Kedd hajnalban befutott a barcelonai célba Fa Nándor és az új–zélandi Conrad Colman a Spirit of Hungaryvel a Barcelona World Race Föld-kerülő vitorlásversenyen. Mint ismert, a mezőny december 31-én rajtolt Barcelonából, és Fa Nándorék hajója sok viszontagságon túljutva érkezett meg most a kikötőbe. A hajós még Barcelonában van, ám felesége, Melczer Irén segítségével interjút adott lapunknak.
– Negyedszer kerülte meg a Földet. Ez a mostani volt a legnehezebb?
– Mielőtt elindultunk, a célba érést fogalmaztam meg elvárásként. Bevallom, akkor még nem gondoltam arra, hogy ilyen keményen meg kell küzdeni érte. Rövidebb időt terveztem, de a nehézségeket nem lehet előre bekalkulálni. Sok gondunk volt az időjárással, a tőkesúllyal, és árboctörés is színesítette utunkat. A lényeg, hogy teljesítettük a távot, és itt vagyunk a célban.
– Ön volt a mezőny legidősebb tagja, míg társa, Conrad Colman a legfiatalabb. Szándékosan döntöttek a nagy korkülönbségű „párválasztás” mellett?
– Kíváncsi voltam, hogy hatvanegy évesen mire vagyok képes. Szerencsére nem volt semmi gond, tíz kilót fogytam az út folyamán, de erősebbnek érzem magam, mint valaha. Ahogy az előbb is mondtam, volt gondunk bőven. Conrad vállsérülése miatt több mint két héten át szinte egyedül vittem a hajót. De ez utólag nem probléma, mert így optimistán nézhetek a jövőbe.
– Volt olyan nap vagy óra, amikor megbánta az egészet, és arra készült, hogy feladja?
– Bizony, voltak nagyon nehéz pillanatok. Talán hibáztunk abban, hogy nem sokkal a rajt előtt bocsátottuk vízre a hajót. A tőkesúllyal volt a legtöbb gond, mert a Horn-fok előtt – ahol teljesen egyedül érzi magát az ember – már összepakoltunk, és bizony közel kerültünk ahhoz, hogy fel kell adnunk a versenyt. És az is megfordult a fejünkben, hogy SMS-ben értesítjük a chilei hatóságokat, vészhelyzetben vagyunk, jöjjenek, segítsenek. Ki volt készítve a mentőmellény, és felkészültünk arra, hogy bármelyik pillanatban el kell hagynunk a hajót.
– Ilyen hosszú úton összezárva, hogyan tudott a társával együttműködni?
– Természetesen voltak nézeteltéréseink, konfliktusaink, de összességében remekül megértettük egymást. Pedig idegenként vágtunk neki a Föld-kerülésnek, és végül megérte a rengeteg fáradozás, hiszen fantasztikus élményekkel lettünk gazdagabbak.
– Nagyon elfáradt?
– Azért vágtam bele a versenybe, mert azt akartam megtudni, ugyanaz vagyok-e, mint aki voltam negyedszázada. Úgy érzem, mentálisan és fizikailag is készen állok a jövő évi Föld-kerülésre, mert azt tervezem, hogy jövőre egyedül indulok a Vendée Globe-on.
– Most hogyan tovább?
– Még maradunk Barcelonában, a hajót itt tudjuk tárolni, és a szükséges javításokat, amelyekből van jó néhány, itt fogom elvégezni. A hónap végén, május elején természetesen hazamegyünk pihenni, de aztán már jövök is vissza, mert ebben az évben még két tengeri versenyen szeretnék indulni, a Rolex Fastnet Race-en és a Transat Jacques Vabre-ön. A hajó bebizonyította, hogy komoly eredményeket lehet vele elérni. Sajnos nem állunk úgy anyagilag, hogy csak szórjuk a pénzt a javításokra, de a hibákat mindenképpen ki kell javítani.
– Akkor ötödszörre is nekivág?
– Igen. Ahogy említettem, úgy tervezem, hogy jövőre szólóban fogok indulni a Vendée Globe-on, mert az sem akármilyen élmény, hogy az elemekkel egyedül veszi fel és vívja meg harcát az ember, hogy aztán a célban ünnepelhessék. Ez motivál.
