Egy friss kutatás szerint a tavi tokhal a leghosszabb életű gerincesek közé tartozhat. Egyes példányok becsült életkora meghaladhatja a 400 évet is. A faj hímjeinél akár 435 éves kort is becsültek, ami a grönlandi cápa több mint 400 éves élettartamához hasonló. A kutatók ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy ezek modellalapú becslések, ezért további vizsgálatokra van szükség a tavi tokhal tényleges maximális élettartamának pontos meghatározásához.
A Journal of Fish Biology folyóiratban idén megjelent kutatás szerint a tavi tokhal (Acipenser fulvescens) rendkívüli élettartamra képes. A tanulmány eredményei alapján egyes hímek akár 435 évig, vagy még tovább is élhetnek – ez csaknem háromszorosa a korábban ismert legidősebb tavi tokhal életkorának. A kutatók ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy az eredmények megerősítéséhez további vizsgálatokra van szükség.
„A tanulmány miatt most minden tokhalfaj életkorát újra kell értékelnünk” – mondja Prosanta Chakrabarty, a Louisiana Állami Egyetem ichthyológusa, aki nem vett részt a kutatásban.
A tavi tokhalak ősi halfajnak számítanak. Őseik mintegy 200 millió évvel ezelőtt, még a dinoszauruszok korában éltek. Napjainkban a Nagy-tavak legnagyobb halai közé tartoznak, jellemzően 1,2–1,8 méter hosszúra nőnek. A korábbi kutatások szerint átlagos élettartamuk 50–100 év. Egy 1953-ban, Minnesota és Kanada határán kifogott, 154 évesre becsült példányt sokáig a valaha ismert legidősebb tavi tokhalnak tartottak.
A vadon élő halak életkorának pontos meghatározása azonban nem egyszerű. A halak pikkelyein látható sötét gyűrűk, illetve a pikkelytelen fajoknál – például a tokhalaknál – a mellúszó tüskéin kialakuló gyűrűk általában egy-egy évet jeleznek. A gyűrűk megszámlálásával viszonylag pontosan megbecsülhető a gyorsan növő, fiatalabb halak életkora – mondja Edward Baker, a Michigani Természeti Erőforrások Minisztériumának halászati kutatója és a tanulmány társszerzője. A hosszú életű, lassan növő tokhalaknál azonban az évgyűrűk idővel egyre közelebb kerülnek egymáshoz, így nehezebben különíthetők el, vagy egyáltalán nem alakulnak ki.
Baker és kollégái ezért egy másik módszert alkalmaztak. Több ezer, 1980 és 2024 között gyűjtött tavi tokhal adatait elemezték, öt vízi területen: a Fekete-tavon, a Sturgeon folyón, a Menominee folyón, a St. Clair folyón és a Winnebago-tavon.
A kutatók a kifogott halak nemét és hosszát rögzítették, majd a bőrük alá egyedi azonosítóval ellátott jelölőt ültettek, és visszaengedték őket a vízbe. Ha később ismét kifogtak egy megjelölt példányt, újra megmérték, majd visszaengedték. A transzponderek hasonlóak azokhoz, amelyeket az állatorvosok a macskák és kutyák azonosítására használnak. A 15 számjegyből álló egyedi azonosítók csaknem 100 százalékos visszatartási arányt tettek lehetővé, hogy a kutatók akár 42 évvel az előző befogás után is azonosítsák ugyanazt a halat.
A fogási-jelölési-visszafogási adatok alapján a kutatók kiszámították az egyes populációk éves növekedési ütemét. Ehhez összevetették a hal első és legutóbbi befogásakor mért hosszát, majd a különbséget elosztották a két mérés között eltelt évek számával.
A tokhalak növekedési üteme jelentősen eltérhet. A nőstények általában nagyobbra nőnek a hímeknél, a táplálék elérhetősége pedig szintén befolyásolja a növekedést. A kutatók ezért a számításaikban figyelembe vették a nemek és az egyes populációk közötti különbségeket, valamint azt is, hogy a növekedés az életkor előrehaladtával lassul.
Ezek alapján egy egyenletet dolgoztak ki egy 175 centiméteres hím és egy 178 centiméteres nőstény tavi tokhal életkorának becslésére – ez nagyjából megfelel a faj vizsgált populációkban elért maximális hosszának –, majd ebből következtettek a várható élettartamra.
Az ekkora hímek becsült medián életkora 87 és 215 év, a nőstényeké pedig 90 és 248 év között alakult. Az adatsorban szereplő még nagyobb példányok esetében azonban a becsült medián életkor a hímeknél elérte a 435, a nőstényeknél pedig a 292 évet.
„Az egyes populációkból kifogott legnagyobb halak becsült életkora nem feltétlenül jelenti azt, hogy ez a faj maximális élettartama” – mondja Baker. Szerinte ennél is nagyobb és idősebb példányok élhetnek a vizekben, és elképzelhető, hogy a két nem hasonlóan magas maximális életkort érhet el.
Az eredmények alapján a tavi tokhal csaknem olyan hosszú életű lehet, mint a grönlandi cápa, amely a leghosszabb életű ismert gerinces, és nagyjából kétszer olyan hosszú ideig élhet, mint a durvaszemű kőhal. Az új kutatás szerint a tavi tokhal akár a világ leghosszabb életű édesvízi hala is lehet, bár Baker szerint más tokhalfajok is hasonlóan hosszú életet élhetnek.
A tavi tokhal az egyik legkésőbb ivaréretté váló édesvízi halfaj. A nőstények jellemzően csak 20–25 éves koruk után kezdenek ikrát rakni, és általában négy-kilenc évente ívnak. Emiatt a populációk gyorsan csökkenhetnek, és regenerálódásuk hosszú időt vehet igénybe.
Az új tanulmány ugyanakkor arra is rávilágít, hogy a faj populációinak cserélődése még lassabb lehet, mint a korábban feltételezett. Ez azt jelentheti, hogy egyes, a Nagy-tavak vizeiben ma is élő tokhalak még az évszázadokkal ezelőtti túlhalászást és tömeges pusztítást is átvészelték – írta meg a SmithSonian Magazine.







