Színleld, amíg el nem éred
ĀHiába a teljesítmény, hiába Sanghaj és Sencsen csodája, nem volt még olyan ország a világtörténelemben, amelyet annyiszor temettek volna gazdasági értelemben, mint Kínát
ĀHiába a teljesítmény, hiába Sanghaj és Sencsen csodája, nem volt még olyan ország a világtörténelemben, amelyet annyiszor temettek volna gazdasági értelemben, mint Kínát
ĀA beszámoló szerint a szervezet humanitárius erőfeszítéseit bürokratikus és adminisztrációs akadályok is akadályozzák
ĀA tényről maga a francia elnök Emmanuel Macron számolt be
ĀAz egészségügyi intézmény sürgős felhívást intézett a térségben lévő orvosokhoz, hogy segítsenek a nagyszámú sebesült ellátásában
ĀA lezárás miatt az Air France és más légitársaságok is felfüggesztették néhány járatukat
ĀA brüsszeli döntések politikai következményeit még mindig a nemzeti kormányok viselik
ĀAz államfő menesztette a miniszterelnököt, ő maga pedig pénteken mond le
ĀA francia kormány közölte, nem ismeri el a juntát az ország legitim vezetőjeként
ĀAz alkotmányos rend helyreállítására és a nigeri demokratikus intézmények tiszteletben tartására szólít fel
ĀAz ENSZ szerint a lakosság több mint kilencven százaléka él a szegénységi küszöb alatt
ĀAz ECOWAS azt szeretné, hogy Bazoum minél előbb visszakerülhessen hivatalába
ĀAz UNICEF sürgős felhívást intéz a válság szereplőihez, hogy biztosítsák a segélymunkások és a szállítmányok akadálytalan eljutását
ĀNémetország továbbra is támogatja a nigeri válság „afrikai megoldásáért” tett erőfeszítéseket
ĀA támadások száma 2021 óta csökken, de a biztonság továbbra is komoly problémát jelent
ĀPutyin és Goita a baráti kétoldalú kapcsolatok továbbfejlesztésének számos kérdéséről is tárgyalt
ĀMint alapvetően természettudományos érdeklődésű kisdiák, megdöbbentem, amikor először olvastam arról, hogy a középkorban boszorkányoknak tartott embereket égettek meg
ĀA kormánnyal való ismételt kibékülése után az elnök különleges tanácsadója lett, 2016-tól pedig államminiszter
ĀWashington továbbra is bízik a diplomáciai megoldásban, „ugyanakkor igyekszik realistán látni a dolgokat”
ĀA közeli kórházban hiányoznak az ellátásuk szempontjából fontos egészségügyi felszerelések
ĀNuland elmondta: több megoldási javaslatot tárt a felek elé annak érdekében, hogy helyreállítsák az alkotmányos rendet
ĀA múlt heti nigeri államcsínyt is növekvő franciaellenes hangulat övezte
ĀHangsúlyozta: Továbbra is a munkahelyek megőrzéséért dolgoznak, mindent megtesznek ennek érdekében
ĀNagy-Britannia távozása az EU-ból máig megosztja a társadalmat, a többség ma a maradásra szavazna
ĀA jelenlegi adománygyűjtő konferencia célja, hogy újra felhívja a figyelmet a szudáni válságra
ĀA jegybank 2023-as növekedési jelentése szerint a magyar versenyképesség növeléséhez innovációközpontú szemléletváltásra van szükség
ĀAz április 15-én kirobbant szudáni fegyveres konfliktus kezdete óta több tűzszüneti megállapodás is létrejött, de egyik sem volt hosszú életű
ĀA Telexhez hasonlóan felmondási hullám söpört végig a 444 nevű ellenzéki portálnál is