A baloldali politikusok úgy ölik most egymást az elveszített választás után, mint a szovjet–orosz bolsevikok a párttisztogatások idején. Az ellenzék teljes összefogásra vonatkozó stratégiája megbukott, bődületes kudarccal indulnak neki a következő négy esztendőnek, gyakorlatilag az elmeháborodás határán tántorognak. A baloldal végérvényes vereségéről beszélt Kende Péter is, aki az ATV stúdiójában a minap brutális kritikát fogalmazott meg az összefogással szemben.
Ez a vereség már 2018-ban is végérvényes volt, amikor harmadik alkalommal vesztett a baloldal. Nincs tovább. Ez az ellenzék többször is bebizonyította, hogy teljességgel alkalmatlan erre a feladatra, és ezt a következtetést köteles volna ő maga levonni, de nem fogja – fogalmazott a baloldali Kende. Végül kimondta a lényeget: a legnagyobb baj szerinte az, hogy egyik baloldali vezető politikus sem hiteles, megszűnt az erkölcs, már morális megfontolásaik sincsenek.
Szűk három héttel az országgyűlési választás után a baloldal még mindig önmagát keresi, de nem találja. Sokan a baloldali összefogás kudarcának okait is próbálják elemezni. Mivel az okokat a mában kutatják, így sohasem fogják azt megtalálni. Ugyanis vereségük okai a tizenkét évvel ezelőtti időszakra nyúlnak vissza. A 2010 előtti nyolc év MSZP–SZDSZ-kormányzása ráébresztette a nemzetet arra, hogy el akarják venni tőlünk a szabad jövőválasztás lehetőségét.
Már 2006 őszére világossá vált számunkra, hogy az ország öntudatlanul a nemzetáruló baloldal rendszerváltás előtti, már egyszer ránk kényszerített sorsát ismételi meg. Újból mások, külföldi háttérhatalmak és hazai bérenceik, karöltve a brüsszeli abszolutizmussal akartak helyettünk és nekünk sorsot választani. Ezért aztán 2010 tavaszán határozottan föllázadtunk jövőnk alakításának ilyetén baloldali kényszere ellen.
A nemzet a saját, személyes sorsát akarta, és nem egy posztkommunista kényszersorsot megismételni. Hiszen Magyarország 2010-ben gazdasági és morális értelemben is az összeomlás szélére jutott. Nem akartuk a bolsevizmus liberális köntösbe bújtatott reinkarnációját. Nem akartunk és ma sem akarunk a zsákutcába torkolló sikertelen liberális demokráciák reprodukciója lenni. 2010-ben a magyar nemzet végre ismét visszanyerte méltóságát. Azóta saját, a magunk által irányított sorsunkat éljük, nem a mások által megszabottat.
Ez a mi nemzetünk szabadon választott sorsa, a saját választásunk által alakított jövő. A korlátlan hatalmának kiépítésére törekvő Brüsszel a demokrácia- és nemzetgyilkos nyugati szélsőliberális erőcsoportokkal szándékegységben most is a nyakunkba akarta akasztani az általuk megálmodott vazallus országok kényszersorsát. A magyar népnek, nekünk azonban hatalmunkban állt, hogy a kilóra megvásárolt ellenzék és az amorális brüsszeli elit által képviselt beteges, dezintegrált, elfajzott egzisztenciaformát nyújtó kényszersors ellenében újból a saját nemzeti sorsot válasszuk.
Azzal a mások által elrendelt jövővel szemben mondta ki ítéletét most a választópolgárok jelentős többsége, amely valójában megfosztotta volna hazánkat nemzeti, történelmi és kulturális önazonosságától, attól, amitől Magyarországot a magyarok országának hívják immáron több mint ezer esztendeje. Amely jövő aztán megfosztotta volna az országot a békéjétől, biztonságától, és gyermekeinket prédául odavetette volna az aberrált egyéneknek. Az ellenzék által görcsösen erőltetett jövőképbe még az is belefért, hogy ha az LMBTQ-jogok a trendi elmeroggyant nyugati elképzeléseknek megfelelően rendben vannak, akkor az ország már a tökéletesség állapotában lubickol.
