Magyar Péter elfogadhatatlannak nevezte, hogy Magyarországot a beleegyezése nélkül a Kárpáti Integráció tagjának nyilvánították.
Volodimir Zelenszkij múlt pénteken jelentette be a Kárpátok szélesebben vett régióját tömörítő Kárpáti Nyolcak (C8) létrejöttét, melynek célja megfogalmazása szerint a logisztika fejlesztése, a határokon átnyúló gazdasági együttműködés, valamint a közösségek támogatása.
A C8 megalakulásáról szóló bejelentés szerint Magyarország is tagja a formációnak. Magyar Péter miniszterelnök ugyanakkor hétfőn a parlamentben azt mondta: Magyarország nem tagja a Kárpáti Nyolcak csoportosulásnak. Meghívták ugyan, de nem fogadta el a meghívást – írta meg az MTI.
Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter hétfőn este az X-en azt írta, hogy meglepték „a magyar miniszterelnök Ukrajnával szembeni szükségtelenül konfrontatív kijelentései”. Kiemelte, hogy a kezdeményezés célja a régió fejlesztése, és az kölcsönös előnyöket kínál mind a nyolc érintett kárpáti országnak. Azt is megjegyezte, hogy a „magyar fél kategorikus elutasításának okai továbbra is ismeretlenek” számára.
Szibiha szerint azok a kijelentések is meglepőek, amelyek kétségbe vonták a kétoldalú memorandumban megállapított, ukrán és magyar energetikai vállalatok közötti „közvetlen, pragmatikus és kölcsönösen előnyös együttműködést”.
Az ukrán külügyminiszter zavarba ejtőnek nevezte, hogy miközben Orbán Viktor már nincs a hatalomban, úgy tűnik, mintha „akadályozó és elszigetelő politikája továbbra is virágozna”, pedig – mint írta – az „orbánizmus” sem Magyarországnak, sem a tágabb régiónak nem tett jót, és nem is fog jót tenni.
Szibiha ugyanakkor hangsúlyozta, hogy „Ukrajna kész és nyitott arra, hogy Magyarországgal kölcsönösen előnyös, gyakorlatias és tiszteleten alapuló kétoldalú együttműködést alakítson ki”.
Magyar Péter hétfőn este szintén az X-en válaszolt az ukrán külügyminiszternek. Azt írta:
„Segítek nektek. Teljesen elfogadhatatlan, hogy egy szuverén országot egy nemzetközi együttműködés (Kárpáti Integráció) tagjának nyilvánítsanak az érintett országgal való konzultáció vagy a beleegyezése nélkül. Csak hogy egy példát említsek: „Szia, a szomszéd faluban alakítottunk egy focicsapatot. Nem ismerjük egymást, de ti is benne vagytok, és nektek kell hozni a labdát”.







