni. A közhivatal viselésétől eltiltott politikus hívei nem a rendszer lezárását, hanem külső támadásként értelmezett büntetését látták az ítéletben.
Ehhez társult a mindössze 42 százalék körüli részvétel, amely mintegy nyolc százalékponttal maradt el a 2022-estől. Az alacsony részvétel általában annak kedvez, akinek fegyelmezett, erős szervezeti hálózattal elérhető tábora van. A politikai gépezet akkor is elviszi saját választóit az urnákhoz, amikor a bizonytalanabb közönség otthon marad.
Verseny volt, de nem egyenlő pályán
A boszniai választást nem volna helyes egyszerűen megrendezett színjátéknak nevezni. Az EBESZ megfigyelői szerint valódi politikai verseny zajlott, a jelöltek alapvetően elérhették a választókat, a szavazás pedig többnyire békés és rendezett volt. Az új elektronikus eszközök a korábbi visszaélési kockázatok egy részét is lecsökkentették.
A kép azonban messze nem ennyire egyértelmű. Az EBESZ szerint az új technológia bevezetése kapkodva történt, a számlálásnál megfigyelt szavazóhelyiségek ötödében jelentős eljárási mulasztások történtek. A választási titok biztosításával is akadtak problémák. A jelentés az állami erőforrások politikai felhasználását, választás előtti juttatásokat és a részrehajló médiát is kifogásolta. A három közszolgálati médiaszolgáltató egyike sem adott érdemi kampányhír-műsort, miközben a hivatalban lévő szereplők állami tevékenysége nagy nyilvánosságot kapott.
Dodik győzelme tehát választói felhatalmazás, de nem értelmezhető a körülmények nélkül.
A jogállami pontosság itt két mondat egyidejű kimondását követeli meg. Az SNSD valóban győzött, a politikai verseny feltételei azonban nem voltak teljesen egyenlőek.
Lettországban nem Moszkva írta az eredményt
Lettországban az Egyesült Lista elsöprő győzelmet aratott. A hivatalos előzetes adatok szerint Andris Kulbergs miniszterelnök pártszövetsége a voksok 35,288 százalékát szerezte meg, ami 41 mandátumot jelent a százfős Saeimában. A második helyen a Lettország az Első 17, a Szuverén Hatalom–Fiatal Lettek szövetség 15 mandátummal végzett. A Nemzeti Szövetség és a Progresszívek 10-10, az Új Egység hét képviselői helyet szerzett. Hat párt jutott be a parlamentbe.
A korábbi elemzésünk azon állítása helyesnek bizonyult, hogy az Egyesült Lista végezhet az első helyen, de önálló többséget nem szerez. A győzelem mértékét viszont mi sem láttuk előre. A pártszövetség a 2022-es mintegy 11 százalék és 15 mandátum után 41 helyre ugrott, ami a modern lett parlamentarizmus kiemelkedő eredményének számít.
Kulbergs a Nemzeti Szövetséggel és az Új Egységgel együtt 58 fős, világosan Nyugat- és Ukrajna-párti többséget alakíthat. Edgars Rinkēvičs államfő már jelezte, hogy ismét a hivatalban lévő miniszterelnököt bízná meg a kormányalakítással. A hivatalos jelölésre az új Saeima november 3-i megalakulása után kerülhet sor.
Ez nem orosz áttörés. Inkább a biztonságpolitikai folytonosság látványos választói megerősítése.
A lett választásról írt állításunk túl erős volt
Korábbi cikkünk címében azt írtuk, Putyin „két ország választását tarthatja a markában”. Bosznia esetében a kép találónak bizonyult. Lettországra nézve a kijelentésünk azonban túl erős volt.
A cikkünk szövege már óvatosabban fogalmazott. Idéztük a lett állambiztonsági szolgálat akkori közlését, amely szerint nem észlelt rendszerszerű külföldi beavatkozást. Ezt a választás utáni vizsgálat is megerősítette. A VDD összesen 44 jelzést rögzített lehetséges jogsértésekről, de nem talált bizonyítékot arra, hogy Oroszország vagy más ellenséges állam szervezetten próbálta volna jogellenesen befolyásolni a voksolás menetét vagy eredményét.
