Az előző cikkben általában áttekintettük a Tisza völgyének helyzetét és a klímaváltozás okozta problémákat. A Tisza völgyét vízügyi-klímaváltozási szempontból három nagyobb részre lehet felosztani: (1) Felső-Tisza-vidék és Nyírség, (2) Közép-Tisza-vidék és (3) Alsó-Tisza-vidék és Dél-Tiszántúl. Ebben a cikkben az elsővel, a Felső-Tisza vidékével és a Nyírséggel foglalkozunk. A Nyírséget azért kell külön kezelni, mert, mert amíg a Felső-Tisza vidéke mély fekvésű és hagyományosan árvízveszélyes és kötöttebb öntéstalajok jellemzik, a Nyírség magasabban fekszik, homoktalajjal rendelkezik és a talajvízszint változásai miatt különösen érzékeny a kiszáradásra.
A Felső-Tisza vidéke aprófalvas, viszonylag ritkán lakott térség, amelynek jelentős részét a tartós gazdasági és társadalmi hátrányok jellemzik. A térség több megyéhez tartozik, de alapvetően Szabolcs-Szatmár-Bereg megye gazdasági és társadalmi adataival jellemezhető. Eszerint a megye egyike az ország legszegényebb vidékeinek, az egy főre jutó GDP alig több mint az országos átlag fele, a munkanélküliek aránya viszont majdnem az országos átlag kétszerese. E jellemzők miatt a megyéből jelentős az elvándorlás, akik elsősorban a magasabban képzett fiatalokból kerülnek ki.
A térség mezőgazdasága országos összehasonlításban kiemelkedően fontos. A főbb mezőgazdasági ágak a gyümölcstermesztés (különösen alma, szilva, meggy), a gabona- és kukoricatermesztés, valamint az állattenyésztés. Az állattenyésztésen belül a baromfitartás különösen jelentős: 2024-ben az ország tyúkállományának 26%-a a megyében volt.
A legjelentősebb ipari központ Nyíregyháza, ahol elsősorban a gumiabroncsgyártás, a műanyagipar, az élelmiszeripar és az elektronikai ipar játszik fontos szerepet. A város ipara jelentős részben külföldi tőkére és exportra épül; meghatározó vállalatai közé tartozik a francia Michelin és a dán Lego.
A mezőgazdaság nagy súlya miatt a térséget különösen erősen érinti a klímaváltozás. A magasabb hőmérséklet okán nő a párolgási vízigény, így változatlan éves csapadékmennyiség mellett is romolhat a talaj vízmérlege. A csapadék egyre szélsőségesebb időbeli eloszlása károsíthatja a termést, miközben a hosszabb csapadékmentes időszakok vízhiányt okozhatnak. A tavaszi fagyok, a nyári hőhullámok és a változó növényvédelmi kockázatok különösen a gyümölcstermesztést érinthetik. A betakarított gyümölcstermés például az elmúlt másfél évtizedben az egyharmadára esett vissza.
A térség a klímaváltozás következtében fokozatosan kettős vízgazdálkodási kihívással szembesül. A hagyományos árvízveszély nem szűnt meg, de mellé egyre hangsúlyosabban társul a vízhiány. A térség gazdasági és társadalmi adottságai miatt a változásokhoz való alkalmazkodás különösen nehéz. A múltban az árvíz és a belvíz jelentette az egyik legnagyobb termelési kockázatot. A folyószabályozás, a töltések és a belvízcsatornák ezért elsősorban a víz gyors elvezetését szolgálták. A klímaváltozás következtében azonban ez a szemlélet egyre kevésbé elegendő, miközben a térség változatlanul kitett a koncentráltabban jelentkező csapadék okozta árhullámoknak, gondoskodni kell a vízkészletek megőrzéséről, a táj vízháztartása helyreállításáról és a víz tárolásáról és pótlásról is.
A hivatalos vízügyi források alapján a szűkebben vett Felső-Tisza vidékén már több olyan beruházás és intézkedés is megvalósult, illetve folyamatban van, amely a klímaváltozáshoz való alkalmazkodást szolgálja. A legfontosabb változás, hogy a korábban elsősorban árvíz- és belvízvédelemre kialakított rendszereket fokozatosan vízvisszatartásra és aszály elleni védekezésre is használják. Ennek egyik legjelentősebb eredménye a 2022-ben elkészült, mintegy 42 millió köbméter árvízi befogadóképességű Tisza–Túr tározó és a hozzá kapcsolódó vízpótló rendszer. A létesítmény nemcsak az árvízi kockázat csökkentését szolgálja, hanem lehetőséget teremt a holtágak, csatornák és természetközeli területek vízpótlására is. A 2025-ben megindított „Vizet a tájba!” program keretében már sor került mezőgazdasági területek ökológiai célú elárasztására is.
