Kövér: Székelyföldnek történelmi kárpótlás jár Budapestről és Bukarestből is
Ā„Románia és Magyarország erkölcsi értelemben egyaránt adósa a székelységnek”
Ā„Románia és Magyarország erkölcsi értelemben egyaránt adósa a székelységnek”
ĀTőkés László szerint a magyarság állja a kedvezőtlen idők és körülmények ostromát
ĀA térségre vonatkozó adatok azonban jelentősen különböznek az erdélyi átlagtól
ĀA Hagyományok Háza rendezvényének vezérmotívuma a tudásátadás mellett az együttlét, a közösség megélésének öröme
ĀAzért kaptak bírságot, mert magyarul reklámozták a termékeiket
ĀA számtalan botrányba keveredett vezető korábban egy céget arra szólított fel, hogy tüntesse el áruinak címkéiről a „székely ízek” feliratot
ĀAz államtitkár a Tusványos megnyitóján kiemelte: A magyarság megerősítésén túl a közép-európai népek összefogásában gondolkozik a kormány
ĀA Székely Nemzeti Tanács szerint nyilvánvalóak azok a kedvezőtlen folyamatok, amelyek évtizedek óta zajlanak a külhoni magyarság által lakott térségekben
ĀHargita megyében július első két napjában két medvetámadás is történt
ĀA Magyarságkutató Intézet hét erdélyi városban összesen 144 előadást tartott
ĀA román belügyminiszter lemondását követeli az RMDSZ - A román külügyminisztérium szerint a magyarok szították a feszültséget +GALÉRIA
ĀAz eset teljes körű kivizsgálására és a vonatkozó nemzetközi kötelezettségek betartására szólította fel a román felet a magyar kormány
ĀHelyszíni riportunk Székelyföldről +VIDEÓ
ĀA székelyföldi településeken perek sorozatával kényszerítették a polgármestereket a helyi zászlók eltávolítására
ĀA Romániában terrorizmus vádjával elítélt székelyföldi férfiak igazáért harcolnak
ĀAz érintettek kijelentették: nem fizetik ki a bírságot, és bíróságon keresnek jogorvoslatot