Aztán jövőnket csak színesítette volna a baloldal azzal, hogy az ukránok háborúját a mi háborúnknak tekinthettük volna, és nyugati szándék esetén természetesen magyar harcoló egységek is ott masíroznának Ukrajnában. Ezért amíg a háború tart és utána is folyamatosan emlékeztetni kell a magyar embereket arra, hogy a magyar baloldal a nyugati háttérhatalmi csoportok bérence, és hatalmi helyzetbe kerülve szívfájdalom nélkül hajlandó lenne magyar katonákat küldeni a Don-kanyarba is, ha arra nyugati gazdáitól parancsot kap. Ezért 2022. április 3. nem csak egyszerűen a választás napja volt, hanem több ennél: a szabad sorsválasztás melletti kiállás az ellenzék és nyugati megbízóik, valamint a Brüsszel által eltervezett brutális kényszersorssal szemben.
Az elmúlt időszakban baloldalról komoly kritikák fogalmazódtak meg a Gyurcsány Ferenc vezette ellenzékkel kapcsolatban. A saját elemzőik is úgy látják, hogy az összefogás nem tudta megmutatni kormányzóképességét a kampány alatt sem. Gyurcsány Ferenc megítélése a baloldal jelentős részét tekintve még mindig negatív, Márki-Zay kampányát siralmasan kaotikusra minősítették, Jakab Péter pedig sikeresen elüldözte a Jobbik szavazóit. Így aztán a felelőtlen ellenzéki pártoknak az lett a kényszersorsuk, hogy emberileg belátható időn belül ne kormányozzanak, nemzet- és vidékellenes politikájukkal kizárták magukat a kormányváltás lehetőségéből.
Ordítóan szembetűnő, hogy eltartó gazdáikhoz fűződő folytonos igazodási kényszereik miatt képtelenek saját önálló politikai sorsot választani és azt megvalósítani. Újból bebizonyosodott, hogy minden politikai erő közül egyedül csak a polgári, nemzeti, keresztény értékeket valló pártszövetség áll szilárd és a társadalom túlnyomó többsége által is vállalható szellemi alapokon. Az elmúlt évezred megtartó és szabadságot biztosító szellemi fundamentumai a kereszténységben gyökereztek, és nemzetiek voltak.
Ezért aztán nem is lehet meglepő számunkra, hogy a választásokon győztes politikai erő a klasszikus európai értékrendet képviseli. Ennek elemei a görög politikai gondolkodásban, a római jogi gondolkodásban, a keresztény hitben és az arra épülő moralitásban és kultúrában, a reneszánszban, a reformációban, a humanizmusban és a szuverén nemzetállamok létezésében gyökereznek. Ez a valódi európai értékrend azonban nem csak hazánkban, hanem az egész kontinensen a baloldal részéről szűnni nem akaró támadás alatt áll.
Pedig ez az, ami megvéd a migrációval szemben, megvédi a határokat, megóv a káosztól és az anarchiától, támogatja a hagyományos, egy férfira és egy nőre épülő családmodellt, vallja a nemzet fontosságát, és védi az emberi méltóságot, békére int és békességre törekszik, távol áll a háborús retorikától. A Nyugat nagy tragédiája, hogy a nemzetállamok létrejötte óta történelme során először próbál felépíteni egy civilizációt Isten és hit nélkül. A Nyugat elfelejtette, hogy Európa akkor született meg, amikor nemzetei találkoztak a kereszténységgel. A keresztény hit vezette ki Európát a barbárságból. Ma is ez a hit képes kivezetni földrészünket a legújabb kori barbárságból, a kontinensen folyó háborúból. Ez a hit képes bevezetni bennünket a háború utáni új Európába is.
A békét nem lehet gyűlölettől fröcsögve megnyerni, a békét nem lehet honfitársainkat megnyomorító szankciókkal kikényszeríteni. A békét nem lehet kardcsörtetéssel magunkhoz édesgetni. A békét nem lehet erővel megszerezni, csak megértéssel érhető el. „Ne féljetek esélyt adni a békére, a békét tanítani, a békét megélni… A béke lesz a történelem utolsó szava” – mondta Szent II. János Pál. A parlamenti választás során ebben az értékelvűségben kötelezte el magát a nemzet többsége is.
(A szerző jogász)
