A driftelés ma már elismert sportág, bár a pontos definícióját megadni nem könnyű feladat. A köznyelvbe azonban nagyjából az, az értelmezés honosodott meg, amikor az autós, heves hang és fényjelenségek közepette, padlóig nyomja a féket és a gázt egyszerre. Valami hasonló helyzet van kialakulóban a most már „üzemi hőmérsékleten” izzó harmadik világháborúval kapcsolatban is, különösképpen e világháború közel keleti frontját illetően.
Az amerikai elnök egyszer Irán teljes megsemmisítéséről, mint tényről beszél, aztán mindjárt a megsemmisítésben való részvételre szólítja fel szövetségeseit, sőt valójában az egész világot. Majd hirtelen újabb fordulattal jelzi, hogy jól haladnak a tárgyalások, küszöbön áll a béke (sőt az Örök Béke), amit persze Irán azonnal cáfol. Mindeközben az izraeli-amerikai egytest birodalom másik teste egyértelműen és határozottan kijelenti, hogy most jön még csak a igazi támadás Irán ellen, és a totális háború még hetekig elhúzódik majd. Egész pontosan Irán teljes megsemmisítéséig, amelynek egzakt definiciója egyelőre szintén ismeretlen, mert egy több, mint másfél millió négyzetkilométernyi területű és közel százmilliós népességű ország „megsemmisítése”, pláne a „végső megoldás” nem túl szerencsés konotációjú fogalmának emlegetése mellett elég baljós jel.
Érdemes lenne ezért talán kicsit eltöprengeni arról, hogy mi van az „egytest” birodalom egyre hevesebb driftelése mögött. Amely driftelés nyomán a globális gazdasági folyamatok is szinte soha nem tapasztalt „volatilitást” mutatnak. (Ez egy elegáns kifejezése annak, hogy egyre súlyosabb neurózisban van a világ, és ahogy ez kinéz, erre meg is van minden oka.) Ahogy az előző két világháború valóságos okai is tabunak számítanak, úgy e mostani világháborúval még inkább ez a helyzet. Mivel szép új világunkban minden „csinálva” van, miért pont a világháborúk ne lennének „csinálva”. A világot ténylegesen irányító, és persze „nem létező” erők akkor robbantanak ki világháborúkat, amikor „ténykedésük” pusztító következményei nyomán már olyan mértékben torlódik össze a világ minden megoldatlan, sőt kezelhetetlen feszültsége, és a kényszerű elfojtások már olyan számára is kihívást jelentő helyzetet teremtenek, hogy e robbanást megelőzendő, ő maga teremt káoszt.
A világháború tehát programozott világkáosz, amelynek alapvető célja a világ komplexitásának a „visszabontása”, ahogy az angol mondja „le a csupasz szikláig”. Ma is erről van szó, hisz Amerika, mint világbirodalom összeomlóban, a Nyugatnak végleg „bealkonyul”, és halmazati büntetésként a globális parazita már nem nagyon talál kifosztható újabb erőforrás mezőt, így mint a mindent elpusztító sáska-had ő maga is elpusztul. Legalább is a dolgok „normál” logikája szerint Az elmúlt háromezer év során ez a kereskedelmet, pénzt és médiát fegyverként használó létszerveződési modell folytathatatlanná vált, ám ez bevallhatatlan.
Az Amerika, Oroszország, Kína alkotta háromtest birodalom mindhárom tagja belátta már, hogy csak hármójuk egyezségére épülő „dinamikus egyensúlyozásuk” az egyetlen esély a világ teljes összeomlásának elkerülésére. E hármas égitest együttes gravitációs rendszere ugyan folyamatos perturbációkkal bár, de képes lehetne a világ viszonylagos egyensúlyban tartására. Hangsúlyoznunk kell, hogy mindez nem jelent „megoldást” az emberi létezés igen mély és egyelőre tovább mélyülő létszerveződési válságára, de legalább „úgy-ahogy” képes lehet e válság állandó „menedzselésére”. A fő problémát az, az igen kényes és jórészt elbeszélhetetlen összefüggés jelenti, hogy ebben az így is éppen eléggé instabil rendszerben, amely azért állandó finom-szabályozással képes volna viszonylagos egyensúlyban tartani a világot, jelen van még két „láthatatlan”, sőt saját önértelmezésük szerint „nem létező” égi objektum. Az egyik egy neutron csillag, amely méretre ugyan kicsiny, de roppant „sűrű”, így gravitációja sokkal nagyobb, mint az Amerika, Oroszország, Kína háromtest egész rendszeréé. A másik pedig egy volt birodalom „csillagmag maradványa” körüli „kozmikus köd”. Hivatalosan egyikük sem létezik persze, de a valóságban nagyon is léteznek. Annyira mindenképpen, hogy az első ukrán fronton és ezen a közel keleti „második ukrán fronton” is őrült driftelésre kényszerítik az amerikai birodalmat stabilizálni kívánó uralmi csoportot képviselő Donald Trump elnököt.
E globális hatalmi driftelés drámai lokális következménye volt nem rég, hogy a magyar miniszterelnök Brüsszelben marhaságnak minősítette kancellária miniszterének azt a nagyon óvatos és diplomatikus mondatát, hogy a magyar kormány megfontolná, ha az amerikai elnök Magyarországot is arra kérné, hogy vegyen részt a Hormuzi-szoros felszabadításában. Marhaság, mondta tehát erre a miniszterelnök, hisz nincs se hajónk, se tengerünk, tette hozzá. S valóban, nincs se hajónk, se tengerünk. Van viszont olyan szellemi energiánk, ami segíthet abban, hogy minél „finomabb felbontású” képünk legyen a világhatalmi rend örvényléseiről, a driftelés mélyszerkezeti okairól. Aligha véletlen, hogy a lexikonban a driftelésről azt olvashatjuk, hogy az autó tökéletes uralásának és irányításának látványos demonstrálása oly módon, hogy az autó lehetőleg egy centit se haladjon a szokásos módon egyenesen. Ennél pontosabban aligha lehetne megfogalmazni a lényeget, egyelőre valóban nem fenyegeti a világot az a „veszély”, hogy egy centinél többet halad majd egyenesen. Pedig jól jönne egy kis unalmas egyenes útszakasz, ám erre alighanem sokáig kell még várnunk.
