Tarlós István meglátásai Magyar Péterről
ĀBudapest korábbi főpolgármestere szerint Magyar Péter erős függésben van az uniós vezetőktől
Menczer Tamás: A Tisza Párt hazugságokat terjeszt
ĀA politikus úgy véli, megijedtek a Harcosok Klubjától
Nemzetbiztonsági bizottsági ülést kezdeményez a Fidesz
ĀMagyar Péter és az ukrán kapcsolatok ügyét szeretnék kivizsgálni
Politikai alapon blokkolják a kórházfelújítások forrásait
ĀTakács Péter hangsúlyozta, az RRF-listán összesen több mint százmilliárd forintnyi egészségügyi fejlesztés szerepel
Kocsis Máté szerint a Tisza Pártnak ukrán kapcsolatai vannak
ĀA frakcióvezető úgy véli, ezek sérthetik az ország szuverenitását
Az utolsó gyomros
ĀFRICSKA. Sokáig ekézte egymást Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció, illetve Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, válogatott sértésekkel illetve egymás politikai szereplését
Politikai pengeváltás a honvédelemben
ĀHidvégi Balázs élesen támadta Magyar Péter kijelentését
Szalay-Bobrovniczky Kristóf reagált Magyar Péter hangfelvételére
ĀA honvédelmi miniszter hangsúlyozta, a békéhez továbbra is erő kell
Köszönjük, Brüsszel-Tisza paktum!
ĀA hazai kórházak felújítása a fejlesztési forrásokhoz való hozzájutás akadályoztatása miatt késik
Magyar Péterék keresztbe tehetnek a Paksi Atomerőmű működtetésének
Ā„Működésben a Weber–Magyar paktum"
A Tisza Párt és Brüsszel ismét szabotál
ĀTakács Péter szerint ezúttal mentőállomások és kórházak felújítását gátolják
„Uniós vezetők bábkormányt akarnak ”Brüsszel Péter„ vezetésével Magyarországon”
ĀMenczer Tamás szerint az EB továbbra is kiáll Ukrajna támogatása mellett
Menczer Tamás: „Magyar Péter összevissza hazudgál”
ĀA kommunikációs igazgató szerint a Tisza Párt elnöke megfenyegette az MNB munkatársát
„Azon dolgoznak, hogy nekünk rossz legyen”
ĀOrbán Viktor a Tisza Párt EP-képviselőjét Gyurcsány Ferenchez hasonlítja
Több mint vandalizmus
ĀAmi az elmúlt időszakban a parlamentben, a budapesti utcákon és hidakon, valamint Brüsszelben történt, az ellenzék kizárólagos felelőssége
Orbán Viktor: Komoly kihívás a Tisza Párt
ĀAz USA demokrata vezetése számos követelést megfogalmazott, Magyarország azonban nem engedett
„Szánalmasan kapálózik a Tisza”
ĀSzijjártó Péter szerint az ellenzéki párt támogatja Ukrajna gyorsított felvételét az Európai Unióba
Mi a Brüsszel–Tisza-paktum érdeke?
ĀAz, hogy hazánk egy sikertelen országgá váljon – jelentette ki Orbán Viktor
Menczer Tamás: Brüsszellel kötött paktumot a Tisza Párt
ĀNe hagyjuk magunkat! Döntsünk mi! Irány a Voks 2025! – írta a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója
A polkorrekt Rákosi reinkarnációi
ĀMost vált igazán érthetővé, mire utalt Magyar Péter, amikor pártja képviselőit minősítve agyhalottakat emlegetett
A Tisza Párt várja Ukrajnát az EU-ba – állapította meg Menczer Tamás
ĀGyakorlatilag Manfred Weber és Ursula von der Leyen álláspontját képviselik
Sunyi alkut emleget az államtitkár
ĀTakács Péter: Több tucat kórház felújítását állította meg a Tisza Párt és Brüsszel akciója
„Brüsszel Péter nem a magyarok barátja”
ĀMenczer Tamás: A Tisza Párt arra szövetkezett Brüsszellel, hogy tönkretegyék Magyarországot
Szentkirályi Alexandra: Lemondás nem, egy büszke fagyizós kép érkezett
ĀBrüsszelben elégedettek
Amit a mai tüntetésről tudni kell
ĀA kormányfő szerint a politika nem a hatalomról, hanem az országról szól
Magyar Péter elárulta a magyarokat! – fakadt ki Szentkirályi Alexandra
ĀA frakcióvezető szerint a Tisza Párt csupán csak egy báb Brüsszel kezén
