Rendkívüli felfedezést tettek a kutatók az oroszországi Altaj-hegységben található Gyenyiszova-barlangban: egy eddig ismeretlen, a mai jakokhoz hasonló, nagyméretű emlős nyomaira bukkantak.
A jégkorszakban élt állat létezését apró csonttöredékekből kinyert ősi DNS segítségével sikerült igazolni. A lelőhely korábban is világhírűvé vált, mivel itt találták meg az első bizonyítékokat a gyenyiszovai embernek nevezett, mára kihalt embercsoportra.
A kutatók összesen húsz csonttöredéket vizsgáltak meg, amelyek közül tizennégy a Gyenyiszova-barlangból, hat pedig a környező területekről származott. A leletek önmagukban annyira töredékesek voltak, hogy alakjuk alapján nem lehetett felismerni az állatot, a genetikai elemzés azonban egyértelművé tette, hogy egy korábban ismeretlen szarvasmarhaféle fajról van szó. A szakemberek húsz ősi genomot állítottak elő, amelyek segítségével összehasonlíthatták az állat genetikai állományát más, ma élő és már kihalt rokon fajokéval.
Az újonnan azonosított állat egyelőre a „Yak X”, vagyis az „X jak” nevet viseli, mivel a genetikai bizonyítékok önmagukban még nem elegendők ahhoz, hogy hivatalos tudományos nevet kapjon. A vizsgálatok szerint evolúciós leszármazási vonala mintegy 400 ezer évvel ezelőtt vált külön a mai jakok őseitől. A legidősebb megvizsgált maradványok körülbelül 250–200 ezer évesek, a legfiatalabb pedig mintegy 27 ezer évvel ezelőttre datálható.
A kutatók szerint az állat feltehetően inkább a mai jakokra hasonlíthatott, mint a bölényekre. A jakok erőteljes testfelépítésű, hosszú szőrű, szarvakkal rendelkező állatok, amelyek vállán jellegzetes púp található. A mai vad jakok elsősorban a Tibeti-fennsík magasabban fekvő területein élnek, az ősi rokonuk azonban a jégkori Szibéria egészen más környezetében fordult elő.
A térség akkoriban hatalmas füves pusztákból álló ökoszisztémához tartozott, amelyet mamutsztyeppének neveznek. Az X jak olyan állatokkal osztozott élőhelyén, mint a gyapjas mamutok, a gyapjas orrszarvúk, a sztyeppei bölények és a lovak. A területen barlangi hiénák és barnamedvék is éltek. A mostani felfedezés tovább bővíti azoknak a nagyméretű emlősöknek a listáját, amelyek egykor Eurázsia jégkori tájait népesítették be, de később kihaltak.
A genetikai adatok arra is utalnak, hogy az állat populációja mintegy 120 ezer évvel ezelőtt, egy melegebb éghajlati időszak során visszaeshetett. Ez arra utal, hogy a klímaváltozás már a jégkorszakban is jelentős hatással lehetett a nagytestű emlősök fennmaradására. A faj pontos kihalási időpontját nem ismerik, de a legfiatalabb ismert lelet kora alapján legalább 27 ezer évvel ezelőtt még létezett.
A felfedezés azért is különösen érdekes, mert a Gyenyiszova-barlang az ősi emberek történetének megismerésében is kulcsfontosságú helyszín. A tudósok 2008-ban itt találtak olyan ujjcsontmaradványt, amely később egy addig ismeretlen embercsoport, a gyenyiszovaiak létezésének bizonyítékává vált. Ők a neandervölgyiek és a modern ember közeli evolúciós rokonai voltak, és Ázsia különböző területein éltek. Genetikai örökségük ma is kimutatható egyes népességekben, különösen Melanéziában és Pápua Új-Guineában.
A kutatók szerint elképzelhető, hogy a gyenyiszovai emberek vadásztak az X jakra, hiszen vadászó-gyűjtögető életmódot folytattak, és a térség számos nagytestű állata szolgálhatott táplálékforrásként. Arra azonban egyelőre nincs közvetlen bizonyíték, hogy valóban elejtették ezt a fajt. Ennek igazolásához például olyan csontokon található vágásnyomokat kellene felfedezni, amelyek egyértelműen az emberi tevékenységhez köthetők.
A Current Biology című tudományos folyóiratban ismertetett kutatás egyik legfontosabb tanulsága, hogy a modern genetikai módszerek olyan kihalt fajok felismerését is lehetővé teszik, amelyekről a hagyományos őslénytani vizsgálatok alapján szinte semmit sem lehetne megállapítani. Az X jak története egyúttal arra is emlékeztet, hogy a jégkori élővilág sokkal változatosabb volt, mint azt a ma ismert állatfajok alapján gondolnánk - írja a Reuters.
