A 14. században Európán végigsöprő fekete halál nemcsak az emberi társadalmakat rengette meg, hanem a természeti környezetre is jelentős hatást gyakorolt. Egy új kutatás szerint a pestisjárvány következtében sokan meghaltak, a mezőgazdasági területek egy részét pedig felhagyták, ami bizonyos régiókban a növényfajok sokféleségének drámai visszaeséséhez vezetett.
A tanulmány eredményei arra is rámutatnak, hogy az emberi tevékenység és a biológiai sokféleség kapcsolata jóval összetettebb annál, mint azt korábban sokan gondolták.
A 14. század elején Európát már súlyos élelmezési válság sújtotta. Az elhúzódó hideg és csapadékos időjárás jelentős terméskiesést okozott, az 1315 és 1317 közötti nagy éhínség pedig emberek tömegeinek életét nehezítette meg. Ezt követte a fekete halál, a Yersinia pestis baktérium által okozott pestisjárvány, amely Európa lakosságának több mint egyharmadát elpusztította. A hatalmas emberveszteség és a társadalmi összeomlás következtében kiterjedt mezőgazdasági területek maradtak műveletlenül. A népesség csak a 16. században kezdett ismét érdemben növekedni.
A kutatók azt vizsgálták, miként változott a növényvilág sokfélesége ebben az időszakban. Ehhez több mint száz európai lelőhelyről származó, összesen mintegy 4600 mintát tartalmazó pollenvizsgálati adatot elemeztek. A minták Franciaország síkvidékeitől Délnyugat-Anglia magasabban fekvő területein át egészen a svájci Alpokig terjedtek. A pollen, vagyis a virágpor elemzése lehetővé teszi, hogy a tudósok következtessenek a múlt növényzetére, valamint arra, milyen mezőgazdasági tevékenységet folytattak az emberek az egyes térségekben.
Az eredmények szerint azokban a tájakban, ahol a pestisjárvány után visszaesett a mezőgazdasági termelés, a biológiai sokféleség körülbelül 40 százalékkal csökkent. A kutatók megállapították, hogy a mezőgazdaság visszaszorulása nem automatikusan vezetett a növényfajok számának növekedéséhez. Mintegy 150 évvel később, amikor a népesség ismét gyarapodni kezdett, és a táj emberi használata intenzívebbé vált, a biológiai sokféleség is emelkedett, végül kissé meg is haladta a járvány előtti szintet.
A jelenség hátterében a középkori mezőgazdaság sajátosságai állhattak. A korabeli gazdálkodás sok helyen változatos tájakat alakított ki, ahol a gabonaföldek mellett erdőfoltok, cserjések, lápok, tavacskák és más természetes élőhelyek is fennmaradtak. Ez a mozaikos környezet sokféle növény számára biztosított megfelelő életfeltételeket. A különböző élőhelyek egymás mellettisége növelte annak esélyét, hogy több növényfaj is megtelepedjen és fennmaradjon a területen.
Ezzel szemben a modern mezőgazdaságban gyakran nagy kiterjedésű, egyetlen növényfaj termesztésére berendezkedett területeket alakítanak ki. Ezt a módszert monokultúrának nevezik, és általában csökkenti a biológiai sokféleséget. A kutatók szerint a történelmi adatok arra figyelmeztetnek, hogy a mezőgazdaság nem feltétlenül áll szemben a természet védelmével: a földhasználat módja döntően befolyásolja, hány faj képes fennmaradni egy adott tájban.
A kutatás ezért a jelenlegi természetvédelmi és mezőgazdasági gyakorlat számára is fontos tanulságokkal szolgálhat. A változatos tájszerkezet, a természetes élőhelyek megőrzése és a különböző gazdálkodási formák együttes alkalmazása hozzájárulhat a fajgazdagság fenntartásához. A tudósok ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy további vizsgálatokra van szükség annak megértéséhez, miként változott a fajok száma mellett az ökoszisztémák működése is. Nemcsak az számít ugyanis, hány növényfaj él egy területen, hanem az is, milyen szerepet töltenek be, és mennyire képesek alkalmazkodni az éghajlatváltozáshoz.
A Ecology Letters című tudományos folyóiratban megjelent tanulmány egyik legfontosabb következtetése, hogy az ember és a természet kapcsolatát nem lehet egyszerűen a pusztítás és a védelem ellentéteként értelmezni. A fekete halál tragikus emberi következményei mellett a mezőgazdasági területek elhagyása a növényvilág sokféleségére is hatással volt, ám a változás nem a fajgazdagság automatikus növekedését hozta. A múlt tapasztalatainak megértése segíthet olyan mezőgazdasági rendszerek kialakításában, amelyek egyszerre biztosítják az élelmiszer-termelést és a természetes élővilág fennmaradását - írja a LiveScience.
