Szijjártó Péter: Ősszel közvetlen légijárat indul Bangkok és Budapest között
ĀSzavai szerint a kétoldalú együttműködés fejlődéséből sokat profitál a hazai gazdaság
ĀSzavai szerint a kétoldalú együttműködés fejlődéséből sokat profitál a hazai gazdaság
ĀA magyar diplomácia vezetője a thai tőzsde által rendezett konferencián mindenekelőtt az utóbbi évek súlyos kihívásait taglalta, emlékeztetve, hogy többször is teljesen a feje tetejére állt a világgazdaság, zavarok keletkeztek a status quoban
ĀSikertörténetek földön és égen
ĀA 74 éves milliárdos tavaly augusztusban tért haza Szingapúrból 15 évig tartó önkéntes száműzetéséből
Ā2020 júliusa és 2023 decembere között csaknem kétezer embert vontak felelősségre politikai véleményformálás miatt
ĀA Thai Airways közölte, hogy személyi sérülés végül nem történt, de az incidens miatt a bangkoki járat csak több mint háromórás késéssel tudott felszállni
ĀAkár háromtól tizenöt évig terjedő börtönbüntetés is kiszabható arra, akit a jogszabály alapján bűnösnek találnak
ĀAz országban tavaly május 14-én tartottak parlamenti választásokat, amelyeken az ellenzéki erők elsöprő győzelmet arattak
ĀA barátja mindezt felvette, és a közösségi médiában közzétette
ĀSokan egyenesen pánikba estek a vadmacska láttán
ĀA főigazgató-helyettes közölte, hogy a milliárdos üzletember szabadlábra helyezéséről szóló végzést még nem kapták meg, így jelen pillanatban erre várnak
ĀA robbanás következtében a rizsföld közepén található tűzijátékgyár teljesen megsemmisült
ĀTuristák kaptak lencsevégre egy ritka Omura-bálnapárt
ĀBár a turisták miatt sokfelé gondoskodnak arról, hogy ünnepi hangulatot teremtsenek, a világ nagyobbik része számára december 25-e csak egy nap az évben
ĀA hungarikumnak számító, magyar fejlesztésű sportág – első Európán kívüli – világbajnokságán 61 ország 214 teqballosa indult
ĀA Magyar Kajak-Kenu Szövetség vasárnap a közösségi oldalán számolt be a sikerről
ĀThaiföldön gyakori a fegyveres erőszak
ĀHárom embert megölt, kettőt megsebesített egy 14 éves kamasz egy bangkoki luxus-bevásárlóközpontban
ĀEz az első kutatás, ami bebizonyítja, hogy a vad elefántoknak különböző problémamegoldó képességük van, hogy megszerezzék az élelmet
ĀAz ENSZ szerint szerint a legtöbb drog a szomszédos Mianmarból érkezik
ĀEgy népszerű, influenszerként is tevékenykedő tanárt tartóztattak le Thaiföldön
ĀSinavatra a múlt héten tért haza Szingapúrból a börtön elkerülése érdekében önként vállalt, 15 éves száműzetéséből
ĀAz első tornára az olaszországi Busto Arsizióban kerül sor
ĀA politikusra koalíciós kormány megalakítása vár, amelyben a monarchista pártok is részt vesznek majd
ĀEz az ország rendelkezik a kilencedik legtöbb felhasználóval