Több mint tízszeres a túljelentkezés az MMA Művészeti Ösztöndíjprogramra
ĀA határidő lejártáig több mint 1000 pályaművet nyújtottak be
ĀA határidő lejártáig több mint 1000 pályaművet nyújtottak be
ĀA Derkó 2022 idei kiállításán az alkotók visszatérnek szellemi, családi örökségükhöz és a hagyományos technikákhoz
ĀA program nem csupán az ösztöndíj folyósítására szorítkozik
ĀA Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány 2021. évi tevékenysége során is megőrizte, sőt sikeres befektetésekkel tovább gyarapította az alapítói vagyont
ĀA technikumokban és szakképző iskolában már két évfolyam kap általános ösztöndíjat, a most futó tanév második felétől nagyobb összegű juttatásban is részesülhet mintegy kétezer diák
ĀAz Új Nemzeti Kiválóság Program ösztöndíjasai a Magyar Képzőművészeti Egyetemen
ĀAz akár 700 ezer forintos támogatást például utazási költségekre, nemzetközi nyelvvizsga díjára és PCR-teszt költségeire is lehet igényelni - közölte Novák Katalin +VIDEÓ
ĀA szeptemberi és októberi támogatás több mint százezer diákhoz érkezik meg a napokban, összesen közel 2,5 milliárd forint értékben
ĀA programban a tandíj mellett minden egyéb felmerülő költséget is finanszíroz a kormány
ĀVárják a havi 70 ezer forintos ösztöndíjjal járó program iránt érdeklődők jelentkezését
ĀCsak az idei évben összesen közel 4 milliárd forint értékben részesülnek az ösztöndíjasok
ĀJelentősen megemeli a Magyar Tudományos Akadémia a legrégebbi ösztöndíjának összegét a jövő évtől
ĀNovák: A sikeresen pályázók között 34 új ösztöndíjas van
ĀBejelentették a nyertesek nevét
ĀAz Országgyűlés egyetértésével a kormány újabb lépést tehet a tudományos kutatói kiválóság támogatása, a hazai innovációs teljesítmény növelése érdekében - hangsúlyozta Bódis József
ĀAz ösztöndíjjal azokat segítik, akik nemzetközi megmérettetésben is megállják a helyüket - fogalmazott Novák Katalin
ĀA program 4 milliárdos keretösszegére május 20-ig, elektronikus úton lehet pályázni
ĀFischer Annie zenei előadóművészeti ösztöndíjban tizenhárman, Kodály Zoltán zenei alkotói ösztöndíjban heten, Lakatos Ablakos Dezső dzsessz-előadóművészeti ösztöndíjban hárman részesülnek
ĀEgy évig tartó támogatás
ĀAz ösztöndíjprogram célja − programszerű, három évre szóló − alkotó és előadóművészeti, valamint művészetelméleti tevékenységek támogatása
ĀA program a tehetséges fiatalok külföldi felvételi eljárását támogatja
ĀAz ösztöndíj összege akár 75 ezer forint is lehet a tanulmányi eredményektől függően
ĀA közel félmillió forintnyi juttatást adó programra közel 1700-an jelentkeztek a világ minden tájáról
ĀAz idei tanév mérföldkő a magyarországi szakképzés történetében, mondta az ITM helyettes államtitkára
ĀIdén a koronavírus-járvány miatt nem lesz újabb évfolyam, de jövőre várhatóan folytatódik az ösztöndíjprogram - mondta el Azbej Tristan
ĀA program magyar oktatóknak és hallgatóknak teremt lehetőséget arra, hogy részt vegyenek a határon túli, magyar nyelvű felsőoktatásban - emlékeztetett Schanda Tamás