Így, az ünnepek tájékán, ha felkerekedünk, és családunkkal sétára indulunk, a Bartók Béla úti galériák és műhelyek kirakatkiállításai között biztosan megakad a szemünk a 46-os szám rózsaszín karácsonyfáján. De menjünk is be az Arnoldóba, a modern magyar képzőművészet egyik legkedveltebb, legkülönlegesebb alkotója, a rézkarc megújítója, Gross Arnold emlékére működtetett kávézó-képkereskedés-galériába.
A kis ékszerdoboz a valóságba való tökéletes kiterjesztése Gross szívalakú virágokkal, angyalokkal, vonatokkal, törpékkel és babákkal ékesített, színes tündérvilágának, Szentkuthy Miklós által karácsonyfaopusnak titulált életművének.
Ahogy belépünk a művész fia, Gross András és felesége által működtetett Arnoldóba, Indián, a pinty köszönt minket, aki még emlékszik a mesterre. A keretezett és lapozható csodavilág mellett most két nagy diorámát is láthatunk, amelyek eddig egy budai hotelben voltak elzárva a nagyközönség elől. Ki tudja, talán nem is érezték valami jól magukat az újabban már a szárnyas lábú istenről elnevezett, panelből összerakott szállodában. Itt, az Arnoldóban, Gross más mesés műveinek a társaságában viszont egy időre megtalálták a jó helyüket.
A bejárat mellett jobbról a Nyáron törpéket hoztak a gólyák című, Rékassy Csabával, a régimódi, Dürer nyomdokain haladó rézmetszővel együtt 1982-ben készített dioráma állít meg felnőttet és gyereket. Központi része egy a fonyódi partról olajjal festett látvány a távoli Badacsonnyal és Szigligettel. Ám nem tájkép ez, hanem többek között az amerikai vasútmodellező cég, a Preiser figuráit is felhasználó mesevilágra nyíló nagy ablak. Ennek kerete Rékassy fából épített, díszes kulisszaváza, aminek alsó részén egy háromosztatú ablakon beláthatunk egy figurákkal telerakott, polgári miliőt mutató szobába. Felette, a fonyódi parton festett meseházak állnak kis jelenetekkel, apró ón- és porcelánfigurákkal. A házak felett pedig gólyák köröznek, távolabb, Szigliget felé léghajó lebeg.
Vele szemben pedig ott a Kertvárosi álom című dioráma, amelynek szintén egy olajkép a lelke. Egy kupolás, nagy tündérpalota, előterében Gross csodavilágával. Felette ovális ezüstös keretben különleges csipke, kétoldalt pedig még tizenegy kisebb akvarellel színezett rézkarc a mestertől. A jólesőn hosszas tanulmányozást, felfedezést igénylő mű ugyancsak az 1982-es esztendő „termése”.
Valóban jó is előtte ácsorogni, ilyenkor arra gondol az ember, hogyan szorulhatott ennyi szépség, finomság és mese az alkotójába, aki 1929-ben, Tordán születve ízelítőt kaphatott a kemény román világból, aztán kamaszként Nagyváradon a világháború rettenetéből, majd tarisznyájával és rajzaival, egy Bogdán nevű szobafestő társaságában 1947-ben Magyarországra gyalogolva, nemsokára a vörös diktatúrából is. Harminchét forintja volt az induláshoz, de nem ijedt meg. Ott volt neki hátteréül a vadszőlővel futtatott tordai ház és tünderkertje, a titkokkal teli hasadék. „Nem baj, ha valami szép” – mondogatta otthon Gross Károly, a táj- és szentképfestő, rajztanár apa, Arnold pedig hallgatott rá a mi szerencsénkre.
A szomorú jelenből kiszakító varázslatos csodavilágára vevő volt az ötvenes évek közönsége is. A pasztellszínekben úszó kedves munkái, színes rézkarcai egészen pontosan a Kilátás a szigligeti várhegyről című, már 1955-ben meghozták számára a Munkácsy-díjat. Ezt a díjat 1967-ben újra megkapta, 1995-ben pedig Kossuth-díjjal, majd 2014-ben a Nemzet Művésze címmmel ismerték el.
A legkedvesebb ajándék a grafikus számára mégis az Arnoldo volt, amelyet még nem sokkal a halála előtt megnyithatott. A galéria-kávézó nevét egy itáliai, római emlék hozta. Gross Arnold szívesen üldögélt a Spanyol lépcső melletti Caffe Greco asztalainál, ahol a tulaj gyűjtötte rézkarcait, a pincérek pedig Arnoldónak szólították. A kedves kis Bartók Béla úti galériában időről időre rendeznek grafikai tárlatokat a Gross és a hozzá időben és lélekben is közel álló művészek munkáiból.
Ám a szeretet vidám szürrealizmusára felépített óriási Gross életműnek csak egy-egy színes szelete villantható fel a pici galériában. Éppen ezért rendeztek tavaly ilyenkor nagy tematikus tárlatot a Széphárom Közösségi Térben, megemlékezve a művész kilencvenedik születésnapjáról és halálának ötödik évfordulójáról. Ezen többek közt látható volt a fentebb említett két dioráma is, olyan kuriózumok mellett, mint például Gross korai tájképei, könyvillusztrációi és több művének fázislenyomatai, nem beszélve kedves vonatairól.
Tavasszal Miskolcon nyílt volna meg az utazásra indult kiállítás, amikor berobbant a pandémia, de szerencsénkre a tárlathoz kapcsolódva kiadtak egy remek, gazdag albumot A művészet kertje – Gross Arnold művészete címmel. A több mint kétszáz oldalas, nagyon gondosan szerkesztett kiadvány egyszerre monográfia és képgyűjtemény: bevezetőül Feledy Balázs művészetkritikus-szakíró gondolatait olvashatjuk Gross Arnoldról, majd Gross András nagyon személyes visszaemlékezését édesapjáról, amely ugyanakkor a kötet szerkesztési ívére is választ ad. Ezt követi Révész Emese művészettörténész értő és értető tanulmánya, amelyben a tordai indulástól kezdve veszi végig Gross pályáját, feltárva az összefüggéseket, a hogyanokat és miérteket, a legfontosabb motívumokra koncentrálva. A tudományos igényű munkát színesítik a művek és elemzésük, valamint olyan érdekes, soha nem látott dokumentumok, mint Gross Arnold születési anyakönyvi kivonata, családi fényképek vagy éppen archív felvételek, például az a fotó, amelyen Pilinszky János és Kondor Béla vendégeskedik a művész lakásán. A kötet legnagyobb kincse a képtár (az irodalomjegyzék mellett), amely tökéletes reprodukcióival és az itt-ott kinagyított részletekkel megadja a lehetőséget az olvasónak, hogy elmerüljön az apró figurákkal telis-tele „zsúfolt”, vidám tündérkertben.
A legpontosabb forrás mindazonáltal a művész maga, éppen ezért nagyon sok idézetet olvashatunk magától Grosstól, különböző interjúkból és nyilatkozatokból válogatva. „Az a célom, hogy örömet okozzak. Az a célom, hogy boldog legyen, aki a képemet nézi” – mondja egy helyütt, majd Révész kiemeléseinek hála eljutunk az ars poeticáig: „Az ember tudjuk, csak egy porszem a világmindenségben. De ahogy a porszemen átvilágít a nap, megcsillan a napsugár, úgy az emberen is átfénylik az egész világmindenség.” Hagyjuk, hogy rajtunk is átfénylődjön ez a Gross Arnold által megálmodott, játékokkal, angyalokkal, karácsonyfákkal tarkított, mosolygó világmindenség.
