
Zsibongó
ĀA baloldali sajtó a jobboldali „rémuralom” végnapjairól fantáziál, miközben baloldali politikusok pirulás nélkül beszélnek homlokegyenest ellenkezőt, mint tegnap

ĀA baloldali sajtó a jobboldali „rémuralom” végnapjairól fantáziál, miközben baloldali politikusok pirulás nélkül beszélnek homlokegyenest ellenkezőt, mint tegnap

ĀÁlláspont. Szóval, közelebb kerültünk az „árnyékprogram” megismeréséhez. Egyre félelmetesebb

ĀSzámos példát lehetne hozni, hogy hány írónkban maradtak fenn ennyire elevenen családjának szabadságharcos tettei, hagyományai

ĀAz akarat, a szándék és a hazaszeretet a fontos, szemben a nemzeti szuverenitást elkótyavetyélőkkel, a hazaárulókkal, a nemzet és a közösség ellenségeivel

ĀÁlláspont. Az ENSZ migrációs csomagjáról utazott tárgyalni Szijjártó Péter külügyminiszter, hogy Budapest után New Yorkban is elhangozzék végre: a migráció veszélyes

ĀEgy szalafista-vahabista ideológiájú Szaúd-Arábia-drukker kezébe adni a jobboldali sajtót?
ĀSzáznyolcvan évvel ezelőtt, 1838. március 13-án a Duna átszakította a fővárost védő gátakat, elmosta az összes földtöltést és ideiglenes védművet

ĀHazánkban meg-megújuló viták forrása, hogy mikor csatlakozunk az euróövezethez

ĀÁlláspont. Minden ember élete születésétől haláláig csupa választásból áll. Döntenie kell, igent vagy nemet mond
ĀAki a pénzt ellenőrzi, a globális cserék egész rendszerét ellenőrzi, és anélkül lehet a világ teljhatalmú ura, hogy bárki ellenőrizné
ĀA múlt év nyarán fogadalmat tettem, hogy a választásokig nem szólalok meg közügyekben
ĀÁlláspont. Czeglédy valamiért nagyon fontos a „demokratikus” pártoknak. Kivált az MSZP-nek és a DK-nak
ĀA magyar ifjak 1848. március 15-én megkerülhetetlenül feltették a kérdést: „Rabok legyünk vagy szabadok?”
ĀAmióta világ a világ, a népcsoportok vándorlás útján szerezték meg hazájukat, ahol létrehozták saját nemzetüket, kultúrájukat, vallásukat, nyelvüket
ĀJaj, istenem, istenem! Mit kavart maga itten nekünk, Lázár úr? Még hogy az osztrákok, meg a bevándorlók
ĀAzt hiszem legtöbbünket kezd kifárasztani a hisztérikus hangulat ami mostanra annyira felfokozódott, hogy szinte elviselhetetlen
ĀA lelke mélyén minden ember tudja, hogy ennek a valamikor szebb napokat élt Föld nevű bolygónak nincs gazdája
ĀÁlláspont. A választókat pedig emlékeztetném, Medgyessyék is fűt-fát ígértek 2002-ben, és ígéreteik egy részét be is tartották. Szép nagy hitelből
ĀTudatos és dicséretes lépésekkel, érdemi tettekkel próbálják lassacskán gyógyítani a Szent Korona által megjelenített magyar közjogiság hatalmas históriai sebeit
ĀMennyire kell komolyan venni a vándorlást, a migrációt? Szeresd a vándort, mint keresztényhez illik?
ĀÁlláspont. Formálódik a paktum, az ellenzéki pártok egyre több körzetben egyeznek meg az egymás javára történő visszalépésről