Az Egyesült Államok lefoglalt egy venezuelai olajat szállító tankert
ĀA venezuelai külügyminisztérium közleményben „nyílt rablásnak” és „nemzetközi kalóztámadásnak” minősítette az akciót
Tankhajót foglalt le Irán pénteken az Arab-öbölben
ĀA hajó a ciprusi székhelyű Pasha Finance tulajdona
Kihajózott a francia hatóságok által feltartóztatott orosz tanker
ĀA hajó egy héttel ezelőtt Dánia közelében járt, ahol drónok zavarták meg repülőterek forgalmát
A francia hatóságok eljárást indítottak a feltartóztatott orosz tankerhajó kínai kapitánya ellen
ĀA bresti ügyészség a hajó hovatartozását igazoló okmányok hiánya, illetve ellenszegülés miatt indított eljárást
Nem elég a háború, még a tankerek is koccoltak egymással
ĀTűz a tengeren, de legalább nem folyik az olaj a vízbe
Német kikötőbe vontatták a Balti-tengeren bajba jutott olajszállító hajót
ĀAz oroszországi Uszty-Lugából az egyiptomi Port-Szaídba tartó Eventin belsejébe nem jutott víz, és a hajó nem veszélyezteti a környezetet
Németek segítettek az orosz árnyékflotta hajójának
ĀBerlin szerint Putyin „lepusztult olajszállító hajóival is veszélyezteti Európa biztonságát”
Veszélyhelyzetet hirdettek az olajszennyezés miatt
ĀA szennyezett homok eltakarítása öt térségben zajlik
Újabb olajszállító tartályhajó süllyedt el a Fülöp-szigetek partjainál
ĀSzivárog belőle az olaj
Dánia korlátozó lépéseket fontolgat az orosz árnyékflottával szemben
ĀA fenntartásából Oroszország jelentős bevételre tesz szert
Kisebb kár keletkezett egy, a húszik által megtámadott brit hajóban
ĀKisebb károk keletkeztek abban a brit tankerban, amelyet a húszi lázadókat tömörítő al-Allah iszlamista mozgalom támadott meg a Vörös-tengeren
Külföldi hajóra csapott le az iráni forradalmi gárda
ĀA hajó kétmillió liter csempészett üzemanyagot szállított
Az USA nem fogja eltűrni, hogy Ukrajna az orosz olajszállítmányokat támadja
ĀWashington egyik félelme, hogy szélesebb körű energiaválság alakul ki
Dróntámadás ért egy orosz tartályhajót a Kercsi-szorosban
ĀÁldozatokról nem érkezett jelentés + VIDEÓ
Egy környezeti katasztrófát kellene megakadályozni
ĀMegérkezett az ENSZ tankhajója a Jemen partjainál rozsdásodó tankerhez
Tankerekből hozott létre „árnyékflottát” Oroszország
ĀOroszország több mint száz tankerhajót vásárolt, hogy kijátsszák az olajértékesítést érintő szankciókat
