A moszkvai olimpiai bajnok fia lett a kapitány
ĀA kajak–kenusok sikeres párizsi szereplése ellenére Hüttner Csaba nem kapott bizalmat
ĀA kajak–kenusok sikeres párizsi szereplése ellenére Hüttner Csaba nem kapott bizalmat
ĀA nemzetközi szövetségnek jövő év elejétől Budapesten lesz a központja
ĀTovább tevékenykedhet a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (CF) legmagasabb döntéshozó testületében
ĀA kajakozó visszatekintve a párizsi játékokra, amelyen újoncként egyesben, párosban és négyesben is indult, ugyanakkor elégedetten értékelt
ĀA háromnapos versenyen összesen ötszáz sportoló vett részt
ĀAdolf Balázs nyerte a viadal első magyar aranyérmét
Ā„Közösség nélkül nemcsak vízi sportok nincsenek, de nincs nemzet sem”
ĀA sportkomplexum több mint 20 ezer négyzetméteren terül el a Velencei-tó partján
ĀA háromnapos kajak-kenu szuperkupa maratoni döntőkkel vette kezdetét
ĀAz olimpiai bajnok kajakos győztesen szeretne majd visszavonulni
ĀA sportvezető, aki egyedüli jelölt volt a posztra, a 143 lehetséges szavazatból 136-ot kapot
ĀSchmidt Ádám: A legfiatalabbakkal foglalkozó szakembereknek összetett a feladatuk
ĀArra jutott az olimpikon kajakos, hogy egy évig még mindenképpen folytatja a versenyzést
ĀA szám másik magyarja, Matkovics Lili ötödik lett a viadal honlapja szerint
ĀCsütörtökön ünnepli 60. születésnapját a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, olimpiai bajnok kajakos
ĀTokióban is bajnok lett, most megvédte a címét a parakajakos
ĀA 22 fős magyar küldöttség két arany-, négy ezüst- és két bronzéremmel zárta a világbajnokságot
ĀRugonfalvi-Kiss Janka bronzérmes lett
ĀA vb zárónapján sűrű a magyar program, mivel a 15 döntőből csak egyben nincs érdekeltség
ĀA vasárnapi zárónapon 15 döntőt rendeznek, ezek közül 14-ben lesz magyar hajó
ĀKőhalmi Emese fölényes rajt-cél győzelmet aratott a kajak egyesek 1000 méteres versenyében
ĀA magyar szövetség hétfőn hozta nyilvánosságra a Szamarkandban sorra kerülő vb-re utazó csapatot
ĀA kajakos ezúttal szegedi klubtársaival szállt vízre
ĀTótka Sándor: A kosárlabdázó Kobe Bryant gondolatai segítettek
ĀA célban jobban örült a másik duó harmadik helyének, mint a sajátjának
ĀEgy nappal korábban Hajdu Jonatánnal jó kezdés után hatodikként végzett párosban
ĀEzzel megelőzte a sportági örökrangsorban a hatszoros első Kozák Danutát