A gyorséttermi csirkeételekről talán még most is van, aki azt hiszi, egészségesebbek, mint a többi húsból készült gyorsétel, pedig erre nincs semmilyen garancia. Ez derül ki a netflix A nagy csirke-összeesküvés című dokumentumfilmjéből, amelyben egy angol humorista 28 nap alatt 84 csirkés ételt fogyaszt el, és közben megtudjuk, hogy évente 76 milliárd csirkét vágnak le a világon, négy nagy csirkelánc uralja a világpiacot, amelyek a keltetéstől a bolti értékesítésig mindent kézben tartanak, de milyen iszonyú az ára a több milliárdos bevételnek.
Persze az is kérdés, Morgan Spurlock 2003-as Super Size Me című dokumentumfilmje és 2017-es Holly Chickenje után van-e még mit mondani a gyorséttermi csirkeételekről? Érdemes-e, hogy még egy híresség kikészítse az egészségét a kamerák előtt, így bizonyítva, a gyorséttermi ételek rendszeres fogyasztása krónikus betegségekhez vezethet?
Nagyon is van értelme, bár Spurlock filmjeinek nagy volt a visszhangja úgy a filmes, mint a gasztronómiai világban, de azóta még több a csirkés étteremlánc, és még több ember falja úgy a csirkés szendvicseket, hogy nem tudja,mit eszik, vagy ami még ijesztőbb, nincs is lehetősége arra, hogy mást meg tudjon fizetni.
Mo Gilligan 37 éves londoni afro-angol stand-upos humorista vállalkozott arra, hogy 28 napon át reggel, délben, este kizárólag ’olajban sült csirkét’ eszik, figyeli a testi-lelki tüneteket, és közben kinyomozza, miért additív a gyorséttermi csirke. Mitől annyira finom, és miért kívánja meg újra és újra. Mit tesznek bele, és mi hiányzik belőle. Hol és milyen körülmények közt tartják ezeket az állatokat az Egyesült Államokban.
Hogyan igyekeznek már gyerekkorukban rászoktatni a szegényebbeket a gyorséttermi csirkére, és miként érik el, hogy bizonyos városrészekben más ételhez ne jussanak.
Az egészségügyi adatok riasztóak: a gyerekek tíz százaléka már produkálja az ultrafeldolgozott ételfüggőségre jellemző tüneteket, 36 százalékuk már most elhízott. A forgatás éve az első olyan esztendő, amikor a világon több túlsúlyos gyereket tartanak nyilván, mint ahány éhezőt.
Annál érthetetlenebb, hogy ezt a dokumentumfilmet csak 16 éven felülieknek ajánlják.
Valójában itt persze nem a klasszikus sült csirkéről van szó, hanem különféle összetételű panírokban megforgatott csirkemell-szeletekről, csirkeszárnyakról és csirkehúspépből készült falatkákról, amelyeket bő forró olajban sütnek ki, olajban sült krumplival és/vagy zsemlével, néhány darabka zöldséggel és szószokkal tálalnak.
Ezt az ételt egészségesebbnek tüntetik fel, mint a sertést vagy a vörös húsokat, miközben tele van tömve megdöbbentő adalékanyagokkal, a műsor készítői olyan vegyületet is találtak, amit síkosítóként használnak a gumióvszerben, egy másikat pedig a gyurma gyártásához használják. És ez nem is minden, hiszen olyan természetes és nem természetes adalékanyagok is belekerülnek a csirkés fogásokba, amiket az Egyesült Államokban fel sem kell tüntetni.
A Popeyes nevű hálózat egyik csirkés terméke 142 összetevőt tartalmaz. A New Orleansban alapított cég szenvicseit sokan kedvelik: egyik új szendvicsének hírére Los Angelesben két autót törtek össze az új falatokért furakodók, Marylandban pedig megöltek egy embert, aki nem állt be a sorba.
Az olyan csirkeláncok, mint például a KFC, a Popeyes vagy a Chick-File – a McDonald’s is idetartozik, mivel ugyanannyi csirkés terméket ad el, mint amennyi marhásat - nagyon sokat foglalkoznak azzal, hogy a második világháború utáni csirkecsata óta az amúgy teljesen íztelenné tenyésztett csirkehúsnak ellenállhatatlan ízeket adjanak. Például egy több diplomás vegyészmérnök személyében roppantási szakemberük is alkalmaztak, aki azt dekázta ki, hogy mi az a reccsenési hangtartomány, az a frekvencia, aminek senki nem tud ellenállni.
A Tik-Tokon és más közösségi oldalakon az emberek táncolnak a csirkés helyeken, vagy éppen iskolai osztály sorakozik előttük. Sztárok is kampányolnak a csirkés éttermeknek, így sokan azt hiszik, hogy ezek menő helyek, és szerencsére még olcsók is.
Mo Gilligan maga is annyira rajongott korábban a csirkés ételekért, hogy a hangját adta a Nando’s étteremlánc és a McDonald’s reklámjához, most meg elképedve hallgatja, és saját magán is tapasztalja, mit okoz ezeknek az ételeknek a rendszeres fogyasztása. A kísérlet elején már tönkremegy az emésztése, a közepe felé nagyobb pólót kell vennie, majd jön a depresszió, magányérzés, beszűkült tudatállapot. De a magas vérnyomás és a cukorbetegség is a lehetséges és gyakori tünetek közt szerepel.
És még csak ekkor indul Mo Arkansasba, hogy megtudja, milyen körülmények közt tartják a csirkéket, miért nincsen semmilyen ízük, és miért nem mehet be senki külsős egyetlen helyi csirkegyár területére sem. Meg persze hogy bánnak a csirkegyári dolgozókkal, és miféle környezetszennyezést okozhat egy olyan csirkegyár, ahol évente több százmillió baromfit dolgoznak fel.
Mo elkalauzol minket az étel-sivatagok tájaira is, ahol kilométereken át egymás után sorakoznak a csirkés éttermek, és ugyan léteznek boltok is, de azokban csak chipset és kólát árulnak, zöldséget, gyümölcsöt nem. Mo meggyőződése, hogy ez nem véletlen, hanem azoknak az embereknek, akik itt élnek, ezt szánják a döntéshozók, vagyis nagyjából 16 évvel rövidebb élettartamot, mint ameddig sokkal jobb ételeken élhetnek máshol az emberek.
De persze arról, amit gyerekkorában megszokott az ember, nehéz lemondani, Mo sem tett csirke-nem-evési fogadalmat, bár a kísérlet után hat hónappal még mindig nem volt a szervezete a régi. A tanulságot sem ő fogalmazza meg arról, hogy kevesebb húst kellene ennünk, hogy ne együk meg azt, amiben nem értjük, hogy mi van, hogy mindenkinek joga van az egészséges táplálékhoz, és így tovább, hanem a film szakértői, meg persze mi, a nézők, akik a saját életünk szakértői kell, hogy legyünk, amíg még nem késő.
A nagy csirke-összeesküvés – Big Chick: A Fast Food Conspiracy – 2026
Angol-amerikai dokumentumfilm – 96’
Rendezte: Liane Stewart
8/10
