Irán a hét éve halogatott Kaszpi-tengeri egyezmény ratifikálása felé halad, és a háború egyik legsúlyosabb időszakában igyekszik rendezni egyetlen nyugodt határvidékének jogi státuszát. Ezzel egyúttal újra felszínre kerül modern diplomáciájának egyik legrégebbi sérelme, hogy Teherán lényegében lemondott a Kaszpi-tenger feléről.
Maszúd Pezeskján elnök kormánya benyújtotta az iráni parlamentnek a Kaszpi-tenger jogi státuszáról szóló, 2018-ban aláírt egyezményt. Ezzel véget vetett annak a többéves időszaknak, amely alatt a megállapodás ratifikációja elmaradt, és ismét fellángolt a vita Irán történelmi jogairól, energetikai érdekeiről és a stratégiai jelentőségű tenger medencéjében elfoglalt helyéről.
Az egyezményt Irán, Oroszország, Azerbajdzsán, Kazahsztán és Türkmenisztán vezetői írták alá 2018 augusztusában a kazahsztáni Aktau kikötővárosában. A megállapodás csak akkor léphet hatályba, ha mind az öt part menti ország ratifikálja. A másik négy állam már lezárta a folyamatot, így egyedül Teherán maradt hátra.
A ratifikáció körüli vita azonban jóval régebbi magánál az egyezménynél. Iránban máig széles körben él az a – az 1921-es és 1940-es, Moszkvával kötött szerződések értelmezésére visszavezethető – meggyőződés, hogy az ország a Kaszpi-tenger felének megszerzésére jogosult, és végül ennek csupán töredékét kapná meg.
Az egyezmény valójában nem osztja fel a Kaszpi-tengert nemzeti részekre. Az „50 százalékos részesedés” kérdése azonban az aktaui megállapodás óta minden, a tenger jövőjéről szóló iráni vitában visszatérő téma.
Miért most?
A ratifikáció időzítése különösen érzékennyé teszi a kérdést. A lépés egy olyan háború közepette történik, amely során Irán déli partvidékét éjszakai támadások érték, miközben a Hormuzi-szoros lezárása miatt felértékelődött a Kaszpi-tengeren keresztül Oroszország felé vezető útvonal szerepe. Ez a folyosó az iráni kereskedelem és az ország geopolitikai súlya szempontjából is egyre fontosabbá vált.
Az egyezmény ugyanakkor jóval szűkebb hatókörű, mint ahogy azt támogatói és bírálói egyaránt sugallják.
A megállapodás a Kaszpi-tengert „különleges és egyedülálló, szárazföld által körülzárt víztestként” határozza meg, így az nem tartozik az ENSZ Tengerjogi Egyezményének hatálya alá. Minden part menti állam 15 tengeri mérföldnyi, teljes szuverenitás alá tartozó területi vizet, valamint további 10 tengeri mérföldnyi kizárólagos halászati övezetet kap. A fennmaradó vízfelület közös hajózási területként működik.
A legfontosabb kérdéseket azonban későbbre hagyja. Az egyezmény 8. cikke a tengerfenék, illetve az ott található olaj- és földgázlelőhelyek határainak kijelölését az érintett államok közötti két- vagy többoldalú megállapodásokra bízza.
Oroszország, Kazahsztán és Azerbajdzsán nagyrészt már rendezte egymással tengeri határait az északi részen. Az Irán, Azerbajdzsán és Türkmenisztán közötti határvonalak azonban továbbra is rendezetlenek, ami különösen érzékennyé teszi az energiában gazdag tengerfenék felosztásának kérdését.
Egy évszázados vita Irán részesedéséről
A Szovjetunió felbomlása előtt a Kaszpi-tenger jogi helyzetét elsősorban az 1921-es és 1940-es iráni–szovjet szerződések szabályozták. Ezek egyenlő hajózási és halászati jogokat biztosítottak a feleknek, de nem húztak meg tengeri határokat.
A Szovjetunió megszűnésével két part menti államból öt lett. Irán ezt követően azt az álláspontot képviselte, hogy a Kaszpi-tengert egyenlően kellene felosztani az öt ország között, vagyis mindegyiknek 20 százalékos részesedés járna.
Oroszország, Kazahsztán és Azerbajdzsán ezzel szemben egy módosított középvonalas módszer mellett állapodott meg. Ez Irán sajátos, homorú partvonala miatt nagyjából 11–13 százalékra csökkentené az ország részesedését a tengerből és a tengerfenékből. Teherán ezt a felosztást mindeddig nem fogadta el.
A kormány szerint biztonságosabbá válhat Irán északi határa
Az iráni kormány a ratifikációt a Kaszpi-tenger jogi keretének lezárásaként, a part menti államok közötti együttműködés elmélyítésének eszközeként, mindenekelőtt pedig a külső hatalmak távoltartásának garanciájaként mutatja be.
A tisztviselők különösen az egyezmény 3. cikkét emelik ki, amely megtiltja a nem part menti országok fegyveres erőinek jelenlétét a Kaszpi-tengeren. Teherán és Moszkva ezt a rendelkezést már régóta szorgalmazza.