A fenyegetés tehát valós volt, a sikeres beavatkozás viszont nem bizonyítható. A kettőt nem szabad összekeverni. Éppen ez különbözteti meg a nemzetbiztonsági elemzést a politikai riogatástól.
Figyelmeztető jel azért maradt bőven.
A Moszkvával szemben engedékenyebbként számon tartott két párt együtt 32 mandátumot szerzett, a részvétel pedig 51,79 százalékra esett, ami a lett parlamenti választások történetének legalacsonyabb adata. Ebből azonban nem következik, hogy 32 képviselő „orosz ember”, vagy hogy a távol maradók a Kremlnek szavaztak. Az eredmény inkább azt mutatja, hogy a megélhetési elégedetlenség, a politikai fáradtság és az orosz nyelvű közösség bizonytalansága olyan hazai társadalmi ügy, amelyet Moszkva kihasználhat, de nem Moszkva teremtett meg.
Magyarország előtt most két külpolitika áll
A boszniai eredmény Magyarországon különös politikai helyzetet teremtett. Orbán Viktor már nem miniszterelnökként, hanem ellenzéki vezetőként gratulált Dodiknak és az SNSD jelöltjeinek, „grand slamnek” nevezve győzelmüket. A személyes szövetség tehát túlélte a magyar kormányváltást, csak közben elvesztette állami rangját.
Ettől válik valóban kényessé a TISZA-kormány feladata. Az előző kabinet a magyar állami Eximbankon keresztül 110 millió eurós hitelt adott a Republika Srpskának, és további gazdaságfejlesztési programokat épített ki.
Ezek nem Orbán Viktor magánkapcsolatai, hanem a magyar állam pénzügyi kötelezettségei és követelései. Egy új kormány nem tépheti szét őket politikai ízlés alapján, de kötelessége megvizsgálni feltételeiket, teljesülésüket és közérdekűségüket.
Budapestnek egyszerre kell beszélő viszonyban maradnia a Boszniai Szerb Köztársaság tényleges vezetőivel, tiszteletben tartania Bosznia-Hercegovina területi egységét, és világossá tennie, hogy a magyar külpolitika többé nem egyetlen balkáni politikus személyes túlélésében érdekelt.
Lettország másfajta leckét ad. A külföldi beavatkozás ellen úgy is lehet védekezni, hogy az állam figyel, ellenőriz és tájékoztat, de bizonyíték nélkül nem bélyegez politikai véleményeket idegen műveletnek. Ez az új magyar kormány számára is fontos mérce, hogy a nemzetbiztonság nem lehet sem naivitás, sem gumibot a belpolitikai ellenféllel szemben.
A két választás végső tanulsága
Boszniában Putyin nem azért nyert, mert orosz párt szerezte meg a hatalmat. Azért, mert egy hozzá kötődő politikai rendszer bebizonyította, hogy vezetőjének jogi eltávolítását is képes saját megerősítésére használni.
Lettországban viszont az orosz fenyegetés nem írta felül a választók döntését. A Nyugat-párti kormányfő történelmi győzelmet aratott, miközben a biztonsági szervek nem találták nyomát rendszerszerű külföldi beavatkozásnak.
Az előrejelzésünk ezért félig pontos térképnek bizonyult. Boszniában eltaláltuk a hatalom valódi természetét, de alábecsültük Dodik fölényét. Lettországban jól láttuk a győztest és a koalíciós kényszert, de túl nagy szerepet adtunk Putyin árnyékának.
A legfontosabb következtetés mégis változatlan. A modern külső befolyás nem mindig szavazatokat vásárol vagy választási szervereket támad meg. Néha elegendő, ha talál egy embert, akinek rendszere túléli a hivatalát. Máskor viszont egy ország intézményei elég erősek ahhoz, hogy a fenyegetést komolyan vegyék anélkül, hogy saját demokráciájukat félelmükben bezárnák.
