Jogerős ítéletet hozott a bíróság az újfehértói vadászbaleset ügyében
ĀA férfi a vadászat során a vádlott egy őzbakot próbált meg elejteni, ám vétlen lövést adott le, aminek következtében egy ember életét veszítette
ĀA férfi a vadászat során a vádlott egy őzbakot próbált meg elejteni, ám vétlen lövést adott le, aminek következtében egy ember életét veszítette
ĀA nemzet színésze is megkapta a jótékonysági vadászatért kiosztható elismerést
ĀSkipwith Donald Trump választási kampányának állandó résztvevője volt
ĀEgy természetfilmesnek sikerült megörökítenie a nem mindennapi vadászatot
ĀSzekszárdtól pár kilométerre, Mözs határában esett el az egyébként gyakori ragadozó ritka színváltozatú példánya
ĀEz az év huszonnegyedik, egyben utolsó búcsúja a nemzeti kegyhelyen
ĀRudy Noorlandert több műtét és öthetes orvosi kezelés után engedték haza a kórházból
ĀA vadászati törvény változásával július elsejétől szinte minden esetben a jármű tulajdonosának vagy üzembentartójának kell megtérítenie a vadgázoláskor keletkezett kárt
ĀVéralkoholszintet nem jelöl meg a szabályozás
ĀFényes nappal jött el a mackó végzete
ĀAz állatvédők tiltakoznak
ĀA szaktárca továbbra is számít a vadászokra
ĀA rendezvényekkel a vadászat elfogadottságát is növelni szeretnék
ĀA fokozottan védett, 250 ezer forint természetvédelmi értékű farkas lelövése még áprilisban keltett nagy felháborodást
ĀKözúti vadkár: szűkül a vadászatra jogosultak felelőssége
ĀA szakértők úgy vélik, ezekkel az eszközökkel akár 30 méteres távolságból is elejthettek egy prédát
ĀA zöldpárti tárcavezető szerint a problémás egyedeket azért kell fokozottan vadászni, hogy az állomány egészét megvédjék a népharagtól
ĀA rendezvényt 2023 januárjában azért indították el, hogy a világkiállítás hagyatéka fennmaradjon, továbbvihető legyen
ĀTörvénysértők a bálnavadászat során használt módszerek
ĀA sértett az alsó és felső végtagjain, valamint mellkasán nyolc napon túl gyógyuló, életveszélyes sérüléseket szenvedett
ĀGyőrffy Balázs a szerződés aláírását megelőzően a jótékonysági vadászatok eddigi eredményeivel indokolta a NAK támogatását
ĀA Kádár-korhoz képest minden megváltozott, a vadállomány lényegesen nagyobb, és részben a klímaváltozás miatt új területeket hódít meg magának
ĀA Kossuth-és Jászai Mari-díjas színművész azonnal egy történettel szemléltette gondolatait az esetről
ĀA rendőrök által lefoglalt tárgyak között volt gépkarabély és géppuska is
ĀVándor, ki elmégy mellettem, hallgasd kérésem, ne bánts! – végződik Az erdő fohásza, amit gyerekkoromtól ismerek, és azóta tudom azt is, hogy tőlem nem kell féljen az erdő