Jennifer Garner szívhez szóló sorokkal üzent Ben Afflecknek
ĀVálásuk után is élete szerelmének nevezte a férfit
Áder János hatékony megoldást sürget a vízválság enyhítésére
ĀSzavai szerint sem a regionális, sem a globális hatalmi vetélkedés nem segíti a vízválság megoldását
Bezzeg-Németországból már a migránsok is migrálnak
ĀTavaly 268 ezer német állampolgár vándorolt ki a hazájából, mert úgy érzik, már rég nincs Bratwurstból a kerítés, és többé nem is lesz
Az ukránok közel álltak az összeomláshoz
ĀZelenszkij: Decemberben Ukrajna lőszerválságot élt át, a tartalékunk szinte nulla volt
Felfelé a létrán
ĀKahn létráját nagyjából hét viszonylag jól elhatárolható szakaszra lehet bontani. Az első három létrafokon még csak a nyilatkozatok szintjén történik a vetélkedés
Ezért került válságba Feke Pál és fiatal párja kapcsolata
ĀA színész nem szeret sokat beszélni a magánéletéről
Orbán Viktor vezéregyéniség lett, egyre többen tekintik példaként Európában és azon kívül is
ĀA magyar miniszterelnök sikerének néhány fontos jellemzője
Magyarország megerősödve tudott kikerülni a válságokból
ĀA külgazdasági és külügyminiszter pénteken vehette át a Vasvári-díjat a Magyar Nemzeti Múzeumban
Válságban lehet Kulcsár Edina kapcsolata
Ā Ha szeretünk valakit, hajlamosak vagyunk máshogyan látni a kapcsolatunkat
Itt az év botránya: Lionel Messi szexi újságírónővel csalhatta meg a feleségét
ĀVálságban a focista házassága
Markus Söder: Németország súlyos államválságban van, a szövetségi kormány megbukott
ĀSzerinte a jelenlegi német szövetségi kormány alapvetően csak csapong
Nógrádi György: Zelenszkij nem élheti túl ezt a válságot
ĀA biztonságpolitikai szakértő szerint az ukrán elnök napjai meg vannak számlálva: a társadalom kimerült, a hadsereg csak Washington jelzésére vár
Amerikai migránsok lepték el Moszkva utcáit
ĀAz 1930-as évek Amerikai gazdasági válságának menekültjei
Szijjártó Péter: A világ ma a veszélyek korát éli, az emberiség válságról válságra bukdácsol + VIDEÓ
ĀA miniszter hangsúlyozta, hogy a hidegháború óta a globális biztonság ma van a legrosszabb formában
Színleld, amíg el nem éred
ĀHiába a teljesítmény, hiába Sanghaj és Sencsen csodája, nem volt még olyan ország a világtörténelemben, amelyet annyiszor temettek volna gazdasági értelemben, mint Kínát
MSF: Az összeomlás szélén az egészségügyi ellátórendszer Szudánban
ĀA beszámoló szerint a szervezet humanitárius erőfeszítéseit bürokratikus és adminisztrációs akadályok is akadályozzák
Túszul ejtették a francia nagykövetet Nigerben
ĀA tényről maga a francia elnök Emmanuel Macron számolt be
Szudáni válság – Több tucat halottja van egy légi csapásnak Kartúmban
ĀAz egészségügyi intézmény sürgős felhívást intézett a térségben lévő orvosokhoz, hogy segítsenek a nagyszámú sebesült ellátásában
A nigeri junta megnyitotta a puccs óta lezárt légteret
ĀA lezárás miatt az Air France és más légitársaságok is felfüggesztették néhány járatukat
Bóka János: Az európai uniós intézmények válsággyárak
ĀA brüsszeli döntések politikai következményeit még mindig a nemzeti kormányok viselik
Benyújtotta lemondását az örmény vezetés
ĀAz államfő menesztette a miniszterelnököt, ő maga pedig pénteken mond le
A nigeri katonai vezetés elrendelte a francia nagykövet kitoloncolását
ĀA francia kormány közölte, nem ismeri el a juntát az ország legitim vezetőjeként
Algéria féléves átmeneti időszakot javasol a válság rendezésére
ĀAz alkotmányos rend helyreállítására és a nigeri demokratikus intézmények tiszteletben tartására szólít fel
Újabb tüntetések kezdődtek Szíriában
ĀAz ENSZ szerint a lakosság több mint kilencven százaléka él a szegénységi küszöb alatt
ECOWAS: Elfogadhatatlan a katonai junta által felajánlott 3 éves demokratikus átmenet
ĀAz ECOWAS azt szeretné, hogy Bazoum minél előbb visszakerülhessen hivatalába
Kétmillió gyerek szorul humanitárius segélyre
ĀAz UNICEF sürgős felhívást intéz a válság szereplőihez, hogy biztosítsák a segélymunkások és a szállítmányok akadálytalan eljutását
Berlin EU-s szankciókat szorgalmaz a puccsisták ellen
ĀNémetország továbbra is támogatja a nigeri válság „afrikai megoldásáért” tett erőfeszítéseket
Nigeri katonák haltak meg egy rajtaütésben a Burkina Fasó-i határnál
ĀA támadások száma 2021 óta csökken, de a biztonság továbbra is komoly problémát jelent
Nigeri válság: békés rendezést sürgetett az orosz és a mali elnök
ĀPutyin és Goita a baráti kétoldalú kapcsolatok továbbfejlesztésének számos kérdéséről is tárgyalt
