Varga-Bajusz Veronika: Megjelent a megújított Klebelsberg képzési ösztöndíj pályázat
ĀA programban előnyt élveznek a tanárszakos vagy tanítószakos hallgatók
ĀA programban előnyt élveznek a tanárszakos vagy tanítószakos hallgatók
ĀAz ösztöndíjprogram tízmilliárd forintos keretéből közel harminc felsőoktatási intézmény részesült
ĀSzalay-Bobrovniczky Kristóf szerint megújulnak a honvédségi ösztöndíj lehetőségei
ĀLandolnak a pénzek a diákok tárcáiban
ĀVarga-Bajusz Veronika: A tehetséggondozás nemzeti ügy
ĀA világ legjobb száz egyetemének valamelyikére bekerült diákok kapnak anyagi támogatást
ĀAz alapvető cél a nehéz sorsú gyermekek támogatása
ĀA két alprogramra együttesen rendelkezésre álló forrás összege 327 millió forint
ĀSzáz iraki hallgatónak ajánlanak fel felsőoktatási ösztöndíjat Magyarországon
ĀA pályázók közül a legjobb harmincat hívják személyes meghallgatásra
ĀA legnépszerűbb műfaj idén is a képzőművészet volt
ĀA közlemény szerint a Könyves Magazin szakmai partnerségében megvalósuló ösztöndíjra idén 63 pályázat érkezett, amelyre a legalább egy, legfeljebb kétkötetes, 40. évét be nem töltött vers- és prózaírók jelentkezhettek
ĀA szakmáról később, a tapasztalatok birtokában hozhatnak megalapozott döntést a fiatalok
ĀAz Európai Kutatási Tanács csütörtökön tette közzé nyerteseinek névsorát
ĀAz egyetemek kiírhatják a pályázatokat
ĀCélja, hogy a fiatalok oktatása ne anyagi helyzetüktől, hanem kizárólag képességeiktől és motiváltságuktól függjön
ĀA benyújtott jelentkezéseket az előző évek gyakorlatához hasonlóan a kuratóriumi tagok értékelték
ĀA 2024-ben elnyerhető új ösztöndíjak várható száma 155
ĀAz ösztöndíj a középgenerációs alkotók munkáját segíti
ĀA program az anyagi ösztönzés mellett tehetséggondozó támogatást is biztosít a fiatalok számára
ĀAz ösztöndíjprogram az ipari és technológiai ágazatok kutatás-fejlesztési igényeihez igazodva támogatja a tehetséges magyar fiatalok tudományos karrierjét
ĀEzzel pénzt takaríthatna meg az állami költségvetés
ĀLatorcai Csaba a Rákóczi Szövetség ösztöndíjait adta át Szilágysomlyón
ĀA projektek a legfontosabbaknak aktuális társadalmi, ökológiai és kulturális témákat foglalkoznak
ĀKilencezer kisdiák részesülhet ösztöndíjban a Kárpát-medencében
ĀA politikai kapcsolatokat erősíti, hogy mindkét ország hasonló elveket vall