Kultúra
Trükkös rablás és csipkefinom erotika Sevillában
Filmkritika a Berlin és A hermelines hölgy című spanyol minisorozatról

Berlin (Pedro Alonso) még A nagy pénzrablás idején (2017) kapta a tolvaj nevét, amit azóta is megőrzött, és immár saját stábbal tevékenykedik a bűn, a kincsek és a luxus, meg persze az érzelmek világában.
A Berlin-évadok érzelmesebbek, szertelenebbek, mint A nagy pénzrablás évadai voltak, de manapság éppen erre van szükség, szabadságra és szerelemre, illetve a férfi és nő energiák, meg a szív és az ész egyensúlyára, ami szokatlan lehet sokaknak, másoknak meg egyszerűen csak pont ez kell, és kész.
Nagy hiánycikk manapság az élettapasztalat, az életfilozófia is. De Berlin bőséggel ontja a szellemi kincseket is, miközben a sorozatban folyamatosan olyan összegek cserélnek gazdát, amik a hétköznapi ember számára elképzelhetetlenek.
Az első Berlin-évad azzal ért véget, hogy a férfi hiába rabolta el a legrégibb arisztokrata családok legértékesebb nyakékeit, de rengeteg pénzt veszített azzal, hogy a szerelmének – Camille-nak (Samantha Siquieros) – fájdalomdíjat fizetett, így újra rabolnia kell.
Damiánnal (Tristán Ulloa) – aki civilben kvantummechanika professzor – éppen ötletelnek az új széria elején, hogy mi legyen a következő rablás, amikor Sevilla hercege (José Luis Garcia- Pérez) úgy felbosszantja Berlint, hogy már nem is kérdés, kit kellene jó alaposan megkopasztani.
Terve a hercegnek is van: azért csalogatja magához Berlinéket, mert fáj a foga da Vinci Hermelines hölgyére, és rá akarja venni a csapatot, hogy lopják el neki.
Berlinék nem szeretnek félmunkát végezni. Az előző évadban sem csak a nyakékeket vitték el, ezzel börtönbe juttatva az ékszerkereskedő Polignacot, hanem Berlin elszerette a gőgös gazdag ember feleségét, Camille-t is. Genovéva hercegnő (Marta Nieto) sem ússza meg a bűnözőromantikát, de el sem hinnénk, ki lesz majd a szerelme a csapatból.
Tény, hogy a sorozat sokkal többet foglalkozik a szerelemmel, mint például a vérontással, lövöldözéssel, rombolással.
A korábbi romantikus filmekhez képest pedig az a nagy különbség, hogy az alkotók nem tekintik tudottnak sem azt, hogy mi a szerelem, sem azt, hogy két ember miért vonzódik egymáshoz, és miképpen küzdenek egymásért, vagy vallanak kudarcot, hanem mindent alaposan megvizsgálnak, és mindent alaposan végiggondolnak, amit csak tudnak erről.
Például hogyan lehet például egy pár a 36 éves villamosmérnök hölgy, aki közben régész is (Michelle Jenner), és a falu bikája típusú 24 éves bulikirály (Joel Sanchez)? Miért szerette annyira Berlin a 44 éves középiskolai tanárnőjét, és aztán miképpen habarodott bele az andalúz zsebtolvajnőbe, akivel szakmai és minden egyéb módon udvarolnak egymásnak?
Megtudjuk azt is, mit tegyünk, ha a szerelmünk egészen más társadalmi réteghez tartozik, és más körökben forog, mint mi. Miközben szövődik a gigantikus rablások terve, a legmodernebb technika, fizika és kémia, informatika eredményeit alkalmazva, rengeteg olyan információt, élettapasztalatot kapunk, amik segítenek eligazodni a kapcsolatok világában, és ez is hiánycikk manapság. Nehéz ismerkedni, nehéz hasznos tapasztalatokat szerezni.
A film erotikája is különleges. Teljesen meztelen embert egyetlen egyszer láthatunk, méghozzá az utolsó részben, de ott is gyógyulás céljából ruhátlankodik. Az erotika gyakran a szavakban, a narrátor képzeletében nyilvánul meg, vagy éppen csak egy test részletét látjuk, például egy szőrös férfimellkast, ami már nem olyan nagyon üde, de látjuk azt is, hogy a vállak még izmosak, és ez a férfi még tetszhet valakinek.
