Ezért megy Putyin Kínába

Putyin kínai útja rövid, de rendkívül sűrű. A hivatalos fogadási ceremóniát a Tienanmen téren tartják, majd teljes körű kétoldalú tárgyalások következnek. Az orosz elnök találkozik Li Csiang kínai miniszterelnökkel is, részt vesz az orosz–kínai oktatási évek megnyitóján, megtekint egy történelmi fotókiállítást, és külön megbeszélést folytat Hszi Csin-pinggel egy kevésbé formális, zárt ajtók mögötti teázás keretében. Ez utóbbi alighanem a látogatás egyik legfontosabb része lesz, hiszen a legérzékenyebb kérdések általában nem a kamerák előtt dőlnek el.

A látogatás időzítése szimbolikus. Huszonöt éve írták alá az orosz–kínai jószomszédsági, barátsági és együttműködési szerződést, a stratégiai együttműködés pedig harminc éve épül a két ország között. Putyin mostani útja a huszonötödik kínai látogatása.

Hogy Moszkva számára Peking több egyszerű jószomszédnál, az orosz delegáció mérete is jelzi. Putyint csaknem negyvenfős küldöttség kíséri, benne öt miniszterelnök-helyettessel, nyolc miniszterrel, a jegybank elnökével, régióvezetőkkel, nagyvállalati vezetőkkel, bankárokkal, valamint az energetikai, nukleáris, űripari és fejlesztési szektor képviselőivel. A Rosznyefty, a Gazprom, a Roszatom, a Roszkoszmosz, a Szberbank és a VTB vezetőinek jelenléte egyértelművá teszi: konkrét gazdasági, energetikai és pénzügyi döntések is várhatóak.

Az orosz és a kínai sajtó szerint a felek várhatóan körülbelül negyven dokumentumot írnak alá. Ezek ipari, kereskedelmi, közlekedési, építőipari, innovációs, oktatási, kulturális, filmes, atomenergetikai és médiapiaci együttműködéseket érintenek. Külön kiemelendő egy 47 oldalas közös programdokumentum, amely a kétoldalú kapcsolatok fejlesztésének fő irányait, valamint a globális ügyekben képviselt közös orosz–kínai álláspontot rögzíti. Emellett elfogadhatják a többpólusú világrend és az „új típusú nemzetközi kapcsolatok” kialakulásáról szóló deklarációt is.

Ami az energetikát illeti, Oroszország az elmúlt években egyre inkább Kína felé fordította exportját, miközben Európa elveszítette korábbi központi szerepét az orosz energiahordozók piacán. Az idei első negyedévben az orosz olajszállítás Kína felé több mint harmadával nőtt, és elérte a 31 millió tonnát. Moszkva Peking egyik legfontosabb gázszállítója is, beleértve a vezetékes gázt és a cseppfolyósított földgázt.

A tárgyalásokon ismét napirendre kerül a Szibéria Ereje–2 gázvezeték, amivel, ha megvalósul, Kína stabil és biztonságos szárazföldi ellátási csatornához juthat, Oroszország pedig még nagyobb és tartósabb bevételi forráshoz.

A gazdasági kapcsolat másik kulcskérdése a pénzügyi leválás a nyugati rendszerekről. Az orosz–kínai kereskedelem 2025-ben megközelítette a 240 milliárd dollárt, és a felek elszámolása szinte teljesen nemzeti valutákra állt át. Ez Moszkva számára a szankciók elleni védekezés eszköze, Peking számára pedig annak próbája, hogyan lehet a dollárközpontú világgazdaság mellett alternatív fizetési és kereskedelmi csatornákat építeni, amivel a BRICS-országok általában is próbálkoznak.

Egyébként figyelemre méltó, hogy Kína ugyanabban a hónapban fogadta az amerikai és az orosz elnököt, ami ritka diplomáciai helyzetet teremt. Washingtonnak Pekingre a válságok kezeléséhez, a kereskedelmi feszültségek kordában tartásához és a globális gazdasági stabilitáshoz van szüksége. Moszkvának Kínára energiapolitikai, pénzügyi és stratégiai túlélése miatt. Peking pedig mindkét féllel úgy tárgyalhatott, illetve tárgyalhat, hogy közben saját mozgástere nő. Ilyesmire még nem nagyon volt példa.

Más megközelítésből viszont Putyin útja arról szól, hogy Moszkva és Peking látványos keretek között demonstrálhassa: a nyugati központú nemzetközi renddel szemben intézményesített, gazdaságilag is működőképes alternatívát akarnak építeni. Ebből a szempontból mindenképpen érdekesebb, mint a kínai-amerikai csúcs, amely csak a két nagyhatalom közötti tűzszünetet hosszabbította meg – más eredményét legalábbis még nem látjuk Trump látogatásának.