Az első Enola Holmes-film 2020-ban, a covid idején robbant be, és pimaszságával, önironikus humorával felvidította a bolygó járványban elcsigázott népét. Nancy Springer alapvetően neoviktoriánus-feminista ifjúsági detektívregényeknek az Enola Holmes-könyveket, de a felnőttek is megszerették, a szemtelen, a bezártság elől ügyesen bujkáló kislány (Milli Bobby Brown) és bátyja (Henry Cavill) kettősét. Még 2022-ben is tudtunk örülni a folytatásnak, de 2026-ban már egészen más lelkületű közönség elé került a film, és az Enola Holmes3 sem marad az, ami volt.
Pontosabban, ami maradt, azt már részben átvették, lemásolták, felülírták más filmekben, vagyis többet kellett volna rálapátolni a meglevőre, és ami maradhatott volna, azt meg nem kellett volna átvariálni.
Nem született nézhetetlen produkció, még mindig jobb, mint egy némely túlnyújtott nem igazán mélyenszántó netflixes sorozat, csak éppen azt a jó magasra tett lécet most nem sikerült átugrani.
A történet viszonylag kiszámítható: Milli Bobby Brown, akit a Stranger Things évadaiban ismert meg a világ, felnőtt, és felnőtt vele a szerepe, Enola is, akit már nem üldöznek a bátyjai, hogy bentlakásos iskolába dugják, hanem nyomozóirodát működtet, és közben egyre közelebb kerül az ifjú Lord Tewkesburyhez (Louis Partridge), aki meg is kéri a kezét.
Enola számára az a kérdés, hogy megházasodjon-e, és hogy eldobja-e a Holmes nevet. Látszólag ez nem olyan nagy probléma, és nem szoktunk őszintén beszélni erről egy olyan világban, ahol az emberek szégyellik, hogy érzéseik vannak, de valójában nagyon sok emberben annyira erős a családi kötődés érzése, hogy sohasem tud igazán új családot alapítani, vagy betagozódni egy másik családba. Pont ezért illik ez a téma az Enola Holmes-ba. Csak valahogy nem sikerül élethalál-kérdéssé tenni, aminek az egyik oka az, hogy a filmben nincs hozzá részletgazdag történelmi és érzelmi háttér.
Például nem ártott volna tisztázni, hogy a lányokat a régi időkben kétféleképpen nevelték. A szép és kelendőnek tartott lányokat feleségnek, a nem szépnek tartott lányokat meg „okosnak”, diplomát és/vagy szakmát adtak a kezükbe, hogy el tudják tartani magukat, ha nincs, aki feleségül vegye őket. Enola kilóg ebből a sorból: őt nem a várható vénlánysága miatt tanította meg az anyja ( Helena Bonham-Carter) az önállóságra, hanem mert ebben hitt, és mert anarchista természete miatt nem tudott a kislány mellett maradni.
Így azonban nem csoda, hogy Enolában világok forognak, amikor megkéri a kezét az ifjú és jóravaló lord, hiszen a lány sosem készült feleségnek, sokkal inkább detektívnek. Ahogy korábban a bátyjai, most az esküvő elől is menekül. A Holmes név számára olyasmi, mint egy pajzs vagy páncél, ami eddig megvédte a legvadabb kalandjai közepette is, hogy dobja el most?
Csakhogy nincsen olyan szépen megágyazva mindezeknek az érzéseknek és gondolatoknak, ahogy egy Bridgerton-filmben szokták ezt megoldani. Nem is nagyon lehet, hiszen a Holmes-ok világa nem annyira érzelmes, mint amennyire inkább kemény: folyton nyomozni vagy menekülni vagy pofozkodni kell benne, és ezt páncélos lelki üzemmódot nem lehet pikk-pakk lerobbantani, mert hiteltelen lesz.
Miután ezt a szálat nem sikerült szépen, finoman, aprólékosan megszőni, és így nem tudtunk kellően belemerülni a témába, már azzal jönnek az alkotók, hogy igen, izgalmas dolog ez az esküvő, de van fontosabb is, mert Sherlockot elrabolták, fogva tartják, talán meg is ölik.
