Késsel fenyegette az alkalmazottat, 300 ezer forinttal távozott
ĀSzegeden kiraboltak egy benzinkutat, soproni rendőrök karjaiba futott az elkövető
ĀSzegeden kiraboltak egy benzinkutat, soproni rendőrök karjaiba futott az elkövető
ĀFelfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak miatt kell felelnie
ĀAz összehangolt akció során 12 drogdílert fogtak el
ĀSzerelemféltésből bántalmazta a nőt
ĀAz egyik áldozatról emberi méltóságot sértő videót is készítettek
ĀÉppen az őt üldöző rendőrök elől menekült
ĀMár hónapok óta a folyóban lehetett
ĀAz ügy, amelyet a tokiói kerületi bíróságon tárgyalnak majd, az első ilyen jellegű per az országban
ĀA hatóságok előzetes letartóztatásba helyezték a bűnszervezet öt horvát tagját
ĀA rendőrök többször vetettek be könnyfakasztó gázt, csak így tudták a támadókat távol tartani maguktól
ĀMire a rendőrök elfogták az elkövetőt, már saját magát is megsebesítette a késsel
ĀAki mégis koldulna, annak arra kell figyelnie, hogy 07.00–22.00 között nem teheti
ĀEgy járókelő telefonos segítséggel kezdte meg egy férfi újraélesztést, amíg a segítség a helyszínre nem ért
ĀA rendőrség honlapján olvasható statisztika szerint szombaton egy jogellenesen az ország területén tartózkodó külföldit tartóztattak fel és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron a rendőrök
ĀA rendőrség honlapján olvasható statisztika szerint pénteken tíz, vasárnap négy jogellenesen az ország területén tartózkodó külföldit tartóztattak fel és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron a rendőrök
ĀMegállapították, hogy veszélyes saját magára és a környezetére is
ĀEmbercsempészés miatt egy gyanúsított ellen indult büntetőeljárás – derül ki a rendőrségi összesítésből
ĀEmbercsempészés miatt 19 gyanúsított ellen indult büntetőeljárás
ĀLetartóztatása közben is fenyegette a rendőröket, azt üvöltötte nekik, hogy bosszút áll rajtuk
ĀA fiatalabb férfi élettársa meg akarta akadályozni, hogy megbilincseljék a párját, ezért egy lavór vízzel leöntötte a rendőrt
ĀA tüntetők munkakörülményeik javítását szeretnék kikényszeríteni a kormánytól
ĀA férfit a konyhaablakon keresztül behúzták a lakásba
ĀAz eszközök elsősorban a rendőrt védik