Magyar Péter miniszterelnök és Lannert Judit szakminiszter is részt vett a Dr. Mező Ferenc Gimnáziumban tartott országos tanévnyitón, amely hétfő reggel nyolc órakor kezdődött.
Miután ismertette a tanévkezdéssel kapcsolatos legfontosabb helyi tudnivalókat, élményekben gazdag és sikeres tanévet kívánt a gimnázium intézményvezetője.
Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter beszéde elején játékra hívta a résztvevőket, tapsoltak, dobogtak a résztvevő diákok és szülők, majd azt mondta, hogy nagy megtiszteltetés számára, hogy jelen lehet. A miniszter kiemelte, hogy már korábban eldöntötte a kormány, hogy olyan oktatást szeretne, amely nem dirigál, hanem szolgál, ahol az iskola a kreativitás tere lehet.
Hozzátette: rengetegen akarnak tenni a jobb oktatásért, és, ha a maga területén mindenki megteszi a tőle telhetőt, akkor jobb lesz iskolába járni, jobb lesz az oktatás. Ezután a felelős hozzáállásra és a saját ötletek beemelésére, a szakmai autonómia megerősítésére szólított fel.
A miniszter bejelentette, hogy hamarosan hivatalosan is bejelentik és megkapják béremelésüket a nevelést közvetlenül segítő munkatársak, majd jó és eredményes tanévet kívánt mindenkinek.
Az ünnepi műsor, a vers, tánc és musical után beszédet mondott Magyar Péter miniszterelnök is.
A kormányfő elmondta, hogy a szakminiszterhez hasonlóan szintén nem szerette a tanévnyitókat, de nagy örömnek nevezte, hogy megjelenhetett a nagykanizsai tanévnyitón. Miután saját iskolai élményeit elevenítette fel, korábbi történelemtanárának mondott köszönetet.
Magyar Péter aláhúzta, hogy az iskola legfontosabb feladata, hogy segítse a diákokat abban, hogy a lehető legjobban megtanuljanak kritikusan gondolkodni. Ezután köszönetet mondott a pedagógusoknak, hogy kitartottak és példát mutattak, hogy észre veszik, hogy otthon valami nem stimmel, hogy igénylik a változást.
A kormányfő nyomatékosította, hogy csak egy tudásalapú oktatás lehet sikeres, ennek érdekében pedig rengeteg a teendő az oktatás terén és a szakminiszternek vétójoga van ezen a területen.
Magyar Péter arra kérte a diákokat, hogy kérdezzenek bátran és sokat, olvassanak el legalább egy regényt, majd ötleteket is adott, hogy mit olvassanak, de azt is kérte, hogy figyeljenek egymásra, segítsék egymást. Azt kívánta, hogy legyen mindenkinek legalább egy olyan barátja, kire számíthat bármikor.
,,Amikor én gyerek voltam, az első szabadon választott miniszterelnök, 35 éve Pápán mondott beszédet, akkor Ő azt mondta, hogy ezek az évek nem jönnek vissza. Mindent el lehet venni, de, amíg az ép eszeteket megőrzitek, addig nem lehet baj, a megszerzett tudás tiétek marad. Legyetek kíváncsiak Magyarországra, válasszatok ki egy ember a magyar történelemből, aki annak idején kockázatot vállalt, bátor volt." - fűzte hozzá Magyar Péter.
A miniszterelnök az 56'-os forradalom közelgő 70 éves évfordulójára emlékeztetett és azt kérte, hogy minden diák kérdezze meg idősebb családtagjait a múltról, a történelemről. Magyar Péter kiemelte, hogy lesznek jó és kevésbé eredményes napjai a diákoknak, de legyen legalább egy jó tanára és egy jó barátja minden diáknak.
A kormányfő beszéde végén kíváncsiságot, sok erőt, jó jegyeket és kellemes élményeket kívánt minden magyar diáknak.
A tanévnyitó ünnepséget a kormányfő közösségi oldalán lehetett élőben követni.






