21:23
Tízgólos magyar siker Románia ellen
ĀA két csapat szombaton, zárt kapuk mögött ismét megmérkőzik egymással.
ĀA két csapat szombaton, zárt kapuk mögött ismét megmérkőzik egymással.
ĀCélja a vámok csökkentése, valamint új piacokhoz nyit hozzáférést
ĀAz erőmű hagyományos és EPR reaktorát is érintette az erős viharfront
ĀHosszan tartó betegség után távozott a Széchenyi-díjas szociológus
ĀA mélyállam bármiáron megakadályozná Nigel Farage hatalomra kerülését
ĀCsak minden hetedik amerikai ellenzi Maduro bíróság elé állítását
ĀNem változtatja meg a gyógyszerek tulajdonságait
ĀA törvényhozás várhatóan a közeljövőben dönt a kérelmekről
ĀA készpénzes visszaélések és az illegális gyakorlatok továbbra is széles körben jelen vannak
ĀEz a felfedezés aláhúzza az emlősök külső fülének mély evolúciós gyökereit
ĀA lengyelek 46 százaléka már ellenzi a keleti szomszédból érkező menekültek befogadását
ĀDonald Trump elnök és nemzetbiztonsági tanácsadói vizsgálják, „hogyan nézne ki egy esetleges vásárlás”
ĀA Tisza Párt szakértője egy újságíró elleni erőszakos fellépés miatt kerül az ügyészség elé