Kiadta a külső beavatkozásokról szóló tájékoztatást Románia
ĀPéldátlannak nevezik az eseményeket
ĀPéldátlannak nevezik az eseményeket
ĀA játékot 1974-ben fejlesztette ki Rubik Ernő
ĀInterjú Jovián György Munkácsy-díjas képzőművésszel
ĀBukarestben helyi népszavazást is rendeznek az elnökválasztás első fordulójával egy időben
ĀA legrangosabb román színházi fesztivál programjába 31 hazai produkciót válogattak be
ĀJogvita alakult ki az építkezés lebonyolításának módját illetően
ĀA jelentés szerint a tűz a parlament épületének földszintjén, egy harminc négyzetméteres helyiségben keletkezett
ĀSzijjártó Péter a magyar–azeri–georgiai–román zöldenergia-szállítási partnerségről számolt be
ĀA spanyol kormányfő szombaton Bukarestben a Szocialista Internacionálé (IS) elnökeként érkezett Bukarestben
ĀGyújtópalackkal érkezett a külképviselet épületéhez
ĀPünkösdkor küldetést is kapott az egyház, figyelmeztetett az érsek
ĀA legtöbb céget a kiskereskedelmi szektorban szüntettek meg
ĀRomániával fekete-tengeri NATO-szövetségesként együttműködnek a régió biztonságáért
ĀA mentális-érzelmi állapot fontos, illetve a megfelelő önbizalom is
ĀRövid idő alatt körülbelül húsz beteg vesztette életét egy bukaresti kórházban gyanús körülmények között