Nyolcvan év után még mindig probléma az antiszemitizmus Németországban
ĀA Zsidók Központi Tanácsának elnöke a növekvő fenyegetésekre figyelmeztetett
ĀA Zsidók Központi Tanácsának elnöke a növekvő fenyegetésekre figyelmeztetett
ĀNyugat-Európában mindennapos problémává vált az iszlamista antiszemitizmus
ĀA találkozón a Budapesti Zsidó Hitközség Síp utcai, a Mazsihisznek is otthont adó székházának felújításáról is tárgyaltak
ĀTöbb tízezren érkeznek, a távolmaradásra való felszólítás ellenére is
ĀKiemelte, mindannyiunk érdeke, hogy ezt a békét megőrizzük
ĀA kerekeken guruló zsinagóga Budapest utcáit járja majd
ĀAmíg Ausztriában egymillió lakosra 129 atrocitás jut zsidó emberekkel szemben, addig Magyarországon 5
ĀAz esetet, amelyben egy rendőr megsérült, szándékos bűncselekménynek tartják
ĀNyolcvan évvel ezelőtt, 1944. július 4-én hurcolták el a város és környékének zsidóságát Auschwitzba
ĀVasárnap délelőtt az egykori téglagyári gettó bejáratánál emelt emlékoszlopnál tartanak koszorúzással egybekötött megemlékezést
ĀA hatóságok uszítás gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást az ügyben
ĀA korábbi díjazottak között van Emmanuel Macron francia elnök, Helmut Kohl egykori német kancellár és Ferenc pápa is
ĀFontosnak nevezte a fiatalok részvételét a megemlékezésen, hiszen ők a jövő
ĀA holokauszt áldozataira emlékező, 20. alkalommal megrendezett séta résztvevői a Dohány utcai zsinagógától a Keleti pályaudvar előtti térre vonultak
ĀOktóbertől decemberig ugrásszerű volt a növekedés
ĀA Farkasveremként elhíresült búvóhely a Harmadik Birodalom elsőszámú főhadiszállása volt a keleti fronton
ĀMagyarországon ma virágzik a zsidó kultúra és közösségi élet
ĀDöntésével a bíróság megnyitotta az utat az áldozatok családjai előtt, hogy pert indíthassanak Irán ellen
ĀA villamosvállalat szorosan együttműködött a nácikkal
ĀAz antiszemita cselekmények száma 1676-ra ugrott 2023-ban, szemben a 2022-es 436-tal
ĀNem véletlenül tartják Magyarországot a zsidók számára legbiztonságosabb európai országnak
ĀNyugdíjasként a magyar zsidóság emlékét ápoló múzeum létrehozásáért, majd fejlesztéséért és működésért tevékenykedtek
ĀAz elhangzottak nagy felháborodást váltottak ki
Ā2023-ban több mint négyezer antiszemita indíttatású atrocitást regisztráltak
ĀNem sokkal a támadás után az Iszlám Állam a Telegramon jelentkezett a támadás elkövetőjeként