Egyre többen választják a tanári pályát
ĀA köznevelésben történt változtatások vonzóbbá és hatékonyabbá tették a pedagógusképzést és utánpótlást
Rettegnek a szülők és a pedagógusok is a lepkehimlőtől, pedig ártalmatlan
ĀA megnövekedett fertőzések mögött a gyerekek egyre romló egészségi állapota, az immunrendszer meggyengülése áll
A Magyarságkutató Intézet benyújtotta akkreditációs igényét a pedagógusok továbbképzésére
ĀAz oktatás értéke, hogy „az emberit közvetítse, és azt, amiből az európai kultúrkör létrejött” – fogalmazott
Rétvári Bence: Nagy léptékű pedagógusbér-emelés valósul meg
ĀA teljes béremelésre 2030-ig összesen 5000 milliárd forintot szánnak, ebből az uniós forrás mintegy 800 milliárd forint
Zsigmond Barna Pál: Felháborító, hogy a baloldal el akarja venni a tanárok és az óvónők béremelését
ĀA Gyurcsány vezette dollárbaloldal továbbra is meg akarja akadályozni az uniós források kifizetését
Hankó Balázs: 2024 a tanárok éve
ĀBeszámolt arról is, hogy a magyar egyetemek egyre feljebb lépnek a nemzetközi rangsorokban
Navracsics Tibor: A most felszabadított uniós forrás jó része a pedagógusok bérének emelésére megy
ĀMegemlítette, hogy az operatív programok már javában a megvalósulás útján haladnak
Rétvári Bence: Sok pedagógus visszatérne a pályára a béremelés hatására
ĀAz államtitkár emlékeztetett arra, hogy a kormány idén 32,2 százalékkal emelte a tanárok és óvónők bérét, jövőre pedig további 21 százalékos emelést tervez
Rétvári Bence: Az alapítványi iskolákban is jár a 32,2 százalékos tanárbéremelés
ĀAz államtitkár hangsúlyozta, a kormány számára minden gyerek ugyanolyan fontos
Szentkirályi Alexandra: A ciklus végére átlagosan 880 ezer forintot kereshetnek a tanárok
ĀA kormányszóvivő egyúttal elmondta azt is, hogy jövőre újabb, 21 százalékos béremelés lesz
BM: A nyugállományba vonuló pedagógusok is kapnak fizetésemelést
ĀAz érintetteket a tankerületek tájékoztatták a miniszter döntéséről
Rétvári Bence: Az Államkincstár fogja ellenőrizni, hogy minden tanár és óvónő megkapja-e a béremelést
ĀAz államtitkár közölte, a költségvetésben 340 milliárd forintos béremelési alapot hoztak létre
BM: Hétfőn érkezik az emelt bér a tanároknak a tankerületi iskolákban
ĀA kormány vállalása, hogy a pedagógus átlagbér 2024-ben elérje a diplomás átlagbér 71,8 százalékát
Klebelsberg Központ: A tankerületi központok módosították az emelt bérekkel a tanárok kinevezését
ĀA pályakezdők jogszabályban meghatározott legkisebb bére gyakornokként bruttó 528 ezer forint
PM: újabb 78 milliárd forint többlettámogatást utal a kormány az önkormányzatoknak
ĀA kormány 2024-től több lépésben emeli a tanárok és óvónők bérét
Rétvári Bence: Az óvónők is megkapják a 32,2 százalékos béremelést
ĀAz államtitkár kitért arra is, hogy az elmúlt 13 évben 18 ezer új óvodai férőhelyet hoztak létre, az óvónők száma pedig 30 ezerről csaknem 31 ezerre nőtt
Rétvári Bence: Február elején minden pedagógus emelt fizetést kap
ĀA döntés mintegy 140 ezer embert érint
Rétvári Bence: Végképp leleplezték magukat a pedagógustüntetések szervezői
ĀA baloldal nem segítette, hanem akadályozta a béremelést
Idén és jövőre is jelentős béremelést kapnak a tanárok és az óvónők + VIDEÓ
ĀMegjött a brüsszeli garancialevél
Gulyás Gergely: a kormány mindent megtesz azért, hogy a 32 százalékos pedagógusbér-emelés megvalósuljon
ĀEhhez még egy technikai jóváhagyásra van szükség az Európai Bizottságtól, amelyet többszörösen megígértek
Január elsejétől emelkedik a pedagógusok bére
ĀIsmertetésük szerint a pedagógus minősítés és az intézményi tanfelügyelet eljárásait is újraszabályozzák
Pintér Sándor: Januártól tovább emelkedik a pedagógusok bére
ĀNélkülözhetetlen a pedagógusok társadalmi elismertségének növelése
A magyar nyelv napja alkalmából átadták az első Magyartanár díjakat + GALÉRIA
ĀAz elismerést olyan pedagógusok kaphatják meg, akik több évtizede a magyar nyelv megőrzésért dolgoznak
Pályafutás
ĀFRICSKA. Mi tagadás szép karriert futott be Pukli István, a zuglói Teleki Blanka Gimnázium egykori igazgatója, aki a Tanítanék Mozgalomban szerzett jól csengő nevet magának
A pedagógus-átlagbér idén bruttó félmillió forint körül alakul
ĀA béremelések fedezetét a nemzeti költségvetés biztosítja
Gulyás Gergely: Gyökeres változások lesznek a pedagógusbérekben
ĀSoha annyi iskola nem újult meg, mint az elmúlt évtizedben
Csák János: szeptember 21-éig lehet jelentkezni a tanári tehetséggondozási ösztöndíjprogramra + VIDEÓ
ĀKözölte, az ösztöndíj kiterjed a matematikára, fizikára, kémiára, biológiára, földrajzra, magyar irodalomra és nyelvre, történelemre és az ének-zenére
