Mindhárom nottinghami gyilkosság gyanúsítottja ugyanaz a feltételezett elkövető
ĀA nyomozók a nap folyamán a város több helyszínén házkutatásokat tartottak
ĀA nyomozók a nap folyamán a város több helyszínén házkutatásokat tartottak
ĀA budapesti nő és a nyíregyházi háziorvos is megtagadta a vallomást
ĀA gyanúsított nem tett vallomást
ĀAz eljárás idején szabadlábon védekezhet
ĀA rendőrök lakossági bejelentés alapján mentek ki kedden egy 83 éves nő lakására, ahol az asszonyt holtan találták – közölte a police.hu
ĀA gyanúsított 2019-ben kért menedékjogot az országban
ĀAnnyira elképesztő az ügy, hogy a rendőrség a részletekről csak karácsony után tájékoztat
ĀHoltan találták a vasárnapi, tíz halálos áldozatot követelő kanadai tömeges késelés egyik gyanúsítottját, a másikat még keresik
ĀA BRFK közlése szerint hajtóvadászatot indítottak a tettes után, amelynek eredményeként 48 órán belül elfogták az emberöléssel gyanúsítható férfit