Az amerikai hírszerzés kongresszusi tájékoztatója szerint Rijád nyitva hagyta a kiskaput saját nukleáris fegyverprogramjának kifejlesztése előtt. Bár a Washington és Szaúd-Arábia között létrejött megállapodás hivatalosan a békés célú atomenergia-felhasználást célozza, szakértők és demokrata törvényhozók egy közel-keleti fegyverkezési versenytől tartanak.
A The Washington Post értesülései szerint az amerikai hírszerző ügynökségek egy olyan jelentést nyújtottak be a törvényhozásnak, amely alapján Szaúd-Arábia egyáltalán nem zárja ki egy saját atomfegyverprogram elindításának lehetőségét. Bár az Egyesült Államok korábban megállapodást kötött Rijáddal a polgári célú atomenergia fejlesztéséről, washingtoni tisztviselők most attól tartanak, hogy a paktum katonai célú felhasználáshoz vezethet, felborítva a Közel-Kelet amúgy is törékeny egyensúlyát.
A lap beszámolója szerint az atomalku lehetővé teszi, hogy amerikai vállalatok több tízmilliárd dollár értékű energetikai projekteket indítsanak a szaúdi királyságban. A szerződés kezdetben ugyan 5 százalékban maximalizálja a szaúdi urándúsítás szintjét, ám további kutatások és egy újabb írásbeli megállapodás nyomán ez a határ 20 százalékra is emelhető. Szakértők szerint ez a küszöbérték már kritikus, hiszen a 20 százalékosra dúsított uránt viszonylag rövid idő alatt fegyverminőségűvé lehet finomítani. A lehetőséget egyre több demokrata törvényhozó tartja aggályosnak, mivel a megengedőbb dúsítási szint megteremtheti a hasadóanyagok katonai felhasználásának feltételeit.
Hiányos nemzetközi ellenőrzés
További komoly aggodalomra ad okot a nemzetközi ellenőrzés lazább keretrendszere. A paktum ugyanis nem kötelezi Rijádot a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) úgynevezett „kiegészítő jegyzőkönyvének” aláírására. Ez a protokoll írná elő, hogy a szervezet ellenőrei a nukleáris fűtőanyag-ciklus minden egyes szakaszához és a kutatólétesítményekhez is korlátlan hozzáférést kapjanak. A dokumentum hiányában a fegyverzetellenőrök attól tartanak, a NAÜ nem tudja majd garantálni, hogy Szaúd-Arábia nem végez titkos fegyverfejlesztést a be nem jelentett telephelyein.
Trump vétójoga és a hivatalos reakciók
A kétoldalú megállapodás jelenleg egy 90 napos kongresszusi felülvizsgálati szakaszban van. A törvényhozóknak lehetőségük van blokkolni a paktumot egy erre vonatkozó jogszabály elfogadásával, amennyiben ehhez elegendő szavazatot gyűjtenek. Kétharmados többség hiányában azonban Donald Trump amerikai elnök megvétózhatja a tiltó határozatot, így az alku az eredeti formájában léphetne érvénybe.
A szaúdi kormány közvetlenül nem kívánta kommentálni az értesüléseket, de a lap figyelmébe ajánlották Abdel-Azíz bin Szalmán energiaügyi miniszter egy korábbi nyilatkozatát. A tárcavezető ebben leszögezte: a szaúdi atomprogram „békés jellegű” marad, és azt a „legmagasabb szintű felelősségvállalás és átláthatóság” mellett hajtják végre. Az amerikai külügyminisztérium szintén reagált a felmerült aggályokra, egyértelműsítve: az Egyesült Államok „nem támogatja, és a jövőben sem fogja támogatni egy szaúd-arábiai atomfegyverprogram létrehozását”.
Észak-Korea is növeli a nukleáris tétet
A globális nukleáris fegyverkezési aggodalmakhoz kapcsolódik az a friss fejlemény is, miszerint Észak-Korea bejelentette: a térségben zajló, amerikai vezetésű hadgyakorlatok csak megerősítik Phenjant abban az elhatározásában, hogy tovább bővítse nukleáris arzenálját, „védelmi képességeinek fokozása” érdekében. A becslések szerint az észak-koreai rezsim jelenleg mintegy 60 bevetésre kész nukleáris robbanófejjel rendelkezik, ami a 2022-es adatokhoz képest a készletek megháromszorozódását jelenti.