A Tisza–Túr-rendszer esetében különösen fontos műszaki részlet, hogy a felső folyószakaszon a vízpótlás jelentős része csak szivattyúzással oldható meg. A tiszabecsi szivattyútelep energiaellátását napelempark segíti. Ez a vízkivétel költségeinek mérséklését is szolgálja.
A vízügyi igazgatóság 2025-ben további aszályvédelmi beavatkozásokat indított, amelyek között tározók feltöltése, szivattyúállások létesítése és holtágak vízpótlása szerepelt. A Bodrogközben szintén folynak vízvisszatartási és holtág-vízpótlási munkák, míg a határ menti vízgyűjtőkön nemzetközi együttműködés keretében készülnek klímaalkalmazkodási fejlesztések.
A Nyírség helyzete alapvetően különbözik a szűkebben vett Felső-Tisza vidékétől. Míg Szatmár-Beregben és a folyók menti területeken a vízbőség és a vízhiány időbeli váltakozása a meghatározó probléma, a Nyírségben a tartós vízhiány, a talajvízszint süllyedése és a homoktalajok gyenge vízmegtartó képessége jelenti a legnagyobb veszélyt. A Nyírség homokos hordalékkúp-síkság, amelynek jelentős részét jó vízáteresztő, de gyenge víztároló képességű homoktalajok borítják. A csapadékvíz egy része gyorsan beszivárog, a növények gyökérzónája pedig viszonylag hamar kiszáradhat. A melegebb nyarak nagyobb párolgással járnak együtt, ezért ugyanannak a növényzetnek több vízre lehet szüksége.
A legnagyobb gazdasági veszélyt a gyümölcstermesztés bizonytalanná válása jelenti. Egy gabonatermesztő viszonylag gyorsan módosíthatja a vetésszerkezetét, egy gyümölcsös viszont 15–25 évre szóló beruházás. Ha nincs biztosítható vízellátás, az új ültetvény létesítése komoly kockázat. A szárazodás hosszú távon az élelmiszer-feldolgozás alapanyagellátását is veszélyeztetheti.
Az Országos Vízügyi Főigazgatóság gondozásában készül egy megvalósíthatósági tanulmány a Nyírség vízgazdálkodásának fejlesztéséről (EHOP-1.3.0-15-2022-00034 ), amely szerint 3,5 m³/s vízkivételi kapacitás épülne, amely 105 km zárt vízvezetéken keresztül vizet emelne a Tiszából a Nyírség magasan fekvő területeire, ahonnan gravitációs úton jutna el a felhasználókhoz. E mellett 10–15 millió m³ új tározókapacitás építését tervezik és mintegy 260 helyi vízvisszatartásra alkalmas műtárgy épülne.
A klímaváltozáshoz alkalmazkodás megindult, de a vízellátás csak egyik oldala az alkalmazkodásnak, a másik, a mezőgazdaság olyan átalakítása, amely a megváltozott körülmények között is biztosítja egyrészt az ország élelmiszerellátását, másrészt a külkereskedelemben betöltött nettó élelmiszerexportőri szerepét.
Mivel az a terület, amelyet öntöznünk lehet, szükségképpen korlátozott, végig kell gondolnunk, hogy mely növénykultúráknál mi legyen az alkalmazkodás módja. A gyümölcs- és zöldségtermesztésben, a biztonságos vízellátású területeken célszerű az öntözés fejlesztése, hogy a nagyobb hozzáadott értékű kultúrák hosszú távon is fenntarthatók legyenek. A szántóföldi gazdálkodásban a kukorica részleges kiváltása, a megfelelő gabonafajták kiválasztása és a talajnedvesség megőrzése kerülhet előtérbe. A teljes térség szántóföldi öntözése valószínűleg nem lenne reális. A leggyengébb termőképességű homoktalajokon indokolt lehet a jelenlegi szántóföldi művelés felülvizsgálata. Egyes helyeken a szárazságtűrő gyep, a termőhelyhez igazított fásítás vagy más extenzív területhasználat kedvezőbb eredményt adhat. Mint az elmondottakból látható, nincs egyszerű megoldás a jövőbeli beavatkozásoknál számos feltételnek kell megfelelni.
A szerző mérnök-közgazdász
