Észrevétlenné vált egy háború

Idén február 21-én a pakisztáni légierő csapásokat mért Afganisztán területén, mire válaszul 26-án éjjel a tálib hadsereg behatolt ellenfele határvidékére ahol katonai állásokat és raktárakat pusztított el. Válaszul másnap reggel Iszlámábád repülőgépekkel „gyakta le" Kabult és Kandahárt. Sok célpont semmisült meg, így többek közt egy helyben igen népszerű és sokak által látogatott drogrehabilitációs központ is.

Az adok-kapok azóta megy, hol kisebb, hol nagyobb intenzitással, de folyamatosan. Az egész persze azzal kezdődött, hogy a másik - úgymond - visszaütött. Ami ebben az esetben annyit tesz, hogy Pakisztánnak (amely nem mellékesen hosszú évtizedeken át a tálibok nagy barátja és pénzelője volt) elege lett a Kabul által pénzelt terroristák rémuralmából. Iszlámábád úgy véli, a saját területén robbantásokat, emberrablásokat és gyilkosságokat elkövető szélsőségeseket a másik fél pénzeli, s ha kell, akkor a saját országában menedéket is ad nekik.

Az afgánok ezzel szemben azt hangoztatják, az ő belső, hozzájuk képest is ultraszélsőséges ellenzéküket, az ISIS-K-t, amely az Iszlám Állam – Horaszán Tartományt (melyekhez képest a tálibok egy kedves gyermek- és nőjóléti szolgálatra hajaznak) Pakisztán pénzeli, tehát jogos, hogy átmenjenek a határon és szétborogassák, ami az útjukba akad. S ha közben lelőnek pár egyenruhást is, az csak amolyan ráadás nyereség. (Vagy esetleg elrabolnak ezt-azt, akikért utóbb zsíros váltságdíjat lehet követelni. A pénzszerzés ezen módja azon az égtájon olyannyira bevett népszokás, mint mifelénk a májusfa állítás vagy a fociszakértés.)

A két ország haditechnikája nem igazán nevezhető paritásosnak, s a rézsű Iszlámábád felé lejt. Ott ugyanis nem csak komolyan vehető légierő, szervezett hadsereg és a térségben félelemmel emlegetett titkosszolgálat és hírszerzés dolgozik, hanem komoly tüzérség, drónok és kommunikációs technika is erősíti soraikat. Ezzel szemben az afgánok hivatásos ármádiája - hogy is fogalmazzunk - inkább barokkos mint acélos, s mostanság a mudzsahedinek többségét is a megélhetés biztosítása, mint a fegyveres és „önfeláldozó" harc foglalkoztatja. Utóbbi gyökere az általános nyomor és masszív kilátástalanság - még akkor is, ha a hivatalosan erről természetesen egy szót sem lehet ejteni.

Az pedig szinte „mellékes" tény, hogy két olyan nép küzd egymás ellen, akik egyaránt Allahban hisznek, bíznak.

Az, hogy éppen mi zajlik, gyakorlatilag kideríthetetlen, lévén „már" a nagy hírügynökségek sem igazán foglalkoznak e kérdéssel. (A lokális arab hírcsatornákat pedig Európában viszonylag kevesen olvassák, honunkban meg még annyian sem.) Néha beesik egy-egy kósza tudósítás, de valójában a világlapok szerkesztői is sejtik, zéró az igény a(z éppen szerencsére takaréklángon izzó) harcok statisztikai adataira.

Másként fogalmazva a Hormuzi-szoros megnyitása vagy további zárlata messze mindent megelőz - így az, hogy mi lesz Afganisztánnal/ban, lényegében érdektelenné vált.