Donald Trump és Benjamin Netanjahu kapcsolata jelenleg egyszerre nagyon szoros stratégiai szövetség és egyre nehezebb személyes-politikai viszony.
Az iráni háború kezdetén a két vezető érdekei szinte teljesen egybeestek: mindketten azt akarták, hogy Irán ne rendelkezzen atomfegyverrel, jelentősen gyengüljön a ballisztikusrakéta-programja, és csökkenjen Teherán regionális befolyása. Netanjahu februárban még arról beszélt, hogy az amerikai–izraeli szövetség soha nem volt ennyire szoros, és a katonai, hírszerzési együttműködés is rendkívül intenzívvé vált.
Az iráni háború azonban érdekes módon nem egyszerűen közelebb hozta őket, hanem idővel felszínre hozta a céljaik közötti különbséget is. Netanjahu számára Irán elsősorban hosszú távú egzisztenciális biztonsági kérdés: Izrael azt szeretné, hogy Teherán nukleáris és rakétaképessége tartósan olyan mértékben sérüljön, hogy éveken keresztül ne jelenthessen komoly fenyegetést. Trump számára viszont egyre fontosabbá vált, hogy legyen politikailag vállalható kijárat a háborúból. Már márciusban látható volt a különbség: Netanjahu közlése szerint Trump lehetőséget látott arra, hogy az addigi katonai eredményeket egy Iránnal kötött megállapodással rögzítsék, miközben Izrael továbbra is fenntartotta magának a katonai fellépés lehetőségét.
Ez a különbség azóta sokkal fontosabbá vált. Trump számára a háború elhúzódása komoly belpolitikai teherré vált: az energiaárak, a Hormuzi-szoros problémája, a háború költsége és az, hogy Washingtonnak nincs egyszerű kilépési stratégiája, mind növelik a nyomást az elnökön. A Reuters augusztus 6-i elemzése szerint Trump lényegében több rossz lehetőség közül próbál választani: egy Iránnal kötött kompromisszum engedményeket követelhet Washingtontól, az újabb nagy katonai csapások viszont tovább mélyíthetik a konfliktust. Netanjahu ezzel szemben attól tarthat, hogy Trump túlságosan korán köt olyan megállapodást Teheránnal, amely ugyan lehetővé teszi az amerikai elnök számára, hogy lezártnak nyilvánítsa a konfliktust, de Izrael szerint nem szünteti meg megfelelően az iráni fenyegetést. Júniusban a Reuters már arról írt, hogy egy amerikai–iráni megállapodás Netanjahu politikai stratégiáját is komolyan érintheti.
A feszültség július végére már személyesen is érzékelhetővé vált. Trump Netanjahu washingtoni látogatása előtt nyilvánosan is irritációt mutatott az izraeli miniszterelnökkel kapcsolatban. Ez azonban nem jelent szakítást. Sőt, Netanjahu július 27-én úgy indult Washingtonba, hogy Trumpot továbbra is „barátunknak” nevezte, és kiemelte: ez már a nyolcadik találkozójuk Trump második elnöki ciklusa alatt, több, mint amennyit az amerikai elnök bármely más külföldi vezetővel találkozott. A tárgyalások első számú témája ismét Irán volt.
A kapcsolatuk tehát most leginkább úgy írható le, hogy szükségük van egymásra, de már nem feltétlenül ugyanazt akarják ugyanabban az időpontban. Netanjahunak szüksége van Trumpra, mert Izrael önmagában sokkal nehezebben tudna hosszú távú háborút folytatni Iránnal. Az Egyesült Államok katonai ereje, hírszerzése, légi és tengeri képességei, diplomáciai súlya és az Iránra gyakorolt gazdasági nyomása olyan eszközöket biztosít, amelyekkel Izrael egyedül nem rendelkezik. Trump július végén továbbra is „maximális nyomásról” beszélt Iránnal szemben, miközben nyitva hagyta a diplomáciai megállapodás lehetőségét.
Trumpnak ugyanakkor szintén szüksége van Netanjahura. Izrael rendelkezik rendkívül értékes iráni hírszerzési információkkal, jelentős katonai képességekkel és az iráni infrastruktúra elleni műveletekben szerzett tapasztalatokkal. Izrael katonailag olyan feladatokat is elvégezhet, amelyekhez Washingtonnak egyébként közvetlenebbül kellene bekapcsolódnia. Netanjahu emellett Trump számára politikailag is fontos partner, mert az Izrael melletti határozott kiállás az amerikai republikánus tábor és különösen az evangéliumi szavazók egy részében továbbra is erős támogatást élvez.
Ugyanakkor éppen ebben rejlik Trump problémája is: Netanjahu képes olyan katonai helyzetet teremteni, amelyből végül Amerikának kell segítenie kijutni. Trump ezért egyszerre akarja fenntartani Izrael katonai erejét és korlátozni azokat az izraeli lépéseket, amelyek újabb eszkalációhoz vezethetnek. Ez különösen fontos most, amikor Trump láthatóan szeretne valamilyen iráni megállapodást elérni. A júniusi ideiglenes tűzszünetnél is az amerikai diplomácia játszott kulcsszerepet.
Ráadásul Irán már nem az egyetlen vitapont. Gáza ügyében jelenleg kifejezetten komoly nézetkülönbség van közöttük. Netanjahu augusztus 9-én elutasította Trump 15 pontos gázai tervének egyes lényeges elemeit, és ragaszkodott ahhoz, hogy Izrael addig ne vonuljon ki, amíg a Hamászt teljesen le nem fegyverzik. Ez azt mutatja, hogy Netanjahu még az Egyesült Államok rendkívüli támogatása mellett sem hajlandó automatikusan követni Trump politikáját, ha azt az izraeli biztonsági érdekekkel ellentétesnek tartja.
