A közfoglalkoztatás értékteremtő, fejlődést segítő eszköz
ĀEgyszerre állami munkahelyteremtés, vidékfejlesztés és szociális intézkedés
ĀEgyszerre állami munkahelyteremtés, vidékfejlesztés és szociális intézkedés
ĀA kormány már harmadik éve átvállalja a mezőgazdasági vízszolgáltatás díját
ĀSzámos munkavállalót érintettek a bérfizetések elmaradásából fakadó nehézségek
ĀÉvtizedes álmot sikerült megvalósítani a megépült a tornacsarnokkal
ĀA világ erdei sérülékenyek, általános jelenség az erdők állapotának romlása
ĀIdén hirdették meg a Versenyképes járások programot
ĀHankó Balázs arról beszélt, az óriási ellenszél és vihar dacára látszik az eredmény
ĀOktóber 15-ig megérkezik a boríték a nyugdíjasokhoz
ĀItt jött létre Magyarország legnagyobb középiskolai beruházása is
ĀA program révén mindenkinek esélye van megszereznie első otthonát
ĀA hangsúly a programokon, a Balatonon, a strandoláson és az egyéb programokon van
ĀA projekt jól illeszkedik a kormányzati koncepcióba
ĀA jövő évi választási kampány érdemi része már a virtuális világban fog zajlani
ĀA nők munkába állásához szükség volt a bölcsődei hálózat fejlesztésére is
ĀDodik elnököt azért ítélték el, mert nem hajlandó úgy táncolni, ahogy Brüsszelből fütyülnek – írta a miniszterelnök
ĀA szerelvényeket is lecserélik, mert mindegyik elérte a 60 éves kort
ĀA mélyvízi mentésen és a sürgősségi betegellátáson át a búvárszolgálatig számos feladatot látnak el
Ā„Fuck Viktor Orban” – szólt be durván és ízléstelenül a Kneecap nevű ír rapformáció
ĀSzijjártó Péter kiemelte, hogy kiállunk a közös agrárpolitika mellett
ĀSzijjártó Péter szerint a stabilitásnak vissza kell térnie a régióba
ĀSzijjártó Péter szerint az ENSZ-nek világos sorrendet kell felállítani a feladatai között
ĀSzijjártó Péter szerint a migrációs hullámok leginkább a szárazföldi útvonalon érkeznek
ĀA kormány célja, hogy az ágazat lendületét megőrizze
ĀSchmidt Ádám szerint a Sportgarden fesztiválhelyszín iránt nagy az érdeklődés
ĀEgy hónapja léptek életbe minden idők legkeményebb kábítószer-ellenes jogszabályai
ĀA kormányfő szerint nem elfogadható az ukrán magyarázat erre az ügyre
ĀA miniszterelnök szerint a magyar politika szerkezete évszázadok óta változatlan: a nemzet képviselői állnak szemben az idegen érdekek kiszolgálóival