Keilát, a Berlin-csapat női agytrösztjét, aki nagyon szép, és sportosan csinos alakú, ámde sután öltözködik, borzasztó bagoly-szemüveget hord, néha követi a kamera, hogy megmutassa, milyen izmos a lába, vagy hogyan domborodik a feneke, és akkor is poétikusan szép, ha ő ezt nem vállalja.
Rengetegszer kezeket látunk, férfi és női kezeket, vagy lábszárakat, néha dekoltázsokat, hátakat, fénylő bőrt, gyönyörű csipke neglizsében is csak egyedül Genovéva hercegnőt, de soha semmi túlzást, mégis, vagy épp ezért csupa izgalom a film ebben az értelemben is. Az üzenet olyasmi, hogy mindenki vonzó lehet a maga nemében, és mindenki attól szép, hogy valaki szereti, és vágyik rá.
Nem csak az érdekli az alkotókat, hogy a nyolc rész során minél szellemesebbek, attraktívabbak legyenek a rablások, és Houdinihez méltóak a szabadulások, hanem azt a kérdést is felteszik, hogy manapság mi a luxus az életben, mi az, amiért ezek az emberek az életüket és a szabadságukat is kockáztatják?
Kinek mi a luxus? Van, akinek az, ha magának rejtegeti a világ legjelentősebb festményeit, velük alszik,és a képeit csókolgatja a felesége helyett, de van, akinek az, ha felvállalja a közvélekedés szerint hozzá nem illő szerelmét, vagy ha nagyvonalú gesztusokat tesz, mert megteheti, és így tovább.
A színészi alakításokra sem lehet panaszunk: Berlin egyszerre tipikus kasszafúró, börtöntöltelék és kifogástalan megjelenésű lovagias úriember, igazi karizmatikus vezető, olyan ember, aki minden közegben otthonosan mozog, mindig tudja, mit kell mondani, csodás barát és szerető, de azt például még nem tudhatjuk, hogy milyen férj lesz belőle.
Damián, a szemüveges professzor begyepesedett figurának látszik, de a film alkotói megmutatják, milyen egy ilyen figura közelről, milyen, ha nem hallgat, ha nem lép hátra, ha nem csak a külsejét és az óvatoskodását látjuk, hanem azt, hogy mire képes.
Tüzes andalúz nőkben sincs hiány: Kandela (Inma Cuesta) nem csak a pénztárcákkal bánik jól, hanem az érzelmekkel is, Cameron (Begona Vargas) pedig egy olyan fiatal nőt állít elénk, aki vonzó és bátor, de egy életveszélyes világban még azt sem tudja, hogy mit nem tud, viszont nem hallgat senkire.
Ha kell mégis valami csomót keresni a kákán, és megfogalmazni valamilyen hibát, kicsit talán túl sokszor énekelnek szándékosan hamisan a filmben, konkrétan minden egyes részben, hol részegek, hol túl izgatottak, és azért szól hamisan az ének, ráadásul néha kínosan hosszan, illetve Keila karaktere túl sokat meresztgeti a szemét, ami ebben a formában már nem humoros, nem is életszerű, szinte ijesztő, és kilóg vele a többi, életszerűbb alakítás mellől.
A történet néha lassú, de legalább van időnk befogadni a hangulatokat, a látványt, gonddal formált mondatokat, és még így is sok a nem kiszámítható csavar a történetben, az utolsó beékelődik a vége főcímbe, ezért érdemes kivárni.
Mire a végére jutunk, már azt is tudjuk, hogy legközelebb Berlin és Damián mit fog kirabolni, hiszen meg is egyeznek ebben, és el is nevezik svindlertojásnak.
Berlin és A hermelines hölgy – Berlín y la dáma del armino – Berlin and the Lady with Ermine 2026
Spanyol minisorozat – 49’ részenként
Rendezte: Albert Pinto és David Barrocal
9/10