Henry Cavillt valami sötét pincében látjuk sínylődni elég rövidke snitteken, és lassan-lassan kiderül, az alkotók nincsenek tisztában azzal, hogy a nézők milyen mértékű Henry Cavill-elvonásban szenvednek a Vaják Cavill-mentes évada óta. Talán azt sem tudják, hogy sokan az előző Enolákat is Henry Cavill miatt nézték meg, és most sem nagyon érdekli őket, hogy miért ég a kastély a hegyen, vagy, hogy kik honnan lopták el a mesés aranykincset, és kikre kenték az egészet, ha nincs elég a Cavill a filmben.
Cavill egyébként nem csak azért kell az Enola Holmes-filmekbe, mert a jóllakott napközis mosolyával meg az egész lényével kifejez valamit, ami a mai embernek fontos és értékes, hanem mert Milli Bobby Brown is azokban a jelentekben a legjobb, akkor van egyensúly és erő a képkockákon, amikor együtt látjuk őket. Ez a drága egyensúly borult azzal, hogy a jóravaló, de mégis sokkal kevésbé intenzív vikomtocska jókora teret kapott a történetben, míg Sherlock (joggal) mérgelődve háttérbe szorult.
2020-ban Helena Bonham Carter anarchista nőfigurája nagyon izgalmas és friss volt, az abszurd humorával, spontaneitásával, öniróniájával együtt, csakhogy azóta számos hasonlóan kaotikus és karakteres, természeti csapásszerű filmes nőalakkal gazdagodtunk, sőt még elképesztő boszorkányokkal is. A sort 2021-ben Emma Stone Szörnyellája nyitotta, és aztán ott volt 2024-ben a Wicked két boszorkánya: Ariana Grande és Cynthia Eryvo, majd az Egyik csata a másik után (2025)című film anarchista felesége: Teyana Taylor.
Válaszképpen az Enola Holmes előrántotta Moriartyt (Sharon Duncan-Browster), aki ebben a filmben egy afroamerikai szabadságharcosnő, egy dühöngő Földanya-reprezentáns. Sok más filmben tudnánk örülni neki, értjük azt is, hogy miért kell egy ilyen alak a történelmi Máltára, de a történetből alaposan kilóg, borítja az egyensúlyt, és nem nagyon vesszük meg, hogy ő az a Moriarty, akit a korábbi Holmes történetekben megismertünk. Lélektanilag sem stimmel különösebben.
Mr. Watson (Himesh Patel), akit indiai színész alakít, mintha valahonnan kívülről keveredne ide, és nem a Holmes-történetek nélkülözhetetlen alakja lenne. Sherlock és Enola bátyját, Mycroftot pedig éppen csak megemlítik a szereplők a filmben, ami szintén a billegéshez járul hozzá.
Úgy tűnik, a netflix a Vaják negyedik évada és az Enola Holmes esetében is ugyanabba bukott bele. Henry Cawill, aki a Vaják játék és a regények nagy rajongója, nem csak Superman és más filmszerepek miatt nem játszott a negyedik évadban, hanem azért sem, mert az alkotók jelentősen el akartak térni a regénybeli folytatástól. Az új Vaják (Liam Hemsworth) megváltozik, lepuhul, a karakterének pont azt a részét veszti el, ami miatt mindig történik vele valami, és érdemes őt figyelni.
Enola is kemény, gyakran magányos hős, aki ha megindul, gondolkozni és cselekedni kezd, akkor ott kő kövön nem marad, mivel messzebbre és mélyebbre lát mindenféle értelemben, és soha nem habozik, hogy lebontsa azt, ami az igazság és a védelem útjában áll. Persze, hogy magányos, persze, hogy vannak sebei mindenféle értelemben, de talán korai, hogy leálljon, talán még most nem a tengerparti idill az ő igazi sorsa.
A széria első két részét Jack Thorne írta és Harry Bradbeer rendezte. Az Enola Holmes3-at Nancy Springer és Jack Thorne írta, Philip Baronchini rendezte, és nagyon úgy tűnik, hogy a rendezőváltás sem tett jót a filmnek.
De ne felejtsük el azt sem, hogy Nancy Springer alapvetően ifjúsági regényeknek szánta az Enola Holmes-szériát, és mi felnőttek csak a másodlagos közönség vagyunk. Egy ma élő fiatalnak talán tényleg az az igazsága, hogy inkább ne legyen újabb és újabb vad történetek hőse, hanem családja, szerettei várják otthon, mint ahogy a Bridgerton-filmekben a viktoriánus hősöket.
Enola Holmes3 -2026
Angol-amerikai akció-krimi -105 perc
5/10