Az iráni fegyveres erőkhöz köthető Defa Press szerint a záradék „biztonságos térséggé tenné Irán északi határait”, távol a külföldi katonai beavatkozás lehetőségétől. A rendelkezés jelentőségét az is növeli, hogy Irán jelenleg déli és nyugati határain egyaránt komoly nyomás alatt áll.
A kritikusok szerint túl korai a ratifikáció
Az egyezmény ellenzői szerint a parlament rossz sorrendben jár el, előbb rögzíti a jogi keretet, miközben még nem sikerült megállapodni arról, hogyan osszák fel a tengerfeneket – vagyis azt a területet, ahol az olaj- és földgázkincsek találhatók.
A kritikusok arra is rámutatnak, hogy az északi államok már nagyrészt felosztották egymás között a tengerfeneket, és folytatták az olaj- és gázkitermelést. Az Iránnal közös mezők, köztük az Alborz-mező, helyzete azonban továbbra is rendezetlen - írja az Iranintl.
Dariush Safarnejad nemzetközi ügyekkel foglalkozó elemző a Forradalmi Gárdához köthető Javan című lapnak azt mondta, hogy a törvényhozóknak vissza kellene küldeniük a javaslatot a kormánynak. Szerinte ugyanis a 2018-as aláírást követően hat hónapon belül megkötendő kiegészítő megállapodások soha nem születtek meg.
Figyelmeztetett, hogy az egyezmény ezek nélkül történő ratifikálása „jogi alapot biztosíthat más kaszpi-tengeri államoknak”, és hosszú távon hatással lehet a térség biztonsági, politikai és geopolitikai viszonyaira.
Shoaib Bahman, Eurázsia szakértője szintén a Javan című lapnak nyilatkozva úgy vélte, hogy a tengerfenék határainak kijelölése előtti ratifikáció „gyakorlatilag csökkentené Irán jogi mozgásterét a jövőbeli tárgyalásokon”, és gyengíthetné Teherán 20 százalékos részesedésre vonatkozó igényét.
Csővezetékek, kereskedelmi folyosók és a türk világ
A kritikusok egy másik fontos kifogása az egyezmény 14. cikkéhez kapcsolódik. Ez kimondja, hogy a tengerfenéken áthaladó csővezetékek kiépítéséhez elegendő azoknak az államoknak a beleegyezése, amelyek területén vagy szektorán a vezeték áthalad – nincs szükség mind az öt part menti ország jóváhagyására.
Bahman szerint ez megnyithatja az utat a Kaszpi-tenger keleti részén található olaj- és gázmezők közvetlen európai exportja előtt, ami gyengítheti Irán tranzitszerepét.
Mehdi Seif-Tabrizi Oroszország-szakértő ugyanakkor árnyaltabban közelítette meg a kérdést a Fararu hírportálnak. Szerinte Irán 24 kilométernyi területi vízhez és további 16 kilométernyi halászati övezethez való joga garantált. A valódi vita szerinte nem a tenger felszínéről szóló százalékokról, hanem a tengerfenék és az altalaj felosztásáról szól.
Ennek ellenére ő is stratégiai kockázatot lát a transzkaszpi vezetékek megépítésének lehetőségében. Egy ilyen vezeték Türkmenisztánból vagy Kazahsztánból Azerbajdzsánba szállíthatna energiát.
„Ez megerősíthetné Azerbajdzsán pozícióját, és ezáltal a Zangezur-folyosó, valamint az úgynevezett türk világ projektjének jelentőségét is” – mondta. „Ha Irán ratifikálja az egyezményt, az elháríthatja az egyik legfontosabb jogi akadályt ezeknek a projekteknek az útjából.”
Az ellenzék is támadja a megállapodást
A kritikák nemcsak az iráni politikai rendszer egyes csoportjaitól érkeznek. A száműzetésben élő Reza Pahlavi herceg az X-en azt írta, hogy az egyezmény ratifikálása az iráni nép felhatalmazása és „Irán történelmi jogainak egyértelmű és átfogó garanciája” nélkül mélységesen aggasztó, és komoly veszélyt jelenthet az ország nemzeti érdekeire.
Pahlavi szerint Irán Kaszpi-tengerhez fűződő jogai „nem képezik vita tárgyát, és nem is lehet lemondani róluk”. Úgy fogalmazott, hogy minden olyan lépés, amely ezeket a jogokat gyengíti, bekerül az iráni nemzet történelmi emlékezetébe, és a felelősöket végül az iráni nép fogja számon kérni.
Szaíd Ghasseminezsád, Pahlavi egyik vezető tanácsadója még ennél is tovább ment. Állítása szerint Haszan Róháni kormánya már „átengedte Irán részesedését a Kaszpi-tengerből”, Pezeskján és Mohammad-Bagher Ghalibaf parlamenti elnök pedig most ennek az engedménynek a „legalizálására és állandósítására” törekszik.
Ghasseminezsád a lépést „Irán földjeinek és vizeinek legnagyobb mértékű átadásának külföldi hatalmak számára a Kadzsár-korszak megaláztatásai óta” nevezte.
