Parlamenti választások kezdődtek szerdán Marokkóban, ahol elemzők alacsony részvételi arányra számítanak. A szavazóhelyiségek reggel 8 órától este 7 óráig várják a választásra jogosultakat, az eredményeket pedig várhatóan csütörtökön teszik közzé. A voksoláson 7288 jelölt indul, 395 parlamenti mandátumért.
Több politikai tömörülés bojkottot hirdetett. A szélsőbaloldali Demokratikus Út (Hezb an-Nahdzs ad-Dímukrátí wa-l-Ummáli) szerint a voksolás „a demokrácia alapvető feltételeinek sem felel meg”, míg a formálisan betiltott Igazság és Kiválóság (al-Adl wa al-Ihszán) szintén a választás bojkottjára szólított fel.
A marokkói alkotmány értelmében a király, VI. Mohamed nevezi ki, hogy a kormányfőt a parlamenti választáson a legtöbb mandátumot szerző párt soraiból választják. Mivel az előzetes várakozások szerint egyik politikai erő sem szerezhet önálló többséget, koalíciós egyeztetésekre lehet számítani – írta meg az MTI.
A választást megelőző időszakot társadalmi feszültségek is jellemezték. Az elmúlt hónapokban fiatalok körében tiltakozások és kivándorlási kísérletek is történtek, miközben a munkanélküliség, az oktatás, az egészségügy és a lakhatás kérdései a kampány fontos témáivá váltak.
A külföldön élő marokkói állampolgárok alkotmányosan jogosultak a szavazásra, azonban az AP szerint a marokkói konzulátusokon nem helyeztek el szavazóurnákat. A voksolni kívánóknak ezért haza kell utazniuk, vagy meghatalmazhatnak egy családtagot, hogy nevükben leadja a szavazatot.
A részvételi arány alakulásával kapcsolatban további aggodalomra adhat okot, hogy a regisztrált választók száma 9,7 százalékkal csökkent a 2021-es választások óta, miközben az ország népessége növekedett. A hivatalos adatok szerint jelenleg 15,8 millió választó szerepel a névjegyzékben.







