
Tovább nyomulnak az oroszok
ĀA védelmi minisztérium közlése szerint újabb donyecki település került orosz ellenőrzés alá

ĀA védelmi minisztérium közlése szerint újabb donyecki település került orosz ellenőrzés alá

ĀA hírt a svájci külügyminisztérium is megerősítette

ĀEgyesek árulásként, mások merő racionalitásként látják Donald Trump és Vlagyimir Putyin beszélgetését

ĀA Szövetségi Biztonsági Szolgálat jelentése szerint egy vasútállomáson akartak robbantani

ĀA megállapodás végrehajtását feltételhez kötötte a terrorszervezet

ĀA volt államfő provokációnak és bűncselekménynek nevezte az ellene elrendelt intézkedéseket

ĀA héten ez már a második ilyen merénylet volt Afganisztánban

ĀKijelentette, hogy megérti Oroszország álláspontját a kérdésben

ĀAz ukrán vezetők nem tagadták a magyar kormány elleni akciót
ĀNem lát más megoldást
ĀMegreformálná a konfliktust az amerikai elnök
ĀKitartanak az elképzelésük mellett
ĀUkrajna egyedül nem vágott volna bele a három térségbeli ország kormányának egyidejű megbuktatásának kalandjába
ĀMár csütörtökön őrizetbe vehetik államárulás vádjával
ĀElvesznek mindent, ami mozdítható
ĀNem tetszett neki a két vezető beszélgetése
ĀDonald Trump elmondta elméletét
ĀMás a helyzet, mint Joe Bidennel
ĀA héten várhatóan számos magas rangú amerikai tisztségviselő látogat Európába
ĀHamarosan tájékoztatják az ukrán elnököt a hírről
Ā„Tudják, mi történik? Ukrajna nélkül Európa meg lesz szállva"